Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-824

8Sj i Az országgyűlés képviselőházának 15 meg engein abban, hogy a legszigorúbb kritikát ne gyakoroljam az ő pénzügyi politikája felett is. Az adózásról volt ma szó. Többen szóvátet-. lék ezt a kérdést és mindenki rámutatott arra, hogy józan, becsületes ember mást nem hirdethet, mint azt hogy az aüót űzetni kell, mert másképpen nem lehet fenntartani az állam háztartását. Ennek az adóztatásnak azonban nemcsak méltányosnak, hanem elsősorban igazságosnak is keli lennie, tehát olyan adóztatási alapot kell teremteni, amely közmegnyugvást kelt ebben az országban, már amennyire Magyarországon adóztatás egyáltalán közinegnyugvást kelthet. (Derültség.) En, aki a néppel foglalkozom és hála Istennek több, mint egy negyedszázad óta állandóan „ezt űzöm és folytatom, azt tapasztaltam hosszú pályámon, hogy az igazságtalanság fáj az embereknek a legjobban. Ha az egyik azt látja, hogy hasonló vagyontárgy után a másik kevesebbet fizet, mint ő, ez borzasztóan bántja, mert hiába, a magyar emberben benne van az az emberi természet, hogy az igazságot keresi. A kisgyermek is féltékenyen nézi az édesanyjának a kezét, amikor az almát osztja ketté, hogy igazságosan ossza ketté azt az almát, lehetőleg még a mag is igazságosan ketté legyen vágva középen. Ez az emberi természetből kifolyó dolog. Az adózás terén tehát igazságosnak kell lennie már az adókivetésnek és hogy ezt elérjük, egyszerűsíteni kellene az egész adórendszerünket. Különösen az adótörvényeinket kelteimé érthető módon megszerkeszteni. Én elismerem a nagy törvénytudósok és törvényelőkészítők érdemeit, de egy olyan jó egészséges paraszti ésszel megáldott magyar embert ültetnék még melléjük, aki megmondaná, hogy egyik-másik törvényből mit nem értett meg, megmondaná, hogy mit kellene még beletenni, hogy az egyszerű ember is megértse és ne kelljen ügyvédhez, ne kelljen szakértőkhöz menni, ne kelljen logaritmustáblákat elővenni, hogy mindenki meg tudja állapítani: ennyi a jövedelmem, ennyi adót tartozom fizetni. Ma egy adóív kitöltése — merem állítani —- a magam- . falta embernek is nehezen megy, tessék most elképzelni az egyszerű falusi ember gondját, akinek az adóívet ki kell töltenie. Az adóztatásnál pedig a legerőteljesebb progresszivitásnak vagyok a híve. Akinek nagyobb a jövedelme, az sokkal könnyebben tud a nagyobb jövedelemből nagyobb összeget leadni, mint a kevesebbet a szegény ember, akinek éppen annyija van, hogy beosztással tisztességesen meg tudjon élni. A létminimum jelenlegi megállapítását nem tartom megfelelőnek, nem azért, mert a kultúrigények, az életszínvonal változott, hanem a megélhetési lehetőségek nehezedtek. Legyen meggyőződve az igen t, pénzügyi kormányzat, hogy amikor az egyszerű szegény embertől elveszik adóba azt a néhány pengőt, nagyon sok esetben elveszik vele a kisfiú vacsoráját vagy elveszik az iskolába járó kisgyermeknek a cipőjét vagy a reggeli tejét. A létminimumot úgy kell megállapítani, hogy annyi feltétlenül megmaradjon az adófizető polgárnak, amonnyi az egyszerű, beosztó életmódjához feltétlenül szükséges. Lehetetlen állapot az, hogy valaki azért ne bírjon orvost hozatni, ne bírjon a gyógyszertárba gyógyszerért küldeni, meirt a jövedelme nem elegendő, mert adótartozásba lefoglalták a tehenét vagy egyéb ilyen zaklatásoknak van kitéve. K ülése 1940 november 25-én, hétfőn. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban magától tel vetődik az egyke és az egyse kérdése, amely-; nek megoldása sok tekintetben tisztán a pénzügyminiszter kezébe van letéve. Hiába vannak; itt egyesületek, amelyek az egyke. elJen küzde-, nek, hiába szónokolnak tiszteletreméltó lelkészek és civil emberek; ha azoknak a férfiaknak, akik állásban vannak, akár mint állami,, akár magántisztviselők, altisztek és szolgák, nem adunk megfelelő fizetést, megfelelő jőve-, delmet vagy bért, akkor azok elesnek a családalapítás lehetőségétől és nagyon természetes, hogy ennek a nemzet összessége, maga a nem-. zet vallja kárát. Ennek megoldása nemcsak családvédelem, hanem egyszersmind egészség-. védelem és gyermekvédelem is. En az egész fizetési rendszert megváltoztatnám, mégpedig oly formában, hogy egy alapfizetés lenne megállapítva az összes tiszt viselők részére, amely természetesen az egye* fizetési osztályokban emelkedő tendenciát mutatna, de előfordulhatna az én fizetési rendszerem mellett például az, hogy egy kisebbfizetésű tisztviselő, akinek az alapfizetése 200 pengő,, esetleg sokkal több fizetést kapna több gyér-, mek, 4—5—6—8 gyermek esetén, mint az a magasabb fizetési osztályba beosztott tisztviselő, akinek nincs családja, vagy gyermektelen családja van. (Reményi-Schneller. Lajos pénzügyminiszter: Most is előfordul!) Előfordul, de a magasabb kategóriákban nagyon gyengén mutatkozik. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Kevés a gyermek!) A feleségnek járó pótlékot éppúgy, miiit a . gyermek családi pótlékát, tetemesen fel kell emelni. Már egy gyermek után is felemelném -- helyesen mondotta Reibel képviselőtársam is — 30 pengővel és fokozatosan tovább. Mert itt minden fillért, minden pengőt, amit kiadunk., a nemzetnek adjuk ki. Ezt a nemzetet meg kell erősíteni, a magyarságot — hogy ezt a szót használjam — szaporítani kell,, minden eszközzel és minden körülmények között. Itt nem szabad spórolni, erre kell pénznek lenni, hogy minden tisztviselő a második, harmadik, ne- , gyedik gyermek után fokozódó mértékben kapja meg a gyermeknevelési pótlékot, mert csak így leszünk abban a helyzetben, hogy a magyar tisztviselők családot alapíthassanak, megfelelő korban, nem amikor már kiöregedtek, nem amikor már a lányok pártában maradtak. Nem mondom azt, hogy a nők ne menjenek kenyérkereső pályára, ha valakinek hisratá&érzete van, ha úgy érzi, hogy ő kiváló orvosnő, tanárnő lesz, menjen el orvosnőnek, tanárnőnek, , de a kényszer ne vigye őket kenyérkereső pályákra, hanem teljesítsék azt a hivatást, amelyet a jó Isten bízott rájuk, hogy feleségek és anyák legyenek. Ezt pedig csak úgy : tudjuk elérni, ha a pénzügyminiszter úr tisztán szociálisan gondolkodik és nein mindig csak a ceruzát, hanem a melegen érző magyar szívét is szóhoz engedi, amikor ezekről a kér- ; désekről dönt. Egészen nyíltan megmondom, éri nem szívesen látom a fiatal leányokat az irodákban, hiszen nem azért vannak ott, mintha az paszszió lenne, hanem a családi körülmények kényszerítik őket, nem mehetnek férjhez, valahogyan pedig meg kell élni. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a kisebb fizetési osztályokban • is olyan legyen a tisztviselő fizetése, hogy családot tudjon alapítani. Valamikor volt idő, amikor ha a tisztviselők fizetésének emeléséről vagy rendezéséről beszélt valaki, akkor sokan azt hitték, hogy