Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-883
Az országgyűlés képviselöMzának 160. egyes csoportokhoz tartozó sajtóorgánumokimü nem sok azemrehanym valójuk van egymással szemocn. (Ügy van! a jobooídalon.) Mi. termeözeics doiog, nem tartjuk lüeaiisnaü ezt az állapotot. En el tuaok képzelni olyan sajtóorgánumot is, amely legalább megKiseni a maga olvasóját objektíven tájékoztatni arról, ami történik, hiszen az olvasó lényege oen ezt minden sajtóorgánumtól elvarnatna. ívta azonban az a helyzet, üogy na az ember tájékozódni próbái a különböző politikai csoportosulások irányáról, cselekedeteiről, agitaciojarói vagy akárcsak parlamenti beszédeiről is, ak kor kénytelen 4—-5 lapot egymásután kezoe venni. T. Ház! A (közbizalom fenntartása érdekében legyen szabad hangsúlyoznom, hogy ha rajtam állna, én nem vetnék most kontrovers kérdéseket a nemzet közéletébe. Több felszólalást olvastam és hallottam egy készülő alkjtmányreformról vagy alkotniánylejlődésröl. Felteszem a kérdést, hogy egyáltalán szükség van-e erre a mai időkben! Kétségtelen, bogy a parlamentben vannak olyan jelenségek, amelyeket felelősséget érző ember nem lát szívesen és el is ítél. Az is kétségtelen, hogy az interpellációs jog területén valami egészen rend kívüli nekiszaladást látunk. Nem tudom, valami 127 interpelláció van a holnapi napra bejegyezve. Nem hiszem, hogy az országnak pontosan 127 olyan égetően sürgős ügye voina. (Meskó Zoltán: Három-négy legyen, de alapos, hogy az egész ország beszéljen róla!) amelyeket feltétlenül a holnapi napon kell idehozni a képviselőház elé. (vitéz Szalay László: Le lehet törölni!) De ezt a kérdést meg lehet oldani, ha kell, egy újabb házszabályrevizióval, vagy ha a parlament idejéből sokat vesz igénybe és a kormány tagjait túlzottan lefoglalja, végső esetben meg lehet oldani egy szélesebb kiterjedésű felhatalmazással is. He az alkotmányreform kérdéséi; most, ezekben az időkben felvetni nem tartom szerenesés gondolatnak. Felteszem azt a kérdést, amelyet Imrédy képviselőtársam is feltett, s amelyet még az ő beszéde előtt felírtam magamnak (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.), hogy vájjon ennek a népképviseleti elven öszszeült_ parlamentnek van-e joga, legalább is. mondjuk, erkölcsi jogosultsága a népképviseleti elv megváltoztatására az ország megkérdezése nélkül? (Felkiáltások a baloldalon: Nincs! Meskó Zoltán: Nem lehet, kérem! — FelkiáltáW„ a középen: Van joga! — Meskó Zoltán: Nem volt a programmban!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ezt a kérdést nem lehet közbeszólásokkal elintézni. Tildy Zoltán: Persze, t. Ház, én nem nagyon tudom megérteni, — megmondom egészen őszintén, — azok álláspontját, akik maguk is parlamentellenesek. Ezek a t. képviselőtársaink és ibarátaink lényegében nem egyebet mondanak a miniszterelnök úrnak, mint azt, hogy: hogyan mered a fejedet törni olyasvalamin, amit én akarok megcsinálni a magam rendszerében? (Élénk derültség és taps a jobboldalon és a középen. — Homonnay Tivadar: Telitalálat! — vitéz Szalay László: Volltreffer! — Pándi Antal: Azt mondottuk, hogy aki csinálja, az után megyünk! — Az elnök csenget.) Mindenesetre egyet őszintén kérek a miniszterelnök úrtól é% f ez az, hogy ebben a kérdésben ne hozzon végleges döntést még* csak egy kodifikált törvényjavaslat formájában sem a parlamenti pártok, de ezenkívül még a magyar szellemi élet vezetőinek meghallgatása nélkül. Bármi történik ilyen súlyos kardinális kérdésülése 19W november 26-án, kedden. 883 ben, annak lehetőleg* nemzeti konszenzussal kell megtörténnie. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: 500—600 éves elvet megtörni! A rendi országgyűlés is népképviselet volt a maga korában. — Zaj. — Elnök csenget. — Meskó Zoltán: A maga korában!) r Történelmünk teorán sokszor kellett újjá építeni ezt az országot. Voltak idők, amikor ezt az országépítést alapjainál kellett megkezdeni. Bizonyos szempontból ma is ott vagyunk, az országépítés súlyos, nehéz, felelősségteljes feladata folyik. Ha végig gondolok a magyar kormányzatok során... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Tildy Zoltán: Tisztelettel kérek csak három perces meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a három perces meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a háromperces meghosszabbítást megadta. Tildy Zoltán: ...nemigen tudok kormányzatot, amelyen akkora történelmi felelősség nyugodott volna, mint ezen a kormányon. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Ennek a ténynek a felismerése kötelez bennünket arra a felelősségre, amelyet erről a helyről bírálatot gyakorolva, mi mindig tanúsítottunk. Nehéz, súlyos történelmi idők, de nem reménytelen idők. A nemzet ma a reménység boltívei alatt küzd, harcol és dolgozik. És éppen, mert van reményünk a jövendő tekintetében, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) szükséges meghozni egymással szemben is, az egymás megértése érdekében is mindazt a személyi áldozatot, amelyre ebben a tekintetben szükség van, hogy megteremthessük az önkéntes fegyelmet, a belső komoly nemzeti együttérzést, amelynek fundamentumán közös munkában és közös erővel megoldhatók mind azok a feladatok, amelyeknek megoldása ennek a nemzetnek jövendőjét biztosítani és megépíteni hivatott. (Elénk helyeslés és taps a jobbés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Nagy Ferenc jegyző: Demkó Mihály! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik? Szólásra következik a vezérszónokok közül? Nagy Ferenc jegyző: Laky Dezső! Elnök: Laky Dezső képviselő urat illeti a szó. Laky Dezső: T. Ház! Beszédemet azzal kezdhetném, amivel a valóságban végezni foí gom, azzal tudniillik, hogy teljes bizalommal a kormány munkásságával szemben, elfogadom a megajánlási törvényjavaslatot. Teszem ezt nem azért, mert a kormánypártnak egyik vezérszónoka vagyok, de teszem abban a szilárd és megingathatatlan meggyőződésben, hogy a magyar nemzet fejlődésének olyan korszakában élünk, amikor több jószándékkal, de ami fontosabb: több eredményességgel egyetlen kormány sem tudná az ország sorsát intézni, mint. gróf Teleki Pál kormánya. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen. — Egy han a a szélsőbáloldalon: Egyéni álláspont!) Amikor ez a kormány és a miniszterelnök úr székét elfoglalta, csak távolról cikkáztak még a villámok, csak messziről hallottuk az égiháború tompa dörrenéseit. Azóta azonban a helyzet sokkal súlyosabb lett. Az, aki csak némileg figyelte az eseményeket s tisztában van azoknak a történeti erőknek végzetes játékával, amelyek a valóságban a nemzetek sorsát is irányítják, az tudta, hogy el kell még következnie a jóvátételnek- nem abban a formája-