Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-785
Az országgyűlés képviselőházának 158. i nézőpontból mindenütt teljes egyéni szabadság érvényesül, tehát az alkalmas embereknek alkalmas helyre állítása, de egyéni szabadság az életben és az iskolában, tökéletesen minden kényszer és nyomás nélkül. Ezek azok a szempontok, amelyek vezetnek és Ka mi bizonyos szempontokat a baráti hatalommal barátságosan megbeszélünk és jegyzőkönyvileg papírra vetünk, azt hiszem, ezek elmondása után mindenki megnyugodhatik, hogy igazán nem lehet valami különös veszedelmet, a kormányzatnak valami különös hibáját látni abban, hogy ezt nemcsak megtette, hanem készséggel tette meg. Visszatérek azonban arra, hogy sem belső törvényekkel, sem nemzetközi megállapodásokkal az emberek, embercsoportok,, különböző nemzetiségek vagy népcsoportok jogait általában, egymás mellett és egymással szemben nem fogjuk tudni lefektetni, — itt népcsoport alatt népcsoportot általában értek, nem közjogi vonatkozásban, de a lelki együvétartozás vonatkozásában — az emberileg elérni érdemes célt, az embereknek egymáshoz való szoros összekapcsolását, az együttélésnek testvériességét, melegségét, az ellentéteknek kiküszöbölését — még a gondolatokban is — nëm fogjuk elérni, ha a kölcsönös tisztelet és megbecsülés kötelességére, a kevert otthonok közösségében élő emberek szükséges és kölcsönös szeretetére nem fogjuk az embereket tanítani. Ez tehát végeredményben nevelő munka. Ne méltóztassék azt hinni, hogy more patrio megelégedhetünk azzal, ha majd hozunk egy törvényt vagy egy rendeletet, vagy akármi egyéb papirosra fektetett dolgot. Ez a munka nevelő munka, amely ma nehéz. Nem lett volna nehéz ezelőtt egy évszázaddal, nehezebbé tették ma, de ezt a munkát el kell végezni, s ha mi ebben a munkában jószándékkal előljárunk, akkor hiszem, hogy el is lehet végezni ezt a munkái; azért, mert itt csak a régi együvétartozásnak új kiépítéséről s az újjonnan született ellentéteknek, a régi együvétartozást akadályozó ellentéteknek eltakarításáról van szó. így fogjuk az embereket odavezethetni, hogy ne folyton ellenségeket lássunk egymásban, ne foly-: ton azt lássuk, kinek mije nincs meg, hanem inkább azt nézzük mindannyian, hogy a másiknak mije nincs meg, mert a másiknak sincs meg mindene, (ügy van!) Lehet, hogy ezekben egy kicsit fantaszta vagyok, de mindig az volt az érzésem, hogy csak szeretettel lehet az embereket összehozni az életben és nem paragra* fusokkal. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Bencs t. képviselőtársam megemlítette az Erdélyről szóló könyvet. Talán majdnem \ túlságosan dícsérőleg és elismeréssel reánk nézve* akik dolgoztunk benne. (Egy hang a középen: Megérdemelten! Nagyszerű munka!) Majd erre is rátérek mindjárt. Ennek a könyvnek abból a fejezetéből, amelyet magam írtam, szeretném csak a végpasszust felolvasni, mert ez rávilágít á nemzetiségi kérdésre, tálán nem olyan hirtelen fogalmazott szavakkal, mint ahogy most elmondottam. A hagyományról szóltam, amely hagyomány közös volt Magyarország népeinél, amelyek sok küzdelemben és hosszú békés korszakok oai; együtt éltek. Itt azt mondom, (olvassa): »inert a hagyomány korántsem mithosz csupán. A hagyomány nemcsak nemzeti. Hagyomány több és átfogóbb és kiirthatatlanabb valami. A hagyomány lassan születő, hosszan fejlődő, közössé erősödő élettartalmak — LeKÉPVISELŐ TI AZT NAPLÓ VIT. lése 19W november 22~én, pénteken. 785 bensinhalt-ból, németből fordítottam, mert az eredeti német — felhalmozódása — együttélő emberek egymást követő nemzedékei élethoszsziglan való és mindennapos közösségének együvéválása, az együttélő egyedek, családok nemzetségek, falvak, embercsoportok lelki és testi énjében, életgyakorlatában való felszívódása. Hagyomány életközösség ugyanazon a földön, ugyanegy hazában, közös munkában, védelemben, szeretetben egyazon földért, tájért, láthatárért. Hagyomány a mindent kiegyensúlyozó természetnek egyik eleme«. Ebben talán valamivel átgondoltabb szavakkal, ugyanazt mondottam, amit az előbb kötetlenebb szavakban próbáltam kifejteni. Ezzel a lelkülettel és lelkiséggel igyekszem jó^ magam munkatársaimmal együtt a nemzeti^ ségi kérdés terén dolgozni. Azt hiszem, hogy ez több és valahogyan nekem magamnak többet ér, mint egyes rendszabályok, amelyek lehétnek bármilyen szépek, de végrehajtásuk nem olyan valóság, mint az. a valóság, amely a lélekben van és amely valamire törekszik, amit véges eszközökkel nem tud mindig tökéletesen elérni, amit véges emberekkel nem tud mindig tökéletesen végrehajtatni, de amely erős akarattal végül megoldáshoz kell hogy vezessen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ez a nézetem a nemzetiségi kérdésről és azt hiszem, hogy ezzel talán többet mondottam a t. Háznak, mintha számtalan rendelkezést idéztem volna. (Ügy van!) Azok között a problémák között, amelyek itt szóvátétettek, jelentékeny szerepet játszott a cenzúra. Erről nem kívánok egy szót sem beszélni azon egyszerű okból, mert éppen tegnapelőtt olvasták fel itt egy hosszú válaszomat több a cenzúra tekintetében beadott interpellációra és abban mindent megmondottam, (Rajniss Ferenc: Halljuk!) amit erről a kényszerintézményről elmondanom lehetett és elmondandó voltam. Sok szó esett a propagandáról és pedig kétféle propagandáról. Az egyik a külső, mondjuk a határokon túli. a másik a határokon belüli. A határokon túlit immáron huszonnárom esztendeje csinálom, részben felelősségteljes állásban, nagyrészt vezető állásban, — ha nem is mindig hivatalos vezető állásában ennek a munkának — de az egész idő alatt szünet nélkül. Ezt akkor kezdtem, amikor lementem Szegedre és akkor kezdtem intenzívebben, amikor a trianoni békeszerződésnek — amennyire ezt békeszerződésnek lehetett nevezni — előkészületeit végeztük. Akkor voltak munkatársaim, akik memorandumainknál, egyes részleteknél azt kérdezték: nem lehetne-e ezt vagy azt színezni, némileg előnyösebben beállítani, talán néha az igazságnak, ha nem is egészen a kárára, de legalább a megkerülésével vagy szépítésével. Megmondottam nekik, hogy ezt nem szabad, mert mi nem a pillanatnak dolgozunk, hanem a jövőnek és a valóságnak. (Ügy van!) Megmondtam azt, hogy a hazugság sohasem él soká, csak az igazság él és amikor majd ezt fogják olvasni, akkor annak, ami benne van, igaznak kell lennie. Az volt a princípiumom mindig ebben a külső propagandában is, hogy ennek a nemzeti feladatnak teljesítésénél a nemzet paizsának is tisztán kell maradnia. (Élénk he-, lyeslés.) Ilyen értelemben végeztük ezt a munkát. Ilyen 'értelemben írtuk ezt az erdélyi kötetet is, amelyről legyen szabad két szóban megmondanom: nem propaganda-irat. Mint a képviselő úr megmondta, az előszót citálva, mi teljes tune