Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-611

Az országgyűlés képviselőházának 156. alanyoknak ismerniük, illetőleg* fizetniük, ha­nem én magát az egész adózási rendszert kí­vánnám megváltoztatni. Amikor a mai adórendszert megállapítot­ták — ez körülbelül 50 vagy 54 évvel ezelőtt volt —, akkor természetesen a magyar mező­gazdaság volt az összes közgazdasági ágiak között a legfontosabb, az produkálta a leg­több jövedelmet, tehát igen természetes, hogy az fizette a legmagasabb adót is. Azóta azon­ban az egyes közgazdasági ágak bevételei, jövedelmei tekintetében olyan eltolódások következtek be, amelyeket adórendszerünk nem követett. Mezőgazdaságunk fejlesztésének tehát elengedhetetlen alapja az, hogy az adó­reform minél előbb megvalósuljon. (Helyes­lés a joboldalon. — Rajniss Ferenc: Már ta­valy is elmondta, de nem baj!) A pénzügyminiszter úr expozéjából öröm­mel vettük tudomásul az ármentesítés államo­sítását. Ez a Magyar Élet Pártjának régi kí­vánsága volt. Az ármentesítés kérdését azon­ban én úgy látnám megoldhatónak, ha a fold­mivelésügyi miniszter úr sürgősen f törvényja­vaslatot terjesztene a Ház elé a vízgazdálko­dásról. Nem tudom megérteni, hogyan lehet az ármentesítést megoldani akkor, ha ezt a két kérdést, az öntözés, és az ármentesítés kérdé­sét nem kapcsoljuk szervesen egybe. Ma ebben a tekintetben határozott anarchia uralkodik. Vannak ármentesítő társulataink, amelyek a víz levezetéséről gondoskodnak, van egy^ ön­tözésügyi hivatal, amely a víz pdavezetéséről gondoskodik. (Rajniss Ferenc: Úgy van! Tel­jesen igaza van!) Az Öntözés kérdését szervesen össze kell kapcsolni az ármentesítéssel. tehát szükséges és kívánatos lenne egy vízgazdálko­dási törvényjavaslatnak minél előbb való be' terjesztése. T. Ház! Felszólalásomnak egyik legfonto­sabb tárgya a szakoktatás kérdése. A szakok­tatás fontossága és jelentősége éppen az átszer­vezéssel kapcsolatosan jelentkezik. Hiába je­lennek meg majd a legkiválóbb intézkedések, ha kint a vidéken az emberek nem rendelkez­nek megfelelő szaktudással. Ma már nem lehet azt mondani, hogy a magyar gazda nem akar tanulni, hiszen a minden évben megrendezett téli gazdasági tanfolyamok azt mutatják, hogy a tanfolyamok igenis látogatottak, sőt ha bi­zonyos adatgyűjtés folynék, egészen bizonyo­san megállapítható lenne, hogy ahol ilyen tan­folyamok voltak és megfelelő előadók által rendelkezésre, ott a terméseredmények tekinte­tében is emelkedés mutatkozik. Éppen itt a szakoktatás kérdésónéi kell rá­mutatnom arra, hogy én a mezőgazdasági ter­melésnek egy látens tartalékát látom kiaknáz­hatónak. Ma kétségtelen az, hogy a kisgazda­ságok és a nagyüzemek között a terméseredmé­nyekben bizonyos különbségek vannak. Ha csak 2 métermázsában jelölöm meg ezt a kü­. lünbséget, akkor, ha nem is lehet ezt a 2 méter­mázsás különbséget megfelelő szaktudással eüminálni, egészen bizonyos, hogy a kisgazda­ságok terméshozamát növelni lehet, mert a té­nyek azt mutatják, hogy vannak vidékek, ahol a. kisgazdák igen magas színvonalon álló szak­tudással termelnek (Nagy Ferenc: Többet is termelnek!) és igenis, tudnak megfelelő termés­eredményeket elérni. Az is egészen bizonyos, hogy a szaktudá­son kívül megfelelő tőke is kell, hogy rendel­kezésre álljon. Ez utóbbinak a megoldása ne­hezebb, az elsőé könnyebb, indokolt tehát, hogy "ajf elsőt minden erővel megoldjuk. ülése 19 U0 november 20-án, szerdán. tíÜ Itt, ha szabad, egy anomáliára hívom fel a t. Ház figyelmét. Ha megnézem a kultusztárca költségvetését, akkor azt látom, hogy a kultusz­tárca költségvetésében szintén szerepel a gaz­dasági szakoktatás ügye. Nem tudom megér­teni, miért ne lehetne az egész gazdasági szak­oktatást a foldmivelésügyi tárca alá helyezni, (Helyeslés a jobboldalon.) hiszen ha vannak a kultusztárcában magas egyetemi színvonalon álló főiskolák, akkor nem tudom megérteni, hogy a középfokú gazdaságii iskolákat vagy az önálló gazdasági népiskolákat, amelyek ma a kultusztárca alá vannak rendelve, miért ne le­hetne a foldmivelésügyi tárca alá helyezni. Amikor az egész töldmi vetés ügyi igazgatás, a termelés átszervezése, a termelési politika irá­nyítása a foldmivelésügyi tárca alá tartozik, akkor végeretiinényben ezeknek az ügyeknek vidéken szószólói, továbbvivoi, a mezőgazda­sági iskolák, a gazdasági szakoktatás szintén oda keli, hogy tartozzanak. JMem lehet ezeket a kérdéseket megoldani úgy, ha a kultuszminisz­tériumban esetleg más telrogás uralkodik a ter­melés irányítása tekintetében, mint a foldmi­velésügyi minisztériumban. Én nagyon jól tu­dom, hogy ez tisztán féltékenykedési kérdés, pedig ezt a kérdést feltétlenül meg kell oldani, a mezőgazdasági szakoktatást a kultusztárca keretéből ki kell venni és a foldmivelésügyi tárca keretébe kell helyezni. (Elénk hely estés és taps a jobboldalon.) Itt rá kell mutatnom arra, ami igen hiányzik a magyar kisgazdá­nak és ez a gazdasági szaksajtó. Ma az a hely­zet, hogy a magyar mezőgazdaság — itt a kis­gazdákra gondolok — szaksajtóval nem rendel­kezik. Elismerem, hogy van sajtója az Omge.­nak, vannak szakkiadványai a mezőgazdasági kamaráknak, amelyek igen magas színvonalon mozognak, de arra, hogy a meglévő gazdasági szaktudást széles rétegekiben megismertessék, ez a szaksajtó nem alkalmas. Mennyivel inkább fog ennek hiánya fokozódni, ha a termelés irá­nyítását a foldmivelésügyi kormányzat kezébe veszi! Feltétlenül szükséges, hogy olyan orgá­num legyen a foldmivelésügyi kormány kezé­ben, amelyben ezeket az intézkedéseket, azok­nak szükségességét a széles néprétegek szá­mára meg is magyarázza. Éppen ezért arra ké­rem a foldmivelésügyi miniszter urat, hogy egy agrársajtó megjelenéséről, amely politika­mentesen szakkérdésekkel, a termelés irányítá­sának szükségességével, a kormánynak a ter­melést irányító módjaival és eszközeivel fog­lalkozik, gondoskodjék. (Rajniss Ferenc: Na­gyon helyes, igaza van!) Szerettem volna még a mezőgazdasági szo­ciálpolitikával, a mezőgazdasági munkáskér­déssel, munkaalkalmak megteremtésével fog­lalkozni, de a rendelkezésemre álló idő lejárt. En, mint beszédem elején említettem, a fold­mivelésügyi tárca költségvetését abból a szem­pontból néztem és nézem, vájjon a felvett ösz­szeg elegendő-e a feladatok megvalósítására. Ha teljes mértékben nem is elég, egészen bizo­nyos, hogy a rendelkezésre álló Összegeken fe­lül a megteendő intézkedésekkel a foldmivelés­ügyi igazgatás szervei ezt a hiányt bizonyos fokig pótolni fogják. Nagy megnyugvás számunkra, hogy a fold­mivelésügyi miniszter úr mellé egy olyan fiatal államtitkár került, aki teljes mértékben ismeri a mezőgazdaság érdekeit. (Éljenzés és taps jobbfelől és a középen.) En hiszem, hogy az Ő munkájával és segítségével ezek a nagy prob­lémák meg fognak oldódni. A foldmivelésügyi miniszter úr iránt er-

Next

/
Thumbnails
Contents