Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-783

Az országgyűlés képviselőházának 158. deimből és nyilatkozataimból füzetet is állíttattam össze és ezt rendelkezésükre bocsátottam, amelyben nevelőleg és oktatólag kívántam hatni a nemzetiségi kérdés vonatkozásaiban. Megmondottam akkor, amikor egyes országrészek kezdtek visszatérni a trianoni országhoz, ho«y egy régi, de ma felújult és bizonyos modern formákban felújult problémához es korszakhoz értünk, egy soknyelvű ország vezetésének feladatához. , Ezt a feladatot csak okossággal, bensőséges, mély és komoly felelősségérzettel és szeretettel lehet végezni: ez szükséges ahhoz, hogy bármilyen nyelvű honfitársainkat — magyarokat és másokat egyformán — mindenféle ellentét és megkülönböztetés nélkül vezessünk az életnek ma nehéz útjain. Aki nincs eltelve a szeretetnek, a megbecsülésnek érzéseitől, aki — kormiáinytag vagy a parlament valamelyik házának tagja vagy tisztviselő, akire az emberek ügyes-bajos dolgainak egy része van bízva, — nincsen eltelve attól az érzéstől, hogy minden nyelvű és minden nemzetiségű honfitársaink neki egyformán gondjaira bízott honfitársak, az kötelességét, legalább is lelkileg, nem tudja rendesen végezni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt a kérdést — minden fontos kérdéssel így van — egyedül rendszabályokkal sohasem tudjuk megoldani. A rendszabályhoz tartalom is kell, elmélyülés a kötelességéig étben és ennek mindennapi komoly gyakorlása. (Ügy van! llgy van! a jobboldalon.) Ezért igyekszem ott, ahol lehet, tanítólag közbelépni. Sajnos, a munka nehéz. A munka nehéz azért, mert éppen a legutóbbi évtizedek, talán különösen a legutolsó évtized ellentétei az emberekben rengeteg antagonizmust, gyűlöletet, (Ügy van! Jobbfelől.) rossz szellemet és másrészről a kötelességnek végzését gyökeresítették meg. Nekem egyesekkel és csoportokkal nehéz harcot kell vívnom, hogy ennek az emberies érzésnek, ennek a nemzetiségek és a magyarok iránti egyforma érzésnek változatlan szolgálatát tudjam kiváltani, úgy általánosságban, mondjuk szavakban, szónoklatokban, írásban, mint az -egyes embereknek, tisztviselőknek vagy másoknak, más honpolgároknak a lelkivilágában is ; mert mindenki, aki erről a kérdésről beszél, ugyanolyan felelős, mint az a tisztviselő, aki ennek a kérdésnek valamelyik részét hivatásából kifolyólag intézi. Ezekkel is rengeteg sok nehézségem van; eaen a sok nehézségen keresztül igyekszem lassan megteremteni azt az állapotot, amely felé minden hazáját és hazájának minden lakosát, minden állampolgárát, a nemzetnek minden tagját szerető embernek ezzel az érzülettel haladnia kell. Én ebben a füzetben is megmondottam ezeket. Először rámutattam arra, hogy ez nem újdonság, hogy én húsz esztendő előtt ugyanezeket hirdettem; hiszen húsz esztendő előtt talán elsőnek emeltem ki azt, hogy a mi közigazgatásunkban és annak tagjaiban túl kevés a szociális érzék. Ebben a füzetben fektettem le ezeket a szieinp on tokát kiemelt betűkkel, ^ hogy mindenki — tanítók, tanárok, jszolgabírák, csendőrök, leventeoktatók — olvashassa és lássa, hogy ez az ország első tisztviselőjének a véleménye, aki az első és legfőbb felelősséget is viseli, tehát ennek a felelősségnek érzetében is beszél, amely felelősségnek ösztályrészese mindenki más, aki -akár mint köztisztviselő, akár más vonatkozásban ezzel a kérdéssel foglalkozik (olülése 19UO november 22-én• pénteken. 783 vassá): »Mindenkinek vitathatatlan joga a maga anyanyelvét, ősi szokásait, tradícióit ápolni és a magyar államnak, mint minden államnak, kötelessége más anyanyelvű polgárait ebben a törekvésükben támogatni« — tehát nemcsak megengedni, hanem támogatni is (Ügy van! a középen.) — »az ismereteknek anyanyelvükön való tanítását lehetővé tenni, sőt azt istápolni«. Tehát támogatnia kell nemcsak egyszerűen az anyanyelv tanulását, hanem az ismereteknek anyanyelven való elsajátítását is. Ma is intéztek hozzám ebben az irányban kérdéseket; azt hiszem, Klein Antal képviselő úr is ezeket kérdezte. Ha méltóztatott volna kézbevenni ezt a füzetet, méltóztatott volna látni, hogy ebben pontosan benne van a válasz. És én a véleményemet nem szoktam csereberélni. Ez az álláspontom, ez a véleményem, ezt kimondottam azért, hogy mások is ezt kövessék. Ezt tartom szentistváni állameszmének, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mert az a népek megértésének, a népek helyes és jóían vezetésének állameszméje ezen a területen, amelyen élünk és amelyet politikailag először a nagy király szervezett meg. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezek — és még igen sok egyéb — le vannak fektetve ebben a füzetben. Kendeletekben is kifejezésre juttattuk, de ebben a füzetben is. mint vezérfonálban, kötelességévé tettem közigazgatási tisztviselőinek, rendőrnek, csendőrnek és mindenkinek, aki a néppel érintkezik, hogy anyanyelvét tudja és ha nem tudja, tanulja meg, (Helyeslés jobbfelől és a középen.) mert különben nem arra való, hogy nem magyar anyanyelvűek által is lakott területen működjék. Ez mind benne van ebben a füzetben és ez a füzet, azt hiszem, mindent tartalmaz, ami e tekintetben szükséges. Ezt a célt szolgálja az iskolapolitika is. amelyről a kultuszminiszter úr nyilatkozott, mondván, hogy (olvassa): »haladunk a régi úton tovább, mert tudjuk, hogy senkit magyarrá lenni nem kényszeríthetülik«, — és ert© még vissza fogok térni — »senkit nem bírhatunk és nem is akarunk bírni nemzetisége elhagyására«, amiként a mi felvidéki és erdélyi testvéreink példája is bizonyítja, hogy őket sem lehetett erre bírni. Ne tulajdonítson tehát nekünk senki se ilyen botor kényszermagyarosítási gondolatokat. Ilyenek tőlünk abszolúte távol állanak; nem is tartanám magam értelmes embernek, ha azt képzelném, hogy ez lehető. Hogy mégegyszer összefoglaljam: a nyelv szabad gyakorlata, a népiség szabad kifejezése, az anyanyelven való tanítás, az anyanyelven való sajtó és az egyesülési jog tekintetében természetes, hogy nemcsak mindent megadunk, hanem mindent meg is teszünk. (Klein Antal: Ha a Volksbnndnak nem tagja, akkor is?) Mindjárt kitérek arra is. ( Szó volt arról az egyezményről, amelyet Németországgal kötöttünk. (Halljuk! Halljuk!) Ez az egyezmény formájában jegyzőkönyv, amely különböző kérdések és megállapítások foglalatából áll. Ezt a jegyzőkönyvet minisztertanácsi határozattal fogjuk közzétenni. Ennek a jegyzőkönyvnek a megállapításai úgy látszanak, — és ebben a tekintetben tévedések voltak — mintha a németajkú lakosságnak csak egy részére vonatkoznának, vagy látszólag arra vonatkoznának. E jegyzőkönyv megállapításai sok minden olyant tartalmaznak, ami törvényekben és rendelkezésekben régen