Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-1030
1030 Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1940. november 28-án, csütörtökön. lobbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a felhatalmazási javaslat vitájának folytatását. Kérdőm, (méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát elfogadja. T. Ház! A folyó hó 19-iki ülésen tett elnöki bejelentésnek megfelelően ki fogom sorsolni Gratz G-usztáv képviselő úr összeféríhetlanségi ügyében az ítélő bizottságot, még pedig a jelen III. ülésszakunkra érvényes 40-es tnévjegyzékibB foglalt képviselő upafc nevei közül. Ezzel kapcsolatban bejelenteimi, hogy Putnoky Móric képviselő úr levelet intézett hozzám, amelyben utal arra, hogy a nnult ülésszakiban , mint az állandó öss>zeférhetlenségi bizottság akkori elnöke résztvett Gratz Gusztáv képviselő úr összeférhetlenségi ügyének előkészítésélben és emiatt a mai juryben való részvételét korábbi közreműködésével összeegyeztetni nem tudná. Bár a házszabályok ilyen esetre kifejezett rendelkezést nem tartalmaznak, kétségtelen, hogy az, aki az előkészítő eljárásban közreműködött, az ítélőbizottságba nem sorsolható ki. Ezért Putnoky Móric képviselő úr nevét a kisorsolandó 40 képviselő úr neve közül kivettem, a szekrénykében tehát csak 39 név van. Bejelentem még a t. Háznak, hogy Jodál Gábor képviselő úr a Ház engedélyével van távol. Neve a házszabályoknak megfelelően mégis benne van az urnában és amenyiben kisorsoltatnék, a távollétére vonatkozó adatot ki fogom adni az állandó összeférhetetlenségi bizottságuak, amely az igazolás kérdésében határozni hivatott. A Ház az elnök bejelentéseit tudomásul veszi. Mielőtt a sorsolást megejteném, fel fogom olvastatni a házszabályoknak a jury-sorsolásra vonatkozó részeit. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a 87., 88., 89. és 90. <j-okat, valamint a 67. §-t felolvasni. Porubszky Géza jegyző (felolvassa a házszabályok 87., 88., 89., 90. és 67. S-ait). Elnök: Felhívom a 40-es névjegyzékbe foglalt képviselő urak figyelmét arra, hogy ha az hnént felolvasott 67. |-ban foglalt kizáró okok valamelyike reájuk nézve fennforogna, ezt nyomban kisorsolásukkor szíveskedjenek bejelenteni. Megkezdem a sorsolást és pedig: előbb a 12 rendes tagot fogom kisorsolni. A kisorsolt képviselő urakat kérem, hogy nevük elhangzásakor hangos szóval jelentkezzenek', hogy a jelentkezést megállapíthassam. Az első rendes tag Turchányi Imre, (Jelen!) a második rendes tag Demkó Mihály (Jelen!) a harmadik rendes tag Malasits Géza, (Jelen!), a negyedik rendes tag Csuha Sándor, (Jelen!), az ötödik rendes tag- Szakáts Pál, (Jelen!) a hatodik rendes tag vitéz Várady László, (Jelen!), a hetedik rendes tag vitéz Martsekónyi Imre. (Felkiáltások: Nincs itt!) . A képviselő úr nevét átteszem az állandó összef érhetlenségi bizottsághoz. A hetedik rendes tag Vay Miklós báró (Jelen!), a nyolcadik rendes tag vitéz Váczy György (Jelen!), a kilencedik rendes tag Patzkó Elemér (Jelen!), a tizedik rendes tag Horváth Ferenc (Jelen!), a tizenegyedik rendes tag vitéz Faragó Ede (Jelen!), a tizenkettedik rendes tag Szent-Ivány József (Jeleni). A tizenkét rendes tag kisorsolását megejtet" tem. Következik a három póttag kisorsolása. Az első póttag Frieke Valér (Jelen!), a második póttag Kossuth Pál (Jelen!), a harmadik póttag Balogh Arthur (Jelen!) A sorsolás befejezést nyert. Felkérem a jegyző urat, hogy a szekrényben visszamaradt neveket szíveskedjék kihúzni és felolvasni. Porubszky Géza jegyző (kihúzza és felolvassa a. következő neveket): Ember Géza, báró Buttler Elemér, Budinszky László, üzonyi György, Petró Kálmán, vitéz Zerinváry Szilárd, vitéz Makray Lajos, Laky Dezső, Demel Aladár, Szentiványi Lajos, Alföldy Béla, Saryay Elek, Bajniss Ferenc, Tildy Zoltán» Jodál Gábor, Vajay Károly, Kassay Károly» Mokcsay Dezső, Mosonyi Kálmán, Ferenczy Tibor, tíocsáry Kálmán, Konkay Ferenc, Baky IJÜSZ.0. Elnök: Megállapítom, hogy a szekrényben a házszabályoknak megfelelően valamennyi képviselő úr neve benne volt. Felkérem a kisorsolt rendes és póttagokat, hogy az eskü letétele végett az elnöki emelvény előtt megjelenni szíveskedjenek. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy a kisorsoltak valamennyien jelen vannak. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a házszabályokban előírt eskü szövegét felolvasni. Porubszky Géza jegyző (felolvassa az eskümintát; a kisorsolt rendes- és póttagok leteszik az esküt). Elnök: Megállapítom, t. Ház, hogy az ítélőbizottság tagjai az előírt esküt letették. Egyben a t. Ház tudomására hozom, hogy az, állandó összeférhetetlenségi bizottság az ügy előadásával Boér Ágoston bizottsági tag urat bízta meg. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a mai ülés jegyzőkönyvének az ítélőbizottság tagjainak kisorsolására vonatkozó részét felolvasni, Porubszky Géza jegyző (felolvassa a jegyzőkönyvnek az ítélőbizottság kisorsolására vonatkozó részét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyvi rész ellen? (Nincs!) Ha nines, akkor ezt hitelesítettnek jelentem ki és az erről szóló jegyzőkönyvi kivonatot a Ház kiadja a kisorsolt ítélőbizottságnak. A kisorsolt és^ esküt tett képviselő urakat felkérem, hogy házszabályszerű működésüket az I. számú bizottsági teremben nyomban megkezdeni szíveskedjenek. Más teendőnk most már nincs, mint a mai Ülésünk jegyzőkönyve még nem hitelesített részének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék ezt felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök: Van-e valakinek észrevétele e jegyzőkönyvi rész elleni (Nincs!) Ha nincs, úgy ezt hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 6 óra 9 perckor.) Hitelesítették gróf Apponyi György s. h. naplóbíráló-bizottsági tagolt. Müller Antal s. h.