Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-779
Az országgyűlés képviselőházának 158. gos érdek vonalán. A földreformban is «okkal inkább a termelés, az országos termelés szükség-léteit kell szolgálnunk és a zsidótörvényben is vannak meggondolások, amelyek .az ország gazdasági életével függenek össze, amelyekre akkor nem figyeltünk s amelyek később a zsidótörvény végrehajtását nehézzé tették. Szó volt, Klein Antal képviselő tír említette fel — de ezekre a miniszterelnöki tárcához szorosan nem tartozó kérdésekre talán majd az appropriáeiós vitában fogok részletesebben rátérni — az összeférhetlenség kérdéséről is. Ebben is teljesen hamis vágányon vagyunk. Ha ezen a vágányon haladunk, akkor teljesen deposszedálni fogjuk a parlamentet az ország ügyeivel foglalkozó emberektől, kivéve egynéhányat, akik egyedül csak ennek a munkának tudnak élni. Az összeférhetlenség kérdésében azért vagyunk hamis vágányon, mert az öszszeíérhetlenséget mindig valamilyen állásban látjuk. Az összeférhetlenség pedig sohasem az állásban, hanem a ténykedésben van, amelyet valaki folytat (Úgy VOM! Úgy van! « jobboldalon.) és ezt kell büntetnünk, mégpedig a legeslegnagyobb szigorúsággal. (Helyeslés.) Preventív orvosság nincs, de van büntetés és csak ha egy társadalom nem érzi önmagában eléggé az erkölcsi erőt, hogy ezt a tényt büntetni tudja, fedezi magát törvényekkel, amelyek mindig halott, üres malaszt fognak maradni. Ha már ezeknél a kérdéseknél tartunk, sok vonatkozásban szó volt a zsidótörvény végrehajtásának kérdéséről is. Maróthy képviselő úr előhozta a Pester Lloyd személyzeti kérdéseit. Én ezzel többet foglalkoztam, mint ameiiynyita miniszterelnöknek ilyen aránylag kis ügygyei foglalkoznia kellene és szabad volna. De mindig beleütköztem egy akadályba és ez a nyelvtudás. Én ebbe az akadályba sokszor beleütköztem más vonatkozásokban is, például mint professzor. Igen nagy azoknak a szakvizsgái dolgozatoknak a száma, amelyeknek a témáját kijelöltem és amelyekhez az illető fiatalembernek vagy fiatal hölgynek kiadtam az anyagot is és figyelmeztettem arra, hogy a literatúrát honnan veheti és hogyan használhatja fel. Ha én literatúrát akarok valakinek a kezébe adni, akkor az első kérdések egyike nyilván az, hogy milyen nyelven beszél vagy olvas. Az esetek 70 vagy 80%-ában ezt a választ kaptam: Professzor úr, magyarul! Pedig nem kell nagy nyelvtudás ahhoz, hogy valaki egy szakvizsgái dolgozathoz egy-két némel dolgozatba vagy éppen kézikönyvbe egy kicsit belenézzen. De nem kell annyi nyelvtudás sem, amennyi ahhoz szükséges, hogy valaki beszéljen egy nyelven, amikor véletlenül idegen városba téved, hanem ennél aránylag kevesebb. De a legtöbb ennyit sem tudott. Megkíséreltem ezt orvosolni középiskolai vonalon, mert a középiskolákban tanítunk nyelveket, de nem úgy, hogy a nyelvet tudják is. (Ügy van! Vgy van! jobbfelől.) Mondom, megkíséreltem ezt orvosolni és néhány iskolában — talán tizenegyben — más rendszert próbáltam bevezetni, hogy segítsek ezen a helyzeten. Sajnos, a nagy takarékosságnak, amelyet ezelőtt tíz évvel vezettünk be, áldozatul estek Klebelsberg Kunó gróf igen szerencsés kézzel létesített külföldi ösztöndíjai, amelyek legalább a magyar ifjúság elit részének lehetővé tették, hogy idegen nyelveken tökéletesebben megtanuljon. Szó ami szó, niem akarok most itt eltérni a tárgytól és erre a térre tévedni: tudom, hogy ennek nagyon sok vonatkozása van, Például küliilése. 19W november 22-én, pénteken. 779 földi propaganda vonatkozásban is — amely téren elég sokat működtem hosszú esztendőkön, immár huszonegy esztendőn át — rengetegszer akadtam meg azon, hogy ki milyen mértékben tud idegen nyelveket. Az egyik általam akkor alapított intézetben, a szociográfiai intézetben, egy körülbelül 900 vagy 1000 különböző szakmában lévő vezetőemberre vonatkozó kartoték van, mely ezek nyelvtudását is regisztrálja, mégpedig a szerint, attól kezdve, àogy valaki csak olvas egy nyelven' és körülbelül megérti, amit olvas, addig, amikor valaki egy nyelven nemcsak szabadion előadni, hanem úgy, ahogy szabadon vitatkozni is tud, tehát meg tudja állni a helyét külföldön, a külföldiekkel szemben folytatott vitában, ha a magyar propaganda érdekei, helyesebben: Magyarország ismertetésének érdekei ezt kívánják; nem szeretem a »propaganda« szót, mert ez tulajdonképpen Magyarország ismertetését jelenti. Ha valakit kiküldök külföldre, ahol sokkal inkább szokás, hogy az emberek az előadások után meg is vitatják á kérdéseket, tudnom kell róla, - ki képes és ki nem képes erre. Eléggé ismerem tehát ezt a problémát és tudlom, milyen szánalmasan rosszul állunk az. idegen nyelvek tudása terén, még a Lloydnál is, amely talán az egyedüli idegennyelvű lapunk és e mellett bizonyos mértékig a külügyminisztériumnak is szócsöve kifelé, ha valamit projiciálni akar a külföld vagy a budapesti követségek részére, amelyeknek minden vagy közel minden tagja eredetiben és nem külön készített fordításban olvashatja azt, amit írunk. Számtalanszor megtörtént ott is, hogy saját beszédeimet vagy magam fordítottam vagy magam korrigáltam, amivel szintén nem okvetlenül szükséges foglalkoznia a miniszterelnöknek. De ina azt akartam, hogy igazán németül legyen, kénytelen voltam mégis ehhez a módszerhez folyamodni. így állunk tehát ma e tekintetben, s ezért kénytelen voltam sokszor belátni, hogy a nyelvismeret hiánya miatt el kell tekintenünk olyan rendszabályoktól, amilyeneket az igen t. képviselő úr itt követelt s amilyeneket más helyen a legnagyobb szigorúsággal hajtottam végre. Én a nagyobb cikkeket író urak közül a Lloyd szerkesztőségében csak egyetlenegy keresztény urat tudok, aki tud németül. Tud úgy, hogy azt korrigálnom nem volna szükséges. Egyébként a helyzet számszerűleg úgy áll, hogy a Pester Lloyd szerkesztőségében 21 keresztény, 5 tanusítványos és 16 olyan munkatárs van, aki zsidónak tekintendő, a szerkesztőségi tisztviselők között pedig 6 és 3. A telefonközpont talán nem érdekli az urakat. A kiadóhivatalban 17, 2 és 12. A nyomdairodában már, ahol német tudásra nincs olyan nagy szükség, 10 keresztény, 1 tanusítványos és 1 zsidónak tekintendő van. Méltóztatnak talán ebből is látni, h'ogy másutt szigorúan keresztülviszem a keresztényesítést. A Magyarországnál és a Pestnél, vagy amint méltóztatott mondani, a-P-vel ellátott Estnél, amikor ezt a várat bevettem; 1939 szeptember 30-án, a szerkesztőségben €0 keresztény, 4 kivételezett és 22 zsidó munkatárs volt, 1940 december 31-én pedig 49 keresztény, 2 kivételezett és 1 zsidó. A kiadóhivatalban a számok a következők: 1939 szeptemberében 15, 3 és 31, 1940 decemberében 69, 1 és 3. Nagyobb különbség, csak az ügynököknél 1 van, 115*