Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-726

726 Az országgyűlés képviselőházának 157. hesse magát, aki aggódik gyermeke életéért, ha beteg, mert nincs orvosság stb., — nem akarom most az összes bajokat elmondani. Eu az egész vonalon abban látom az ország megmentését és az ország fenntartásának zavartalanságát, ha mi valóban a keresztényi evangélium szerint gondolkodunk, és ha azokról, akikre legdrágább kincseinket rábízzuk, úgy gondolkodunk, hogy tisztességesen, gondtalanul meg tudjanak élni, hogy az előadás alatt ne kelljen nekik anyagi gondokkal bíbelődni. Ezért anyagi gondoktól független tanítókat akarok látni, akik nem szorulnak rá, hogy mellékfoglalkozásuk legyen, hogy például biztosítóintézetnek dolgozzanak, vagy egyéb má« foglalkozást vállaljanak. (Az elnöki széket Tusnádi Nagy András foglalja el.) Nem azért mondottam ezt, hogy holnap egy rendelet jelenjék meg, amely a mellékfoglalkozásokat eltiltja, hanem azért, hogy gondoskodjunk róla, hogy a tanítók becsületesen meg tudjanak élűi, családot tudjanak nevelni és hogy a tanító a családi életben gyermekei felnevelésével példát adjon a többieknek, a szegény néposztálynak, hogyan kell a gyermeke ket felnevelni. De amikor a tanítónak kölcsönpénzből kell élnie, amikor a tanítónak egyikmásik tehetősebb gazdától kell kölcsönt kérni, az, aki isineri a magyar nép gondolkodását faluhelyen, tudhatja, hogy annak a tanítónak vajmi kevés tekintélye van, mert ma, sajnos, még nem azt nézik, hogy mi van a fejben, hanem hogy mi van a zsebben. (Derültség.) Egy másik kérdés, hogy az a tanító azután minden figyelmét ráfordíthassa a rábízott gyermekekre. Ez a tehetségválasztás. Nem győzöm hangoztatni és hirdetni, hogy o. középosztály frontján támadt hézagokat a paraszti, a kisiparos, a munkásosztályból kell betölteni. Azokat a romlatlanlelkü, tehetségesfejü kis falusi parasztgyermekeket ingyen kell taníttatni, hogy pótolják azoknak a helyét, akik nem odavalók és pótolják azoknak a helyét, akik hibájukból vagy hibájukon kívül kiestek ebből a nemzeti csatasorból. Miért kívánom én ezt? Azért, mert az ilyen faluból származó kisfiúnak, akiből orvos, tanár, képviselő vagy akárki lesz, mindig a fülében cseng a kis falusi torony harangjának hazahívó szava. Ez szorosabb kapocs lesz saját falujával, saját fajtájával, az ilyen ember más bánásmódban fogja részesíteni a reábízottakat, mint az, aki nem ismeri — bár lehet, hogy jószándék van benne — a falusi viszonyokat, nem ismeri az; embereket. Itt nem tudom eléggé helyeselni azt, amit Varga igen t. képviselőtársam mondott. Ezekben a kollégiumokban legalábbis — egyelőre ennyivel is megelégednék — 10%-nyi helyet kellene biztosítani ezeknek a falusi gyermekeknek, akik ide feljőve tanulhassanak, hiszen édesapjuk bukszája nem bírná el a taníttatásukat. Utat a tehetségnek! — mondottam már, de a tehetségtelenek ne hangoztassák ezt a jelszavat, ne azok hangoztassák, akik elállják az utat, mert a végén a tehetségesek azon veszik észre magukat, hogy a tehetségtelenek falanxa elzárja előlük az utat. Le a szamárlétráról. Tehetségtelenek le, tehetségesek fel! (Derültség.) Akkor lesz boldog az ország, amikor nem instruktorok által mesterségesen preparált koponyák fogják a dsdgokat az ; ülése 1940 november 21-en, csütörtökön. egyes hivatalokban intézni, hanem ősmagyar tehetségek, magyar föld szülte, magyar anya nevelte tehetségek. Ez a magyar jövő, amikor ami soraink, a dzsentrik, a nemesi osztály, a kispolgárok sorai be fognak népesedni a falu népének egészséges gyermekeivel, jó szellemmel és jó levegővel. Akkor nem féltem ezt az országot senkitől és semmitől. De térjünk végre a magyar műveltségre. Volt egy idő ebben az országban, hogy az volt a legműveltebb ember, aki a monoklit úgy dobta fel, hogy oda se kell tenni, aki a legtöbb idegen nyelvet beszélte és aki a magyar nyelvet is a legtöbb idegen szóval beszélte. Pedig szerény felfogásom szerint az a legműveletlenebb ember, aki nem tud saját nyelvén rendesen beszélni. (Taps jobb felől.) A művelt ember magyarul beszél, mentől kevesebb idegen szót használ beszédében és írásában egyaránt. A múltkor egy újság került a kezembe és a vezércikkben 62 idegen szót találtam, hála Istennek megértettem mind a 62-őt, (Derültség.) de kíváncsi vagyok a többi olvasóra, mondjuk, vidéken mit szóltak hozzá, amikor egyik vagy másik szót olvasták. Van egy folyóiratunk, a »Magyarosan«, van egy mozgalom, amelynek élén Istenben boldogult Pintér Jenő állott; áldott legyen az emléke ennek a nagy embernek. Folytassák ezt a munkát a továbbiakban nyelvészeink, hála Istennek, látjuk a fiatal tanárokban is azt a lelkesedést, amellyel az ügyet felkarolják, küszöböljünk ki minden magyar szóval kifejezhető idegen szót. Nem azt mondom, hogy most már egyszre egy műszógyártó-gyár létesüli ön. hanem józanul, fokozatosan, elég gyors tempóban, — bocsánat — elég gyors ütemben igyekezzünk az idegen szavadat a magyar szótárból kiküszöbölni. (Helyeslés.) Térjünk vissza oda, ahol az Ősi nyelvet fenntartották, mert ha az a józan magyar parasztság, az a hótszilvafás nemesség nem lett volna, vajmi kevesen beszélnénk ma így magyarul, ahogyan ri beszélünk. Tehát merítsünk erőt abból az ősi forrásból, fürödjünk meg abban a magyar kultúrában, ahol nem a jazz-band és a különféle slágerek járják, hanem a fonóban a magyar nóta hangzik, a magyar érzés kiniező.ie. így vagyunk a színházzal és így vagyunk a művészettel is. Én teljesen kivenném a zsidók kezéből a színjátszás jogát. Nem hogy színigazgató ne lehessen zsidó, hanem színész és moziszínész sem! Természetesen akad közöttük kitűnő alakító. De én már nevettem a pult mögött lévő zsidógyerekeken is, pedig nem. is volt színész, csak olyan esetlen figura. (Derültség.) Nem az a színész, akin nevetni lehet, hanem az, aki nyelvünket úgy beszéli, ahogyan azt egy magyar ember beszéli. En attól félek, hogy ha művészeütünket nem tisztítjuk meg idejekorán, ha mozijainkra nem vigyázunk, akkor kaphatunk mi élvezetes darabokat, máról holnapra élő darabokat, de nem kapjuk a magyar kultúrának, a magyar műveltségnek terjesztőit. Ezen a téren is tessék sokat tennie az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak. Még egy dolgot említek meg. Azt mondják, sok szép dolgot meg lehetne ebben az országban valósítani, ha pénzünk lenne rá. En kérdezem az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, amiként megkérdeztem már a belügyminiszter urat és megkérdeztem a beiügyi államtitkár urat, Tomcsányi barátomat, hogy pénzbe kerül-e az, ha a következő dolog történik. Ha egy idegen Budapestre jön vagy egy falusi ember feljön Pestre és végigmegy