Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
X Tartalom. 1938/39. évi zárszámadása, a ni. kir. Legfőbb Állami Számvevőszék erre vonatkozó jelentése és a in. kir. Legfőbb Állami Számvevőszéknek a törvényhozás által az 1938/39. költségvetési évre engedélyezett hitelekkel szemben az 1938/39:1. és II. félév végén mutatkozó eltérésekről szóló jelentése. Hozzászóltak: vitéz Téglássy Béla előadó. Vasáry István, gr. Esterházy Móric, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése 483 186. ülés. 1941. évi március hó 27-én. Elnök kegyeletes megemlékezése Borbély György elhunytáról. — Elnöki előterjesztések. — Kivételes hatalom újabb meghosszabbítása iránti miniszterelnöki előterjesztés. — Elnök bemutatta Salkovszky Jenő, valamint Varga József iparügyi miniszter levelét, amelyben az 1939 : V. te. alapján nyert, illetőleg a Szeged városi kerületben nyert képviselői megbízatásukról való lemondásukat jelentik be. — Elnök bejelentette, hogy a budapesti honvódtörvényszék a Kovarcz Emil ügyében hozott első.- és másodfokú ítéletet, a budapesti kir, ügyészség pedig a Gruber Lajos ügyében hozott kúriai ítéletet a képviselőházhoz megküldte. — A mentelmi bizottság beterjesztette jelentését Wirth Károly és Gruber Lajos jogerős szabadságvesztésbüntetésének végrehajtása tárgyában, Budiuszky László bejelentése ügyében, amelyet mentelmi jogának megsértése tárgyában tett, továbbá Matolcsy Mátyás ötrendbeli, Gruber Lajos négyrendbeli, Bodor Márton, Bródy András, Gál Csaba, Gosztonyi Sándor, Horváth Ferenc, Jodál Gábor, szendrői Kovách Gyula, Maró thy Károly, Mcskó Zoltán, Mosonyi Kálmán, R. Yozáry Aladár és Zeöld Imre Péter egy-egy rendbeli inentelmi ügyében. — A pénzügyi és külügyi bizottság beterjesztette jelentését a Német Birodalommal 1938. december 10-én kötött adóügyi pótegyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat, valamint a Wintershall A. G. berlini cég által alapítandó magyar részvénytársaság részére biztosított adó- és illetékegyezményekről szóló törvényjavaslat tárgyában. — Az igazságügyminiszter benyújtotta a közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló törvényjavaslatot. — Gál Csaba, Lili János és Matolcsy Mátyás bejelentették mentelmi joguk megsértését. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése 501 187. ülés. 1941. évi március hó 28-án. Elnöki előterjesztések. — A mentelmi bizottság"jelentéseit ismertette vitéz Váczy György előadó : Wirth Károly ügyében (474. sz.), Gruber Lajos ügyében (477.' sz.), utóbbihoz hozzászólt Budinszky László, Radocsay László igazságügyminiszter ;•, vitéz Tóth András előadó : szendrői Kovách Gyula ügyében (466. sz.),. Máté Imre ügyében (467. sz.); vitéz Zerinváry Szilárd előadó : Peyer Károly ügyében (468. sz.), Peyer Károly ügyében (469. sz.), llinléder-Fels Ákos ügyében (470. sz.), Hinléder-Fels Ákos ügyében (471. sz.), if j. Tatár Imre ügyében (472. sz.), Ferençzy Tibor ügyében (473. sz.). — Döntés a kivételes hatalomnak 1941. évi május 2. napjával kezdődő további négy hónapra terjedő meghosszabbítására irányuló miniszterelnöki előterjesztés felett. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása, — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. .. 507 188. ülés. 1941. évi április hó 1-én. i Elnöki előterjesztések. — Elnök bemutatta a függőben levő interpellációk jegyzékét.— Döntés a Német Birodalommal 1938. december 10-én kötött adóügyi pótegyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat egyes szakaszairól. — Döntés a Wintershall A. G. berlini cég által alapítandó magyar részvénytársaság részére biztosított adó- és illetékkedvezmények tárgyában beadott törvényjavaslat egyes szakaszairól. — A közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak : Donath György előadó, Maróthy Károly, vitéz Hunyady Ferenc gróf, Kunder Antal, Nagy Ferenc. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az interpelíációskönyv felolvasása, — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. 515 1.89. ülés.. 1941. évi április hó 2-án. Elnöki előterjesztések. — Elnök bemutatja a szegedi választókerületben behívott Peták Nándor képviselő megbízólevelét. — Az indítványkönyv felolvasása. — A közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények büntetéséről szőlő törvényjavaslat. Hozzászóltak: Kéthly Anna, Közi Horváth József, vitéz Zerinváry Szilárd, ifj. Tatár Imre. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása.— írásbeli választ adott: a miniszterelnök Paczolay Györgynek a kivándorolt magyarság visszatelepítése tárgyában, Maróthy Károlynak a Nemzetvédelmi Kereszt és egy ezt elhomályosító nyilatkozat tárgyában, gróf Serényi Miklósnak 10 magyarországi zsidó' négy év alatt történő nagymértékű jövedelem- és vagyongyarapodása tárgyában előterjesztett interpelkíciójára ; a belügyminiszter Rajniss Ferencnek a mozgófényképszínházaknál érvényesülő zsidóbefolyás tárgyában; az igazságügyminiszter Közi Horváth Józsefnek a döbbenetes számú válásokkal kapcsolatban az idevágó törvényeksürgősrevíziójatárgyábanelmondottinterpellációjára; a földmívelésügyi miniszter. Jandl Lajosnak Tolna megye földbirtokpolitikájában megnyilvánuló aggasztó jelenségekről, Nagy Ferencnek a kishaszonbérleti törvény késedelmes végrehajtásáról, Prokopecz Józsefnek a cukorrépa árának késedelmes kifizetéséről és Tóth Jánosnak a cukorrépa átvételi árának magasabb árban való megállapításáról szóló interpellációjára ; a pénzügyminiszter Tóth Jánosnak említett interpellációjára; a honvédelmi miniszter Gál Csabának az »Erdélyi Induló« ügyében és Nagy Ferencnek a Gordisa községben parlagon heverő haditelkek ügyében elmondott interpellációjára ; a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter Baky Lászlónak a postánál tapasztalható visszásságok tárgyában és Puikovich Józsefnek a magkereskedelem körül mutatkozó visszásságok tárgyában előterjesztett interpellációjára : a közellátásügyi miniszter Horváth Ferencnek az ország cukorellátásának biztosítása tárgyában, Lázár Imrének pedig a vidéki aggkorú öregek cukortej adagjának felemelése tárgyában előterjesztett interpellációjára ; a vallásés közoktatásügyi miniszter Palló Imrének a magyarországi cserkészet zsidóvonatkozásai tárgyában és Piukovich Józsefnek a színművészet terén mutatkozó visszásságok tárgyában előterjesztett interpellációjára. — Interpel lációk: Maróthy Károly — a miniszterelnökhöz — a kereskedelmi hivatal egyes tisztviselőinek nagyobbarányú panamái tárgyában. - Maróthy Károly — a miniszterelnökhöz — a kereskedelmi hivatal átszervezése és a politikai felelősség kérdése tárgyában. — Mosonyi Kálmán — a miniszterelnökhöz — a cenzúra eltörlése tárgyában. — Horváth István — a közellátási miniszterhez — a közellátással kapcsolatos egyes rendelkezések helytelen intézkedései tárgyában. — Palló Imre — a belügyminiszterhez — a főváros és a betegbiztosító intézmenyek kórházaiban fennálló nagyfokú helyhiány és aimak megfelelő kiküszöbölése tárgyában,. — Pintér Béla