Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1024

1024 Az országgyűlés kèpviselohâzô/nak 162. ezt éppen ezért is kívánom itt kifejteni, hogy i talán nemcsak önmagunkat nyugtassam meg, hanem mindazokat is, akik talán még kélelkeüneK Magyarországnak a Kárpátok mentén lévő végleges határaiban és talán megnyugtatjuk azoitat az amerikai testvéreinket is, akik a napokban is, — amint olvastam — taián 14 lapjukban a legszörnyűbb beállításokkal igyekeztek kifejteni azokat a leiietetlen anomáliákat, amelyeket felfedezni vélnek" talán ott is, ahol azok nincsenek. Ügy gondolom, hogy az őszinte, komoly, férfias beszednek mindenütt, minden korban és mindenkire meg kell lennie a maga hatásának, meg kell lenniök nemcsak a maga hatásainak, hanem azokból le kell vonni a szükséges konzekvenciát, konklúziót is, hogy egymással szemben megalapozzuk azt a bizalmat, amelynek alapján kell felépülnie az új ezeréves Nagy-Magyarországnak. Ennek a bizalomnak összekötő kapocsnak kell lennie. Ha lesz egy autonómiánk, annak az autonómiának legyen tartalma, mert szerintem a nemzetiségi szabadság elismerése nem elválasztó, hanem összekötő kapocs; talán a félreértések teljes kiküszöbölése után közeledés, megértés és egy új ezeréves barátság jön létre. (Éljenzés és taps. a jobboldalon.) A kisebbségi probléma mindenesetre igen nehéz és súlyos probléma. Valaki azt írta nemrégen a szlovák lapokban, hogy Magyarország külpolitikai súlyát az a megoldás fogja majd meghatározni, ahogy a kisebbségek, vagy ahogy ők nevezik, a nemzetiségek kérdését Magyarország elintézi. En mindenesetre mindennap figyelemmel kísérem a szlovák sajtó, a szlovák rádió működését. Nem akarok itt semmiféle külpolitikai elgondolást érinteni, de kijelentem és kérem egyúttal a külügyminiszter urat arra, hogy ne feledkezzék el erről,- mi kárpátoroszok soha le nem mondunk a Poprádig terjedő területen lakó kárpátorosz testvéreinkről, mi mindent el fogunk követni, bármi történjék is ez irányban, hogy a

v Poprádig terjedő kárpátorosz, vagy rutén föld, ez igenis ide tartozik hozzánk. (Helyeslés a jobboldalon.) Annak idején a prágai kormánytól, mint felhatalmazott miniszter külön kaptam erre felhatalmazást. Átéltem azokat a szörnyű tárgyalásokat az akkori Bratislavában, Pozsonyban, amelyet Tisóval és a többi urakkal folytattunk. Meg kell állapítanom, hogy ők akkor mindig arra hivatkoztak, hogy igenis, mi szláv testvérek — ezen volt a hangsúly — meg tudjuk adni mindenkinek a maga jogait, el fogjuk ismerni mindenkinek a jogait, megadjuk mindazt, amit követeltek a csehekkel szemben az utolsó, zsolnai — október 6-i — forradalom alkalmával. Ez volt az ő mottójuk, amikor minket is meghívtak. Ha ma Eperjesre megyek, ha megnézem ma az Ung völgyétől a Poprád völgyéig terjedő területen élő, a statisztikám szerint 285.000 főnyi kárpátorosz nép sorsát, akkor azt kell mondanom, hogy nincs joguk a szlovákoknak Pozsonyban kritizálni a magyar kormány nemzetiségi politikáját. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Bátran üzenem Tisonak és azoknak az uraknak, akikkel sokszor tárgyaltam, hogy nincs joguk ahhjoz, amit ők csinálnak. Nincs okom, hogs* védjem a magyarokat, azokat megvédi más, de kijelentem, hogy az ottani kárpátorosz nép szenved, a Szlovákiában élő kárpátorosz nép mártír, az ottani kárpátoroszok egyhangúlag ide akarnak jönni vissza Magyarországhoz. ülése 19Ù0. november 28-án

r csittedököií* (Elénk éljenzés és taps a Ház- minden oldalán.) Mielőtt véglegesen kiutasítottak volna Szlovákiából, alkalmam volt minden kárpátorosz faluban aláírásokat gyűjteni egy memorandumra, amelyet át is adtam a miniszterelnök úrnak. Ezt az emlékiratot minden falu egyhangúlag aláírta, egyik sem kívánt a szlovák rezsim alatt élni tovább. (Éljenzés a jobboldalon.) Most kutatják az aláírókat, szigorúan megbüntetik őket, de csak büntetik, aiielyett hogy jogokat adnának nekik. Ha veszem á szinai, homonnai és bártfai járásokat, ahol 98%-ban görögkatolikus, úgynevezett kárpátorosza lakosság, jóformán egy kárpátorosz iskolát nem engedélyeznek. En akkor elküldtem a hitelesen megállapított kárpátaljai statisztikát és kimutattam azt, hogy az úgynevezett magyar járomban 600%-kal jobb, mint ott abban a szlovák paradicsomban. (Elénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) En nem beszélek most a kormányról, egyáltalán az egész magyarságnak velünk szemben való magatartásáról, csak ezt konstatálom. Megérteim, hogy a kisebbségi kérdés a legérzékenyebb, a legkényesebb és a legfinomabb magyar problémák egyike, ahogy ezt Szé

: ohenyi István ^ eknomdta. Ebben a kérdésbeö tort fel a legjobban a szenvedély annakidején a magyar önérzet és a nemzetiségeik sokszor centrifugális törekvései Trniatt. Ezért jól jegyezte -meg a legnagyobb magyar, hogy a jövő magyar politikának ez a legsürgősebb prob

1léniája, a nemzetiségi kérdést feltétlenül meg kell oldani. Széchenyi egy nagy vita folyar rmián 1841-ben azt tatte hozzá előző szavaihoz, hogy ehhez bizonyos higgadtság kell, amikor ilyen nehéz problémákat tárgyalunk. A francia forradalom alatt azt írja, hogy a magyarság expanziója neon azt jelenti, hogy uralkodni akar más népeken, hogy a magyar nép janicsárokat nevel a, maga szolgálatára, hanem azt, hogy a magyarság továbbra is m~gr tartja elit szerepét a Dunamedencében és hogy a természetes kiválasztás folytán gyűjti össze önmagában az uralkodásra, és a vezetésre szánt legtökéletesebb elemeket. Szekfü Gyula híres niiunkájába-n azt mondja, hogy a magyarság központi helyzetében a nagy magyar medencéből a határok felé kisugárzó erejével, nagy politikai tehetségével megtartja és <meg fogja tartani a vezető szerepet és a nemzeti:•ségeknek mindig meg fogja adni teljes értékű kívánt jogaikat. Nagyon jól tudjuk a magyar történelmet, nagyon jól tudjuk azt, hogy különösen a világháború kitörése alkalmával, amikor már maga Ferenc Ferdinánd a különböző nyomások alatt arra gondolt, hogy valami dunai államszövetséget alakítson az egész Monarchiából, itt, sajnos^ más irány győzött. Sajnos, itt a nagy világháború kitörésével nem az, igazság győzött és sajnos, neim azok az erők váltak gyüioiiölcsözőkké, amelyekre akkor gondolt as egész magyarság. '. A kisebbségi, a nemzetiségi kérdés e nagy kijelentések szerint tényleg mindig kardinális kérdése volt a magyar történelemnek. A kisebbségi kérdéssel ma behatóan foglalkozik a magyar tudomány, nemcsak a Budapesten Elekes Dezső és Kenéz Béla szerkesztésében rmegr jelenő kisebbségi napilap, hanem Faluhelyi Ferenc kisebbségi körlevelei is nap-napután ontják a szebbnél-szebb cikkfket, hogy megvilágítsák azokat az igazi problémákat, amelyek érintik egyrészt a nemzetiségeiket, másrészt ai&