Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-751

Az országgyűlés képviselőházának 158. meny alkotó részéből sem a, zsidókat, saját lapját nem tisztítja meg; tőlük; Az Oti.-nál bennhagyja a zsidó vezetőket az autonómiában; a fővárosnál meghosszabbítja a zsidó bizottsági tagok mandátumát. Lássuk, kiknek a mandátumát hosszabbítja ínég? Bánóczi László, Beehtler Péter, Bródy Ernő, Büehler József, Deutsch Jenő, Fábián Béla, Gál Benő, Kabakovits József, (Egy hang a középen: Kabakovits nem zsidó!) Klár Zoltán. Lévai Sándor, Magyar Miklós, stb. zsidókét. Továbbmegyek, azt mondom, hogy a Bethlen-éra és a Lipótváros zsidó kapitalistáinak és a Conti-uteai szakszervezeti embereknek a mandátumát meghosszabbítja továbbra is; ugyanakkor egyedül vagyunk Európában, akik sem a r szociáldemokrata. vörös kommunista csökevényeket sem, pedig a zsidókérdést felszámolni nem akarjuk. (Zaj.) T. Ház! Befejezésül azt mondom: nem elegendő a problémákat felismerni és lassú dolog volna, ha a mostani felismerést követően megint egy-két évtizedig haboznánk az átalakítás terén. Mi örömmel üdvözöljük a háromhatalmi megállapodást, örülünk annak, hogv ebből négyhatalmi megállapodás lett és mi is közelebb jutottunk az olasz és a német szövetséghez. Azt kell azonban mondanom, — amiben valószínűleg egyetért velem a miniszterelnök úr is — hogy ez a külpolitikai orientáció természetesen belső kötelezettségekkel is jár (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és azt jelenti, hogy nekünk elsősorban nemcsak új szövetségeseink kedvéért... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Maróthy Károly: — befejezem a mondatot — ... és hatásaképpen, hanem éppen visszatért magyar véreink éra ekében szükségünk van arra, hogy Magyarországot hatalmas, erős várrá, de egyúttal belül pompá-s lakássá alakítsuk át. (Zaj.) Mivel ezt nem látom &, minm%terelnökség vezetésében, ezért a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Megay Károly jegyző: Bencs Zoltán! Elnök: Bencs Zoltán képviselő urat illeti a iszó. Bencs Zoltán: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Amikor Maróthy Károly előttem szólott t. képviselőtársam beszédét hallgattam, fájdalmasan megrezdült bennem az a régi tapasztalás, hogy túloldalon ülő sok kiváló képviselőtársunkkal a nemzeti célok szolgálata szempontjából helyes nézőpontból indulunk ki és, sajnos, egészen más következtetésekre jutunk innen is, túl is. Erre csak egy magyarázatot tudok, azt, hogy a gondolkodásban valahol valami elferdülésnek kell lennie. Nem állítom, hogy itt vagy ott, merthiszen ebben a tekintetben ki-ki a maga meggyőződését követi, de azt hiszem, hogy a helyes úton mégis mi járunk. (Szöllősi Jenő: Jogában van ezt hinni! — Palló Imre: Kötelessége hinni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Bencs Zoltán: Maróthy igen t. képviselőtársam abból indult ki, hogy a miniszterelnöki tárca, 'költségvetésének tárgyalása során nem teszi bírálat tárgyává a kormánv általános politikáját — bár ezt nagyon csábítónak találja —' és mégis egész beszéde során a kormány általános politikáját bírálta (Maróthy Károly: Csak azt, ami a költségvetéshez tartozik!), amihez tökéletesen joga van, de ami mégis elülése 1940 november 22-én, pénteken. 751 lentétben állott azzal, amit beszéde elején elhatározott. (Maróthy Károly: Téved! Majd az apropriációnál elmondom! — Palló Imre: A kákán is csomót keres!) Szívesen belemegyek abba, hogy tegyük ezt vizsgálat tárgyává. A költségvetés megszavazása végeredményben bizalmi kérdés. A bizalom hatalmat jelent, azt jelenti, hogy ezt a hatalmat adom-e vagy nem adom, kinek adom és miért adom és éppen ezért jogom van an

w.T ;

a

^

ineíí adom,, egész magatartását, egész politikáját alapos bírálat, vizsgálat és kritika tárgyává tenni. Errevonatkozóan csak az a szerény nézetem, hogy ez nem merülhet ki tisztán a zsidótörvénynek, a zsidótörvény végrehajtásának, a sajtótörvénynek vagy a cenzúra működésének bírálatában. (Felkiáltások a szelsőbaloldalon: Ez a tárcához tartozik! — n ' >~" Elnok csenget.) Azt hiszem, bőven lesz alkalmunk nemsokára a harmadik zsidótörvény tárgyalásakor errevonatkozó nézeteinket kicserélni. Nem akarok részletesebb fejtegetésekbe bocsátkozni, de megállapítom, hogy ami a zsidótörvény végrehajtásával megbizott kormánybiztosság tevékenységét illeti: amikor tavaly szerencsém volt az előadói székből adatokkal .megvilágítani azt a munkát, amelyet a 2.4CO.Ü00 pengőből végeznek, akkor rámutattam arra, hogy ezt a nagyon fontos energikus munkát több, mmt 300 tisztviselő végzi (Maróthy Károly: Csak száz! Nem tudja!) Ott nem állandó kaparászó, minuciózus revízió folyik, hanem repülő revízió, amellyel okszerűen és céltudatosan lehet ellenőrizni a törvény végrehajtását. A bí rói ítéletek egymásután zúdulnak le a tettesekre. T. képviselőtársam ezeket súlyosbítani szeretné, de azt hiszem, jogász létére méltóztatik jól tudni, hogy a rendőri eljárási jog terén nincs meg a lehetőség* súlyos fegyházbüntetésekre. (Maróthy Karoly: Nyolcezer pengőig!) Ehhez tehát külön törvényre volna szükség, hogy ezt tehessük, (Mozgás a szelsőbaloldalon.) azonban nincs rá szükség, mert a büntetés mérve — hogy két nap vagy egy esztendő — igazam nem sokat jelent olyan esetekben, amikor rendes polgáremberre sújt az le, ha az illetőnek becsületérzése és tisztességérzése van. Méltóztassék elhinni, hogy mi ugyan erős nemzeti, fajvédő politikát folytatunk és azt végre is akarjuk hajtani, de a becsületet és tisztességet nem vonjuk el attól, aki arra rá nem szolgált, jól lehet velünk szembenáll. Ami a cenzúrát illeti, örömmel állapítom meg, hogy itt is azonos kiindulási pontunk van. Teljesen helyes az az ő nézete is, hogy a cenzúrára a mai viszonyok között szükség van. A külügyminiszter úr legutóbbi nagyszerű beszédében rámutatott arra, hogy olyan atmoszférában élünk Európában, amikor egyesek könnyelmű kijelentéseiért az egész nemzetet teszik felelőssé, és méltán. (Ügy van! a jobboldalon.) Ilyen időszakban a cenzúrát elereszteni és előzetes tájékoztatással megelégedni, különösen akkor, amikor éppen Maróthy t. képviselőtársam kifogásolja, hogy a sajtóban állítólag megbízhatatlan elemek is írnak, rendkívül veszélyes volna. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Maróthy Károly: Azokat nem cenzúrázzák, mert a kormánylapoknál vannak! Ugyan kérem! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Bencs Zoltán: Ha pedig a cenzúrára szükség van, akkor csak azt kell vizsgálnunk, hogy a cenzúra a maga feladatát az egyetemes ér-