Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-843
Az országgyűlés képviselőházának 159. Méltóztassanak most még megengedni, hogy befejezésül néhány számot közöljek a mélyen t. Házzal, amely szánmkat a pénzügyi bizottságban már közöltem. Nem kértem a pénzügyi bizottságban azt, hogy ezeket az adatokat bizalmasan méltóztassék kezelni, ennek dacára a p^énzngyi bizottság minden egyes tagja — bármilyen párthoz tartozott légyen is, — ezeket az adatokat bizalmasaknak tartotta, érezvén ezeknek horderejét. Én őszintén megköszönöm ezt nekik, mert ezzel lehetővé teszik azt, hogy máskor olyan adatokat is elmondhassak ott, amelyeket a plénumban esetleg nem tudnék megismételni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Most azonban ezek olyan adatok, amelyek az idők folyamán bekövetkezett események és egyéb okok folytán ma már a nyilvánosság elé hozhatók, Ezek vonatkoznak a költségvetésen kívüli beruházásokra és a költségvetésen kívüli rendkívüli kiadásokra, amire egyébként már Imrédy igen t. képviselőtársam is hivatkozott. Méltóztatnak tudni, hogy eredetileg egy milliárdos beruházási programm készült és annak végrehajtása megkezdődött. A programúinak volt egy civil része, ezt már unosuntig elmondtam, 400 millió pengővel, amely civil résznek a lebonyolítása folyik a maga útján, úgy ahogy azt eredetileg megállapítottuk. Vóit azután egy honvédelmi része, amelyet annak idején 600 millió pengőben állapítottunk meg. Ez a honvédelmi része azóta, azt hiszem teljesen felesleges részleteznem, hogy miért, milyen meggondolásokból és milyen tapasztalatok alapján, lényegesen kibővült. Ezenkívül felmerültek^még egészen rendkívüli kiadásaink is, a hadilétszámra való kiegészítéssel vagy köznyelven szólva a mozgósítással kapcsolatban, úgyhogy ma ez az egy milliárdos programm felemelkedett kereken 2.800 millióra, tehát majdnem megháromszorozódott. Ebből kifizetést nyert 1650 millió pengő. (Taps a jobboldalon.) Most azt méltóztatnak kérdezni, hogy miből s Ez az a kérdés, amit én magamnak fel akartam tenni, hogy válaszolhassak. A beruházási hozzájárulást a nemzet tiszteletreméltó áldozatkészséggel fizeti, úgy hogy abból fedeztünk kereken 315 milliót, egyéb adóbevételekből 255 milliót, azonkívül a beruházási hozzájárulásra, amely később, fog befolyni, előleget vettem fel, 200 milliót, ami természetesen körülbelül ugyanannyi, mintha adóból fedeztem volna, csak egy időbeli eltolás van, úgy hogy összesen az 1650 millióból adó útján fedeztünk 770 millió pengőt. (Felkiáltások a jobboldalon: Óriási!) Felvettük a nemzeti beruházási kölcsön teljes összegét 400 milliót s ezenkívül egyéb kölcsönöket kereken 480 millió összegben úgy hogy összesen az 1650 millióból 770 millió az adó és 880 millió a kölcsön. Mélyen t. Ház! Azt hiszem, hogy e számokat érzékelve a Ház minden oldalán el méltóztatnak ismerni azt, hogy ez hallatlanul nagy összeg. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Ez az erőfeszítés, más nemzetek viszonyaival összehasonlítva, is méltó a magyar nemzethez. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Hála illeti ezért legelsősorban a nemzetet, hogy az áldozatot olyan simám vállalta és nemcsak vállalta, hanem az elvállalt áldozatot meg is hozta. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Mélyen t. Ház! Igazolja ez azt a pénzügyi politikát is, amelyet 33 hónap óta követek itt ebből a székből és amelyet a jövőben is, hozzátehetem, fokozott mértékben követni kívánok és ehhez kérem a mélyen t. Ház támogatását és egyben a költségvetés elfogadását, (Elénk élKÉPVISELŐHÁZI XAPLÓ VII. Ülése 1940 november 25-én, hétfőn. 84á jenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Einök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítóm. Következik a határozathozatal, Felteszem a kérdést, méltóztatnak-é a pénzügyi tárca és á vele kapcsolatos fejezetek költségvetését általánosságban elfogadni 1 ? (Igen!) Kérem azokat, akik a költségvetést elfogadják* méltóztassék felállni. (Megtörténik.) Többség. A Ház a pénzügyi táre'a és a vele kapcsolatos fejezetek költségvetését általánosságban elfogadja. Következik a címenkén ti megszavazás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az I. címet felolvasni. Nagy Ferene jegyző (olvassa az 1—15. címeket, a IV. fejezet 1—4. címeit, az V. fejezet 1— IL címeit, a XXV. fejezet címét s a XXVI. fejezet 1—8. címeit, amelyet a Ház elfogadott). Elnök: A pénzügyi tárca és a vele kapcsolatos fejezetek költségvetésével részleteiben is végeztünk. Ezzel befejeztük az 1941. évi állami költségvetés tárgyalását s elintézést nyert a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének a Ház asztalára letett kérvénye is. (Éljenzés jóbbfelől.) Bemutatom a t. Háznak gróf Toldalagi Mihály képviselő úr levelét, amelyben képviselői megbízatásáról lemond. A Ház a lemondást tudomásul veszi. Erről esetleges további intézkedések megtétele végett a miniszterelnök urat értesíteni fogom Bemutatom a t. Háznak Jodál Gábor képviselő úr levelét, amelyben halaszthatatlan ügyeinek elintézése céljából folyó évi november hó 28-ára szabadságot kér. Minthogy e napon Zsűri sorsolás lesz, a képviselő úr kérését a Ház elé terjesztem. Kérdem ezért a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő úrnak ä kért szabadságot megadni? (Igén!) A Ház a kért szabadságot megadja. T. Ház! Napirendünk anyagával végeztünk. Ezért javaslatot teszek arra, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és ennek napirendjére tűzzük ki az 1941. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. í*. Ház! Csia Sándor képviselő úr a házszabályok 143. §-a 1. bekezdésének a) pontja alapján személyes megtámadtatás visszautasítása címén felszólalásra kért és kapott engedélyt. A szó a képviselő urat illeti. Csia Sándor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úr a politikai jellegű titkos társaságok tárgyában elmondott interpellációmra adott válaszában engem személyemben megtámadott; megtámadott akkor, amidőn azt állította, hogy én egy bizalmas miniszterelnöki rendeletről fotókópiát kaptam, vagy szereztem és azt a Házban felmutattam. Ezzel szemben a való tényállás az, hogy fotókópia nem volt a kezemben, fotókópiát nem mutattam fel a Ház előtt. Ennek folytán tehát a miniszterelnök úr ama kívánságának, hogy ezt a fotókópiát a Ház elnökségének adjajn át (Zaj és felkiáltások jóbbfelől: Mi volt?), eleget tenni nem tudok. (vitéz Lipcsey Márton: Hát akkor mi voltî) A titkos t szervezkedésekre vonatkozó adataimat... (vitéz Várady László: Egy szamot közölt a képviselő úr! — Egy hang jóbbfelől: Lobogtatta a kezében! t— Zaj. — felkiáltások a szélsőbaloldalon: Más a fotókópia és más a 125