Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-900

900 Az országgyűlés képviselőházának 161. ülése 194.0 november 27-én, szerdán, nyérre kell. Hiszen volt egy idő, amikor egy földbirtokvásárlással kapcsolatosan éppen az innenső oldalról támadták meg az illetőt, amit azután a lovagiasság szabályai szerint elintéztek. Mindenesetre tény az, hogy az nem kenyérre kell az illetőknek, mivel van vagyonuk, jövedelmük; foglalkozzanak tehát azzal, és engedjék át ezeket a területeket azoknak, akiütet tudásuk, szakértelmük kijelöl erre a helyre. Szó esett arról is, hogy kell-e ipar Magyarországon vagy nem kell. Ezt most olyan ravasz módon csomagolják be,, hogy csak azt az ipart lehet fenntartani, amely racionálisan dolgozik. Ez az új műszó, ez az új — 'hogy is mondjam csak — madárenyv, amelyen szeretnék a közgazdasági életben a gimplit megfogni. Nem vagyunk hajlandók rámenni erre a területre, hogy racionalizálva dolgozzunk. Csak egy példát mondok. Ha Magyarország megcsonkítása után ezt az elvet fogadta volna el, akkor sohasem tudott volna feltámadni. Ha Magyarország valaha is rálépett volna erre az útra, hogy mi most kicsinyek vagyunk, szegények vagyunk, nem lehet mást csinálni, mint a kezünket tördelni és sírni, akkor soha nem jutott vo^a el az ország a gazdasági fellendülésnek ahhoz^ a fokához, amelyhez ma eljutott. Racionalizáljunk? Lehetne azt is mondani, hogy azok, akik ezt az elvet hirdetik, vigyék ezt keresztül a cukorrépatermelésben és a burgonyatermelésben, ; mert tudomásom szerint Németországban még egyszer annyit termelnek egy holdon, mint Magyarországon. Miért nem akarják ezt a termelési ágat racionalizálni, miért csak az ipari termékeket? En nem vagyok ezen a területen idegen, nagyon jól tudom, hogy egy üzem, amely százszázalékig ki van használva, többet tud teljesíteni és olcsóbban, tud termelni, mint SLZÍ cici üzem, amely talán csak 50%-ig van kihasználva. Ebből azonban nem következik az, hogy ezeket a konzekvenciákat vonjuk le. Volt nekünk egy virágzó iparunk, a malomipar. Ez annyira racionalizálva volt, hogy mi az egész Monarchia lisztszükségletét és a Monarchián túl lévő lisztszükségletet is el tudtuk látni. Méltóztassék csak megnézni Budapesten és vidéken, ahol ezek a gőzmalmok álltak, amelyek a legmodernebbül, a legtökéletesebben voltak felszerelve, hogy mások miképpen tettek eleget ennek a racionalizálási elvnek. Ezeket a malmokat egymás után kellett lebontani, egymás után osztották fel a malmok területét házhelyekké, azért, mert az illető országok nem voltak hajlandók tőlünk lisztet vásárolni, hanem gabonát vásároltak s: ezt a gabonát azután a sa Ját területükön épített malmokban őrölték fel. Ezt tette Jugoszlávia, Csehszlovákia» Németország, Svájc, de ezt tette minden ország, amely tőlünk nem lisztet vasárolt, hanem gabonát és ezáltal megfosztott bennünket a gabona melléktermékétől a korpától és egyebektől. Ez a körülmény állattenyésztési szempontból sem egészen közömbös. Ugyanígy áll a helyzet például az állitkivitel terén. Miért nem vesznek át tőlünk nagyobb tömegben hasított sertést, vagy miért nem vesznek át már feldolgozott állapotban marhahúst és miért veszik át az élő sertést és az élő^miarhát? Azért, mert ők maguk dolgozzák fel és ezáltal nekik jutnak mindazok a melléktermiékek, amelyek -szükségesek az ottani lakosság élelmezéséhez, iparához és egyéb szempontokból is. Miért nálunk akarják elkezdeni a racionalizálást? Én ismerem ezt az elméletet, alkalmam volt erről információt kapni. Ez az elmélet azt mondja, hogy a jövő gazdasági életé- " ben úgy lesz beosztva, hogy lesz olyan ország, amelyik iparral foglalkozik és lesznek országok, amelyek csak mezőgazdasággal foglalkoznak és mezőgazdasági terményeiket fogják majd árusítani Az iparnál elsősorban irányadó az, hogy azt az iparágat kell megszüntetni, amelynek ott nincs nyersanyaga, illetőleg, amelynek nyersanyagát külföldről kell behozni. Igaz, hogy a másik iparágnak sincs nyersanyaga és annak is külföldről kell behozni a nyersanyagot, de ennek a nyersanyagnak behozatala centrálisán történik és sokkal eredményesebben dolgozható fel, ahogy ők mondják. Volt egy harc a közelmúltban, amelynek során azt kívánták, hogy Magyarország szüntesse be a teherautógyártást és a teherautókat külföldről hozza be. A teherautóiparban körülbelül 3000 munkás van foglalkoztatva. Az a tőke, amely be van ruházva ezekbe az üzemekbe, génekbe, épületekbe és egyéb felszerelésekbe, körülbelül 30 millió. Ez a 30 millió pengő a nemzeti vagyonnak egy része, amely kellőképpen amortizálva ma sincs és az a 3000 munkás, aki ennek révén alkalmaztatását elveszti, aligha talál egyhamar más iparágban valamelyes munkát. Hogy egyeseknek fáj a mi iparosodásunk, az lehetséges. Az ő szempontjukból igazuk is lehet, de mi elsősorban a magunk szempontjait nézzük, mert a mellény közelebb van hozzánk, mint a kabát, összeállítottam époen ezekre a hírekre való tekintettel a statisztikai évkönyvekből vett hiteles számadatokat, — amelyek csak bizonyos csoportokban jelentek meg — amelyekből kitűnik az. — nem akarok visszamenni a háború előtti időre, csak a gazdasági élet mélypontiát veszem — hogy nálunk a gyáriparban foglalkoztatott összes munkások száma 1921-ben 170367 volt, s^ez f elmélkedett 1938-ban — utoljára ebiből az évből állnak rendelkezésre adatok — 31ft.277-re, Egyáltalában nem túlzás, ha azt mondom, hogy ez a szám ma legalább 100,00O-rel több, a gyáriparban foglalkoztatott munkások száma tehát felemelkedett 410.000-re. Milyen volt az emelkedés az egyes ioarásrakban? A vasioárban volt 1921-h^n 29.6Q4, 1938-ban 55.878 munkás. Mindig méltóztassék egészen nyugodtan legalább 20—95 szá-^lékot hozzáadni, mint amennyivel ez a szám 1938 óta emelkpdett. A?; üveggyártásban volt 1921-ben 647. 1938-b«n 3034, a textiliparban volt 1921-H

en 13 986 és 1938-ban 66.557. A vegyészeti iparban 1921-ben 82?8 és 1938-ban 17.942, Az elő^b beszéltem a nyugdíjasok Járandóságairól. Ezzel kapcsolatban azonban még mást is el kell mondanom és ez a nyugdíjak összegére vonatkozik. Én ucvanis az eg^sz^ nyugdíjkérdést nemcsak abból a s^emnontból nézpm, hogy :P7 mennyiben iel ^t^ áll ««halmozást, hanem abból a szempontból is, h^gy mennyiben befolyásolja az egész költségvetést. A nyugdíjak összegének emelkedésénél arra történt hivatkozás, hogy azért emelkedtek a nyugdíjak, mert a Magyarországtól elszakított területeikről tömegével érkeztek vasutasok és egyéb köztisztviselők, akiknek a nyugdíját nekünk kell folyósítani. Ez teljesen igaz. De akkor ezeknek a nyugdíjaknak ugyanezen elvek szerint csökkenniük kellene, ha ezek a területek részben újra visszaszereztettek az országnak. Én pedig* ennek pontosan az ellenkezőiét látom: a nyugdíjak egyáltalában nem csökkennek. Az a szám. amelyet a költségvetés ezen a téren rendelkezésünkre bocsát, azt