Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-679

Az országgyűlés képviselőházának 156. vájjon van-e tudomásuk e visszás helyzetről és hajlandók-e a veszedelmes dolgot mielőbb orvosolni?« (Folytomos zaj a szélstbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon! Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Király József: T. Képviselőház! Bármilyen ügyben szólalok itt fel, attól az érzéstől vagyok áthatva, hogy a hely, ahol állok, szent. Az országnak, a nemzetnek ügyét és érdekét kell mindnyájunknak képviselnünk és a mostani nehéz időkben összefogással, megértéssel kell azon dolgoznunk, hogy az átalakuló világban nehéz gondokkal küzdő népünk megélhetését, kenyerét biztosítsuk s egyúttal a kenyérhez, a megélhetéshez megelégedést és békességet szerezzünk. (Úgy van! Ügy van! jobbfelöl.) Szinte fáj az emher lelke, amikor a kenyérért, a megélhetésért folytatott harcban és küzdésben e szent helyen is a szenvedélyektől fűtött szavak azt mutatiák kifelé, hogy nincs meg az a megértés, amelyre a népnek, a nemzetnek, a kis falvak vagy városok dolgozó munkásságának szüksége van. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Amikor én most iskolai ügyben vagyok bátor a miniszter urakhoz fordulni, érzem, hogy a gyermeknek a magyar jövő nevelésének érdekéhen szólalok fel. (Halljuk! Halljuk!} Mindnyájan tudjuk és mindnyájan érezzük, — nem is kell ezt bebizonyítani, az idő sem engedi — hogy mit tettek a múlt századokban a magyar élet ezer esztendeiében történelmi egyházaink a nevelés terén. Tudjuk mindnyájan, hogy 1868-ig csak felekezeti iskolák voltak, amelyek minden erejükkel arra törekedtek a múltban is, hogy népi, nemzeti hősöket neveljenek az országnak és fenntartsák a nép értékét, fenntartsák a nép életét ezer esztendőn keresztül a világ végezetéig. Tudjuk és érezzük azonban azt is, hogy vannak talán mozgalmak és vannak talán túlságosan hangoztatott koreszmék, amelyek nem eléggé méltányolják éppen talán a keresztény egyházak munkásságát, a nevelés terén kifejtett fáradozását, és hallunk itt-ott elejtett szavakat, újabb programmokat, talán a sorok között beékelve, hogy az egyházak kezéből ki akarják venni a nevelést, és a nevelést uniformizálni, államosítani akarják; le akarják zárni bizonyos ponton a gyermek családi vagy vallásos nevelését és ezzel szemben talán egészen új elgondolásokba, ki nem próbált, vagy mondjuk, talán más országokban fájdalmas tapasztalatok árán kipróbált utakra akarják vinni. Nem akarok most rámutatni, a talán összeomlott és könnyeket hullajtó, vérvesztésben elpusztult és talán összetört országokra, amelyek megérték azt, hogy éppen a valláserköles gyengítése okozta az ország erejének, erkölcsének gyengülését. (Egy hang balfelől: Franciaország!) Éreznünk kell, hogy a magyar koreszme nem lehet más, mint a Kereszt eszméje. (Élénk helyeslés.) Ereznie és tudnia kell minden igaz magyarnak, hogy csak ezen az úton tudjuk népünket megmenteni. E néhány, közbevetőleg mondott szóhoz bátor vagyok hozzáfűzni kissé fájdalmas tapasztalataimat. Tudjuk nagyon jól, hogy a legutóbbi nagy horderejű törvényjavaslat tárgyalásánál, a nyolcosztályú iskolai törvény beterjesztésénél és megszavazásánál is a kormány a valláserkölcsi eszmét kihangsúlyozta. Ezzel megvallotta a magyar nemzet is azt, hogy csak ezen az úton keresheti a nép nevelésének igazi fejlesztését és a nép igazi erősítését. E téren ülése 19 kO november 20-án, szerdán. 679 tehát nagy bizalommal vagyunk és lehetünk is kormányzatunkkal szemben. Mégis vannak azonöan egyes tajdalmas tapaszlaiataink éppen a miniszlerüozi bizottság működése terén, amikor azok kimennek, hogy a községek, varosok költségvetését felülvizsgálják, kimennek jó utasítással, erről meg vagyon győződve, hogy a mostani nehéz időkben a takarékosság eivét szem előtt tartva, taián felesleges vagy nem eléggé megalapozott tételeket a költségvetésből lehetőleg töröljék. Hiszen jól tudjuk, hogy a kozsegejmek egyre több a gondjuk, terhük akár a szociális neveles és neperősites terén, egyre több költséggel jár minden községben a zoldkeresztes nővérek intézményének bevezetése, a napközi otthonok fenntartása, népkönyvtárak fejlesztése, azonban ugyancsak nagyfontosságúnak kell tartanunk iskoláink fenntartását is. A tényállás az, nogy az löó« : JVTVA. V JL. t.-c. elrendelte azt, hogy a Községek kötelessége iskolákat felállítani. Olyan községekben pedig, amelyekben a lakosság egyvallású és megvolt, már a felekezeti iskola és a község azt továbbra is fenntartani óhajtja, a törvénycikk 25. %-& lehetőséget ad arra, hogy a községek továbbra is fenntartói legyenek ezeknek a felekezeti iskoláknak. Ez a törvényszakasz szórói-szóra ezt mondja (olvassa): »A már fennállott hitfelekezeti iskolákra nézve, amelyek eddigelé a község vagyonából és jövedelméből tartatnak fenn, szabadságában áll az illető községnek az eddigi gyakorlatot továbbra is fenntartani.« Vagyis e törvény intézkedése alapján, amely törvényt ugyan nem tartom valláserkölcsi szempontból teljesen kielégítőnek, de amíg más törvényünk az- iskolázás terén nincs, ehhez igyekszünk alkalmazkodni és ragaszkodni s erre támaszkodva várjuk azt, hogy ahol az iskolák fenntartását a politikai községek vállalták,_ezt továbbra is tehessék, mert egyébként nagyon fájdalmas és vis.szávi helyzet adódik elő. Sokfelé a miniszterközi bizottságok nem fogadják el azt, hogy a régi Schulfassion-ban avagy a Canonica Visitatiokban a »communitas« megnevezés, amely valóban községet jelent, a politikai községekre vonatkozik, és ha csak nem tudnak valamilyen szerződési aie iratot előmutatni, egyszerűen törlik az iskolák fenntartására beállított összegeket. E törlések — itt majd csak két község példáját említem meg — Nagycétényben például olyan fájdalmas helyzetet idéztek elő, hogy az iskolaszék nem volt képes fenntartani az iskolát, — egyházi adózásról eddig nem volt még szó — és kénytelen volt az iskolaszék elnöke a tanítóknak felmondani és az iskolát bezáratni. Az egyházi hatóság ezt nem fogadta el, azonban ott tartanak, hogy nincs fűtés, nincs fa és így a kisgyermekek a hónuk alatt viszik a fát az iskolába. A tanítót fizetni nem tudják, mert a miniszterközi bizottság a község költségvetéséből a tételt törölte, jóllehet a^ község megvívta már harcát a nehéz kisebbségi sorsban és Prága legfőbb bírósága előtt is sikerrel érvelt a per befejezéséig, mert a legfőhb bíróság döntést hozott, hogy a község köteles továbbra is fenntartani az iskolát. (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Amikor a szabadkőműves, liberális, sőt marxista szellemű cseh kormány kénytelen volt elismerni a legfelsőbb cseh bíróság döntése alapján az iskolatartás eme kötelezettségét, még inkább kell kérnünk és várnunk, hogy 101*