Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-840

840 Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 19 W november 25-én, hétfőn. A társulati adónál is úgy vágynak, hogy még egy szempontot kell figyelembe venni,, és pedig azt a rendszert, amelyet a honvédelmi szállításoknál valósítottunk meg akkori miniszterelnökömmel. Ezt én is helyesnek tartottam, ma is elismerem, annak ellenére, hogy két különböző oldalon állunk. (Mozgás.) Annakidején megállapíttatott az, hogy először megvizsgálja a kiadott rendelést az árkormánybiztos és amikor a leszállítás megtörtént, akkor a vállalati összegből 30 százalék visszatartatik és az csak akkor nyer kifizetést, ha az utókalkuláeiót is felülvizsgálja az árkormánybiztos és 3 százaléknál nagyobb nyereséget nem talál. (Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Ennek természetesen kihatása kell, hogy legyen a társulati adóra is s az nem emelkedhetik oly mértékben, mint egyébként emelkedik. (Rajniss Ferenc: Szóval semmi konjunktúra nem volt!) Egy szóval sem mondottam, hogy nem volt. Egy árva szóval sem mondottam! Csak azt mondottam, hogy nem olyan mértékben jelentkezett a vállalatoknál, mint amilyen mértékben azt egyébként várni lehetett volna, ha ez az Imrédy-kormány által hozott intézkedés nem történt volna meg. (Úgy van! Ügy van! jobbfelöl.) T. Ház! Szóbakerült még az autonóm adóztatás is. Vásáry igen t. képviselőtársam ellene, Reibel igen t. képviselőtársam pedig mellette szólalt fel. Itt azt hiszem, egy kis félreértés volt, amennyiben nem arról van szó, hogy az autonómiák adóztatása, tehát a helyhatósági adó magasabb vagy alacsonyabb, hanem arról. hogy az országban a helyhatósági teher különböző. Bármilyen igazságos egyenesadó rendszert fogunk ugyanis megállapítani, ha azt az egyik községben 50 százalékos községi pótadóval, a másik községben pedig 130 százalékos községi pótadóval róják meg, az adórendszer feltétlenül igazságtalanná fog válni. Ezt a helyzetet tehát meg kell szüntetni. (Helyeslés.) jobbfelöl.) Itt értett engem félre Vásáry igen t. képviselőtársam és így nem is akarok tovább vitatkozni ebben a kérdésben, minthogy a képviselő úr nincs is itt. Csak meg akarom említeni, hogy ez például az ipari decentralizációnak is egyik legnagyobb akadálya, (Ügy van! Ügy van!) mert egy iparvállalat sem hajlandó odamenni, ahol 130 százalékos pótadót kell viselnie. (Ügy van! Ügy van!) Az adókérdések tekintetében szó volt még a konjunktúra-adóról. Imrédy ő excellenciája említette, azt mondván, hogy a konjunktúra-adóval elkéstünk. (Mozgás a szélsőbaloldalon. ~ Elnök csenget. — Halljuk! Halljuk!) Én nem hiszem, hogy a konjunktúra-adóval elkéstünk volna, de egyébként sok olyan intézkedést tettünk, amelyek pótolják a konjunkturális adót s ott, ahol az árkormánybiztos ármegállapításai révén bizonyos konjunkturális nyereségek adódtak, ezeket a konjunkturális nyereségeket már hónapok óta befizetjük az államkasszába. Az árkormánybiztos az ő áruiegállapító hatalmából kifolyólag ezt megteheti, meg is teszi és ebből az államnak igen tekintélyes hevétele keletkezik. Egyébként bátor vagyok bejelenteni, hogy a konjunkturális adóról törvényjavaslatot fogok a mélyen t. Ház elé terjeszteni. Szóbakerült még az egyenesadók és a közvetett adók közötti arány kérdése. Amikor ezeket a számításokat halljuk, azt látjuk, hogy gyakran téves adatokból indulnak ki a felszólalók. Ugyanis a dohányjövedéknek, a sóiöved éknek és a szesz jövedéknek a bevételeit egyszerűen adóbevételnek minősíti, holott e három jövedék bevételeiből csak annyi az adó, amenynyi az Önköltségi ár felett jelentkezik, tehát nem lehet az egész bevételt mint adót beállítani, hanem csak a kiadások levonása után megmaradó nettó összeget. Ez az egyik oldal, ami csökkenti a fogyasztási és forgalmi adókra eső összeget. A másik oldal az, hogy sohasem szokták számításba venni a nemzeti beruházási hozzájárulásnak egy évre eső összegét, ami viszont az egyenesadók összegét emeli magától értetődőleg, mert ez, azt hiszem, vitán felül egyenesadó. Ha már most így állítom össze és így számítom ki ezeket az adókat, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon egyenesadó címén az adóbevételeknek kereken 40%-a folyik be, forgalmi adók címén 18%, illetékekből 11%, fogyasztási adókból 11%; a szeszegyedáruság nettó bevételéből 3%, a vámjövedékből 4%, a dohány jövedékből 11%, a sójövedékből 2% és vannak még az egyes kisebb tételek. Látjuk tehát, hogy nálunk az egyenesadók az összes adóbevételeknek 40%-át teszik. E tekintetben nem vagyunk rossz helyen. Nem kívánok más példára hivatkozni, csak a német példára és az olasz példára. A Németbirodalomban 1938-ban az egyenesadók 48%-ot tettek ki, a forgalmi adók kereken 20%-ot, a fogyasztási adók 16%-ot, a vámok 11%-ot, természetesen lényegcsen nagyobb részt, mint nálunk. 1939-ben pedig 54%-ra emelkedett fel az egyenesadók összege. Természetesen ez a vonal nálunk* is így megy előre, mert az egyenes adók nem azonjnal jelentkeznek a konjunktúra javulásával, hanem csak később. Olaszországhoz képest azonban jobban állunk, mert Olaszországban az egyenesadók 10-4%-ot tesznek ki, a forgalmi adók 24-7%-ot, a fogyasztási adók 21-5%-ot, az egyedáruságok 17%-ot, az egyéb bevételek 26%-ot. Mi a kettő között vagyunk, közelebb Németországhoz. Azt hiszem, ez nem. olyan eredmény, amelyet túlzottan kifogásolni lehetne. (Maróthy Károly; Magasabb az életszínvonal!) Áttérek a kölesönpolitikánkra. Elhangzott egy felszólalás, hogy azokat az összegeket, amelyeket a pénzintézetektől, biztosítóintézetektől, Oti.-tól, Mabi.-tól és iparvállalatoktól kölcsonveszünk, ne vegyünk kölcsön, hanem egyszerűen vegyük el tőlük adóba. Azt hiszem, hogy képviselőtársam, aki ezt mondotta, nem volt egészen tisztában azzal, hogy mekkora összegekről van itt szó. Száz milliókat nem tudunk elvenni, mert nem marad semmi. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy jól megnézve a dolgot, ezt talán még a képviselőtársam sem gondolja komolyan. Azonban még az a kritika is elhangzott, hogy a tervezett nyereménykölcsön valami liberális intézmény, mert a nyeremény liberális gondolat. Én őszintén bevallva, nem tartom túlzottan liberálisnak Olaszországot és Olaszországban folyó évi február 15-től kezdődőleg jegyzésre bocsátottak 9 éves kincstárjegyeket, amely kincstárjegyek 5%-kai kamatoznak (Maróthy Károly: Nemzeti specialitás Olaszországban a lottó!) s félévenkint nyereményeket sorsol ki a kincstár. Olaszország is nyereménykölcsönökkel dolgozik tehát. Ezt Matolcsy képviselőtársamnak igazán illett volna tudnia, amikor felszólalt (Maróthy Károly: Nemzeti • specialitás! — Zaj a jobboldalon.) Elismerem azt, hogy a jegyzéshez — ezt azt hiszem, Horváth képviselőtársam mondotta — nemzeti öntudat kell. Igenis kell nemzeti öntudat, kell tudni, hogy miért adjuk oda a pénzt.