Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-753

Az országgyűlés képviselőházának 158. ülése 1940 november 22-én, pénteken. 70S Ugyan kérem! Elkenése az egésznek!) Csendet kérek, képviselő urak. Bencs Zoltán: ...erre, méltóztassanak megengedni, az a megjegyzésem, hogy elkenésről szó sines, én csak egyetemes magyar érdekeket ismerek, a kritika minden oldalról gyakorolható, (Ügy van! jobbfelől.) érvek és ellenérvek állanak egymással szemben (Maróthy Károly: Igazak!) és nem ismerek olyan privilégiumot, amely csak a hal oldal számára tartaná fenn azt, hogy jól szolgálja a nemzet érdekét. (Taps a jobboldalon. — Maróthy Károly: Csak védie nyugodtan a zsidait!) Mélyen t. Ház! Ahogy a miniszterelnök úr i tavalyi beszédében mondta, a cenzúra és a saitó végül is megszokják egymást. Két szembenálló ellenfélnek, amelyeknek valamiképp mégis van egy közös céljuk; az ország érdekének helyes szolgálata és előmozdítása: meg kell találnia egymást és én hiszek is abban, hogy bölcs szervezéssel, kölcsönös jóakarattal és jóindulattal, — mindenesetre mellőzve az olyan tüneteket, mint amilyeneket a legutóbbi interpellációk alkalmával énpen Horváth t. képviselőtársam részéről hallottam, amelyeket én sem tudok t helyeselni — az igazság, a pártatlanság és a nemzet egyetemes érdekének helyes szolgálatában feloldódik majd az az animozitás, amely bennünket arra indít, hogy a magyar sajtó egyik vagy másik kitűnő eszközét dobjuk ki csak azért, mert politikailag vagy egyéb szempontból súlyos ellentétek választanak el bennünket. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Ház! Áttérek most már a miniszterelnökség egyik nagyon fontos szervére, amelyet szintén észrevétel tárgyává méltóztattak tenni a költségvetéssel kapcsolatban, a tájékozató osztály megszervezésére. Az előbb mondottam, hogy az is rendkívül fontos feladata a központi hatalomnak, — éppen a magyarság érdekéhen fontos feladata — hogy a külföld felé a magyarság helyes megismerését jól, célszerűen és a legszélesebb rétegekbe eljutóan közvetíteni tudja. A miniszterelnök úr egyszer úgy fejezte ki magát, hogy a propaganda a magyarság megismertetése. Tökéletesen elfogadom ezt a helyes mea'állapítást. Nincs is más propaganda, — legalábbis a jól felfogott nemzeti politika szempontjából nem lehet — mint hogy a magyarságot megismerjék. (Meskó Zoltán: Tjgy van! Akkor nyert ügyünk van! Igaza van!) Amint már mondottam, az az erő és az az érték, amelyet nem ismerek, az nincs. Mi már láttuk azt. hogy az osztrák-magyar monarchia keretén belül, ahol nekünk jutott az erőfeszítéseknek különösen katonai téren, majdnem azt mondhatnám, az oroszlánrésze és nekünk jutott minden külföld felé való reprezentálásban a Hamupipőke szerepe, mit jelentett ránk nézve az, hogy magyar propaganda nem volt. (Ügy van! jobbfelől^) Mint a békedelegáció tagja, akkor is egyik szerény munkatársa a miniszterelnök úrnak, tudom, hogy szinte könnyezve láttuk sokszor azt, milyen irtóztató nehézségekbe ütközünk, amikor egy egyszerű igazságot kellett valamely magasran^ú és sorsunk felett döntő szóval bíró külföldi tényező felé megmagyaráznunk. Nem volt erre lehetőség, mert nem voltak előzmények. Hiányzott az a diáksereg, amely külföldön tanult és ott barátságokat szerzett, hiányzottak a tudósok, levelezésszerű összeköttetései. Társadalmi ismeretségek itt-ott voltak, de akikhez voltak, azok akkor nem voltak döntő befolyással Európa sorsának intézésére és nem volt megfelelő öszszeköttetésüuk a külföldi társadalom minden KÉPVISELŐHÁZ* XAPU> VII. rétegéhez. Próbáltunk az egyházak útján kapcsolatot keresni, itt-ott találtunk is, alkalmaztuk is sikerrel, de hol volt mindez attól, amit az évekkel előbb kiszámítottan dolgozó kitűnő román és cseh propag*anda el tudott érni abban az időben. (Ügy van! jobbfelől-) Azt a heroikus munkát, amelyet ez a békedelegáció akkor végzett és amelyről négy hatalmas kötet tanúskodik, talán már elfelejtették, de a történelem fel fogja jegyezni, s már akkor feljegyezték, akkor indult el Teleki Pál gróf erre az útra, (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) hogy propaganda, propaganda és propaganda, amelynek lényege mindig a magyarság megismertetése. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mélyen t. képviselőház! Néhány hónappal ezelőtt megjelent egy nagyon szép kiállítású hatalmas kötet könyv a budapesti piaconEgy szó volt ráírva: Erdély. (Maróthy Károly: Mindenki helyeselte!) Amikor kezembe került ez a könyv" és átlapoztam annak 483 nagy fólió oldalát, tele gyönyörű műmellékletekkel, (Szöllősi Jenő: Gyönyörű munka! Elismerjük!) templomok, kastélyok, oltárok, képeivel, néprajzi adatokkal, lingvisztikával, irodalommal, művészettel, amibor a szerzők között európai hírű tudósok, Magyarország legelső irodalmi, politikai, gazdasági, történettudományi, nyelvtudományi, művészettörténeti és más tudományos neveit olvastam, közöttük a miniszterelnök úr és kultuszminiszter úr neveit, amikor láttam, hogy a térképészeti intézet legelsőrendű gárdája dolgozta ki a valóban elsőrendű térképeket, akkor úgy éreztem, hogy ebből a könyvből olyan hatalmas meggyőző erő sugárzik ki. amelynek a külföldet is meg kell győznie. Megpróbáltam elvonatbozni magyarságomtól, hogy megértsem, hogyan nézheti ezt a művet egy külföldi ember. Elegendő műveltségem van hozzá és eleget jártam külföldön ahhoz, hogy megkockáztathassam ezt az elvonatkozást. Meg tudtam tenni és megéreztem, annak a nagy belső erejét, ami ebből a műből felénk kiáltott: Erdély a miénk! (Nagy taps!) Erdély jogszerűen a miénk, Erdély mindig a miénk volt és nem is lehet másé, anint Magyarországé! (Ügy van! Ügy van! — Taps.) A Kárpát-medence egységéről szóló rész és azon belül két pompás tanulmány, az egyik »Erdély helyzete Magyarországban és Európában«, a másik »A magyarság történeti hivatása«, megfelelő összhangban hozza Európa szeme elét azt, hogy ez a kis ország, amely bár mindig egy volt Magyarországgal, önálló létet tudott élni a végveszély idejében és mentsvára volt nemcsak a magyarságnak, hanem az európai gondolatnak is, (Ügy r van! Ügy van! jobbfelől.) ez a kis ország végeredményben egy magyar eszmén épül fel, a magyar állameszmén. Erdély népeinek története, végig egymásután a dákok, a rómaiak, az avarok, a magyarok, a székelyek, a szászok, a románok beszármazása Erdélybe és a tanulmányhoz csatolt illusztrációs települési térképek, amelyek mutatják, hol vannak az ősmagyar települések mellett a legrégibb román települések s amelyekből szinte előszökell a magyar igazság, hogy ezek később jöttek be, mint a magyarok, hogy hamarabb volt itt a magyar állam, mint ahogy a román települések legelső kezdetei megjelentek Erdély területén, mindezek a bizonyítékok olyan erővel szólnak, hogy a magyar propagandának, a magyarság megismertetésének egyik legnagyszerűbb eszköze ez a könyv, amelynek előszavából legyen szabad 112