Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-867

Az országgyűlés képviselőházának 160. geteg mellébeszélés, az a kínos kétfelé hasadás a nemzetben és a családban egyaránt, amelyet meg kell sziüntetni. Tisztelettel kérek háromnegyed óra meghosszabbítást. (Felkiáltások a szélsőbal oldalon: Megadjuk!) Jelnek: Kérdem a i Házat, méltóztatik-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. vitéz Imrédy Béla: T. Ház! Vannak jóakarata, galamb lelkű emberek, akik ezt az ellentétet nem akarják észrevenni és akik jószándékú szavaikkal ezt a hasadékot valahogyan át akarják meszelni. Pedig, akik azt állítják, hogy ez a kettéhasadás nines meg, optikai tévedésnek az áldozatai. Akik azt állítják, hogy mi könnyen tudunk találkozni, annak ellenére, hogy két különböző síkon mozgunk, nem ismerik fel a való helyzetet. Ezt egy képpel szeretném szemléltetni. Méltóztassanak elképzelni két üveglapot, amelyeket párhuzamosan egymásfölé helyezünk és ezt a két üveglapot felülről a tengelyük felett lévő nézőpontból szemléljük. Ha azt látjuk, hogy az egyik — mondjak, a felső — üveglapon a jobbfelső sarokból elindulva, egy kéz vonalat húz annak a lapnak a közepe felé s ugyanakkor az alsó síkon is elindul egy kéz, amely a hal alsó sarokból húz egy vonalat az üveglap közepe felé, akkor azt hiheínők, hogy a két vonal, a két kéz a középen valahol találkozni fog. Nagy csodálkozásunkra azt látjuk, hogy elmennek egymásmellett, mert a harmadik dimenzióban, amelyet nem látunk, ott van köztük az áthidalhatatlan úr. (Cap van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A nemzetnek az az érdeke, hogy ez az űr megszűnjék, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a nemzetnek a parancsoló érdeke, hogy a találkozás megtörténjék (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) es csak az a kérdés, hol történhetik meg ez a találkozás. (Helyeslés és laps a szélsőbaloldalon.) Elméletileg három találkozási lehetőség képzelhető el: az alsó síkon, a felső síkon vagy a kettő között valahol. Az alsó síkon találkozni teljes lehetetlenség; történelmi lehetetlenség, mert a közösségi eszme, a közösségi szemlélet az emberiség fejlődéséhen újabb fejlődési fokozat, amit visszacsinálni, visszafejleszteni lehetetlen, hiszen az egész emberiség — nemcsak a tengelyhatalmak társadalmai, hanem az azokon kívül szerte a világon élő emberiség, akár Japánban, akár Kínában, akár az angolszász birodalmakban — e felé a szemlélet felé halad. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A kettő között találkozni légüres térben való kísérlet volna, mert semmiféle emberi alkotás, — és ez az eszmék igazi ereje — eszmei megalapozás nélkül tartós nem leh^t. (Űgv van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Beteg kísérlet volna^ és ebbe a betegségbe belepusztulhatna az egész nemzet is. Nincsen tehát más megoldás, mint a felső, a közösségi szemlélet, a közösségi eszme síkján való találkozás, de ez nem könnyű dolog. Ez a lelkeknek óriási reformálását kívánja meg, de rendkívül megkönnyíti, ha azok, akiket verség, hagyomány, közös múlt, közös feladatok és a rokonszenv számtalan szála fűz össze, akik egy családnak a sarjai, egy nemzetnek a fiai, együtt lendülnek fel erre a magasabb síkra. (Ügy van! Ügy van! Heh/estés és taps a szélsőbaloldalon. — Palló Imre: IIa nem tartják vissza erőszakkal!) Méltóztassanak elhinni, igen t. képviselőtársaim, az emberiség fejlődésében egy új peillése 1940 november 26-án, kedden. 867 • riódus küszöbén állunk. Új közösségi életformák kezdenek kialakulni. Ez a történelem útja és ezeknek a közösségi életformáknak a tételei olyan egyszerűek, — szinte jelszószerű az egyszerűségük — hogy minden ember megérti őket. Mit mondanak? Azt mondják, hogy a köj zösségnek a java megelőzi az egyénnek a ja! vát, hogy a gazdasági tevékenységnek a, rugója nem az egyéni haszon, hanem a közösségi szükségleteknek minél teljesebb és minél igazságosabb kielégítése, hogy a törvénynek nem az az elsődleges szerepe, hogy az egyént a közösséggel szemben védje meg, hanem az, hogy. a közösség életét rendezze és ezen keresztül biztosítsa az egyén természetes jogait. T. Uraim! Az egész emberiségnek, de az egyéneknek is útja a boldogság keresése, de ez a boldogság, akár a kék madár a színjátékban, elrepül, ha mások boldogtalanságának fagyasztó szele elriasztja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Es hiába, annyi a könny és a szenvedés még mindig ebben az országban, hogy ezt csak egy közösségi szemlélet útján tudjuk előbb elviselhetőbbé tenni és azután megszüntetni. (Elénk éljenzés és taps a. szélsőbaloldalon.) Nem érvelek én most sem német, sem francia, sem angol, sem semmiféle külföldi példával. (Egy hang a jobboldalon: Orosz?) Tudnám idézni egy angol miniszternek a szavát, aki azt mondja, hogy nem az egyéni profit, hanem a szociális biztonság lesz a jövőnek a motorja. (Gr. Festetics Domonkos: Ezt mondjuk mi is!) De nem erről van most itt szó, nem a külföldi példák utánzása csábít. Ami minket, engem és barátaimat űz, hajt és érdekel, az a magyar nép sorsa és amikor mi ezt a magyar népet egy népi és szociális közösségi szemléleten, az ebből folyó okos gazdaságpolitikán és a biztonságosabb, szerény megélhetésen át személyiséggé akarjuk nemesíteni, akkor közelítjük meg igazán az európaian magyar és keresztény hivatást. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalöldalon. — Gr. Festetics Domonkos: A miniszterelnök ugyanezt mondja!) Igen t. Uraim! Ez a társadalomelméleti, körút ugyanoda vezetett, vagy talán még egy lépéssel tovább, mint a politikai okfejtés. Elvezetett tehát ahhoz, hogy a kibontakozás útja eszerint társadalmi síkon a közösségi szemlélethez való felemelkedés, politikai síkon pedig a népi és szociális munkaállamnak a megvalósítása. De nem akarok üres szavakkal dobájódzni. En igen is a mi programmunk nyomán meg akarom világítani ennek a népi és szociális munkaállamnak^ a képét és főbb rendező elveit. Erre szeretném a még rendelkezésemre álló időt felhasználni. (Simon Ferenc: 1938-ban kellett volna!) Igen t. képviselőtársamnak egyszer majd el fogom magyarázni a saját lelki fejlődésem útját, amely töretlenül vezetett (Taps a szélsőbaloldalon.) a jobboldali politika fogalmi meghatározásától végig egyenesen mai álláspontomig és azt hiszem, hogy senkinek nem lehet a szemére vetni azt, ha fejlődik, mert én nem változtam, de fejlődtem. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. — Palló Imre (Simon Ferenc felé): Maga sohasem fejlődik! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Visszafejlődnek! — -Palló Imre: Vannak, akik húsz évvel ezelőtt is olyanok voltak, mint most! — Maróthy Károly: Kezdik már érteni?) Abból a felismerésből, hogy csak azok értik meg egymást, akik egy síkon tudnak gondolr