Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-1115
Az országgyűlés képviselőházának 16%. tel csak arra kérem, tegye minél hamarább lehetővé, hogy a magyar munkásmozgalom nyugvópontra jusson és mentesüljön azoktól a politikai konjunkturális befolyásoktól, amelyek zavarják a munkásmozgalomnak helyes kialakulását. (Taps a jobboldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Amit a Kalot. csinál, ugye?!) Tegye lehetővé a kormány a magyar munkásszervezetek olyképpen való kiépítését, hogy bennük a magyar munkásság önkormányzati alapon megtalálja fejlődési folyamatának formáját. Ne igyekezzünk a magyar munkásmozgalom élére mindenütt és mindenáron nem (munkásokat állítana, mert ha megkérdezik, t. képviselőtársaim bárhol az országban a magyar munkásságot, mindenütt azzal a kívánsággal fognak találkozni, hogy a kialakítandó, nemzeti alapon álló, magyar munkásszervezetekben önkormányzati alapon a magyar munkásság akarja ellátni a munkásság vezetésének feladatát. (Helyeslés a jobb- és és a baloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon; Ezt akarjuk mi is!) Ez a magyar munkásságnak egy józan törekvése éppen a régi marxista felfogással szemben. A marxizmus ugyanis abba a tévedésbe esett, hogy azt hitte: egy új világrend kialakulásánál elengedhetetlenül szükséges, hogy az ipari munkásokat adminisztrátorokká nevelje, hogy majdan rajtuk, mint képzett adminisztrátorokon keresztül az államhatalom birtoklásában a megfelelő helyet tudja elfoglalni. A magyar munkásság tisztában van azzal, hogy az államhatalomnak nem történelmi örököse, ahogyan ezt Marxék mondták, de tisztában van azzal is, hogy joga van a magyar társadalmi életben és a magyar gazdasági élet vitelében helyet kérni a maga számára. (Ügy van! a jobboldalon.) A munkásság kéri az őt megillető helyet a törvényes keretek között és formákban. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha mi így foglalkozunk a munkáskérdéssel, akkor nem esünk bele abba a hibába, hogy a kérdés felületes kezelésével állandóan sértsük az önérzetes magyar munkásságot. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Minduntalan hallunk olyan kiszólásokat, mint »vörös patkányok« és egyebek. Kérem, legyünk tisztában azzal, hogy minden társadalmi osztálynak az arisztokratáktól le egészen a kubikosokig megvan a maga salakja. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon és a szélsőbaloldalon.) Ha mi az egyes társadalmi osztályok megtévelyedettjeit ostorozzuk, ez helyénvaló dolog, de erről a helyről tiltakozom az ellen az általánosítás ellen, amely sérti a magyar munkás önérzetét. (Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon és a szélsőbaloldalon. — vitéz Imrédy Béla: Nagyon helyes!) Igazat kell adnom Lili képviselőtársamnak, amikor a magyar munkabérekkel kapcsolatos és egyéb sérelmeket sorakoztatta fel, mint amelyek sürgős orvoslásra várnak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az általa idehozott adatok tényleg majdnem teljes mértékben helytállóak és a sérelmek orvoslására az országban mindent meg kell tenni. Pártkülönbség nélkül valamennyiünknek azt kell kívánnunk, hogy a kormányzat mielőbb megtalálja azokat a gazdasági eszközöket, amelyeknek segítségével a magyar munkásság alacsony életszínvonalát fel tudja emelni. (Kajniss Ferenc: Laky azt mondta, hogy sokkal jobb dolguk van!) En ebben a kérdésben teljes mértékben a tárgyilagosság alapján állok. A munkáskérdés ülése 19W. december 2-án, hétfőn. 1115 terén a túloldalon ülő igen t. képviselőtársaimmal szemben azt az álláspontot képviselem, hogy ma a nemzet jövőjének, a magyarság életének elengedhetetlen kelléke az, hogy az egyensúlyi állapot ebben az országban fenntartassék. Már pedig ehhez szükséges, hogy a munkásmozgalom terén ne csak a célokat határozzuk meg, hanem azokat az eszközöket is, amelyekkel a munkásmozgalomban élni akarunk. Miután az eszközök sokszor nem egészen világosak és nem tiszták és minthogy én ezen eszközök alkalmazása által egy újabb 1918-as időnek, egy ú;iabb nemzeti katasztrófának a bekövetkezésétől félek, ezért ülök ezen az oldalon. Ezért tartom jobbnak a kormányzatnak ezt a bár — meg kell mondanom — nem eléggé gyors, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) de a jószándékot semmiesetre sem nélkülöző eljárását, mint e kérdés megoldásának elsietését, éppen most, amikor a nemzet égy világháború közepén él, nehogy ezáltal újabb nehézséget támasszunk a nemzet fejlődése elé. Miután bízom abban, hogy a kormány meg fogja találni a megfelelő módot és eszközöket arra, hogy a munkáskérdés fejlődését a nemzet számára előnyös úton elindítsa, ezért a felhatalmazási javaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Incze Antal! Elnök: Incze Antal képviselő urat illeti a szó! Incze Antal: T. Ház! Előttem szóló Vasvári Lajos mélyen t. képviselőtársam történetfilozófiai fejtegetéséhez csak azt az egyetlen rövid megjegyzést fűzöm, hogy a liberalizmus szellej mében szervezkedett magyar munkásság tragédiája, végső fokon a liberalizmusnak az az alapvető tévedése volt, hogy rosszul ítélte meg az egyén és a közösség viszonyát és rosszul húzta meg a közösségi határt. T. Ház! Azért voltam bátor a liberalizmusiiak pontosan erre a vonatkozására ezzel az egy mondattal rámutatni egyrészt, mert beszédem későbbi folyamán a kormánypárt egyik t. vezérszónokának bizonyos kijelentéseivel kapcsolatban erre kénytelen leszek visszatérni, másrészt pedig azért, mert ezzel a kis példával is (bizonyítani akartam azt, hogy ez az appropria; ciós vita, amely már lassanként a végefelé hajlik, valóban elvi síkon mozog, nyugodtan mondhatjuk, meglehetősen békebeli hangulatú s rendkívül ártatlan és szelíd politikai eszközökkel lezajlott vita. T. Ház! Ez érthető is, ha számba vesszük, hogy a világ nagy vajúdása folyik, és hogy ez a háború, amely odakint zajlik, a mi meggyőződésünk szerint nem egyéb, mint az emberiség nagy vajúdása, amelyben újabb, jobb életformáját keresi, mint ahogy egy mondattal legyen szabad utalnom arra, hogy az a liberális világ, amelyre Vasváry Lajos képviselőtársam munkásvonatkozásban olyan szénen rámutatott, haláltusáját az elmúlt világháborúban vívta meg s azután végérvényesen lezárult. T. Ház! Azért bocsátottam ezeket előre, mert a külső szemlélő azt hihetné erről a szelídlevegőjű, jó tempós békevilágbeli vitáról, hogy itt tulajdonképpen valóban békebeli vita folyik olyan értelemben, hogy a kormányt, illetőleg a kormányt alkotó személyeket, vagy a. kormány programmját iparkodnak megvilágítani pro a kormánypárt és kontra az ellenzék tagjai. Ennek egyetlen nehézsége az volna, hogy a miniszterelnök úr ismételten kijelen162*
