Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-138

Az országgyűlés képviselőházának 138. bennebb fekvő részei már nem ismerték a tatárdúlásokat, a mi elődeink fogták fel ezeknek sorozatát, áldozták fel fiaikat soha el nem képzelhető számban. (Ügy van! Ügy van!) Magyarország százötven éven keresztül NyugatEurópa védőbástyája volt, a székelység pedig Erdélynek egy évezredien keresztül. (Ügy van! Ügy van!) Az örökös harc ritkította sorainkat. Nem lehet még nép a világon, amelynek múltja több szenvedéssel volna tele, mint a székelyeké. {Ügy van!) 1849-ben és a világháború négyéves vérzivatarában is sok dicsőséget szereztek a székelyek a magyar névnek, függ van!) 1916-ban egy félmilliót meghaladó népesség volt kénytelen elmenekülni otthonából és mindent otthagyni, amit egy életen keresztül szerzett. A világháború küzdelmei után az akkor Nagy-Romániának nevezett ország kellős közepén került idegen uralom alá s a székelységet ez az ország állandóan fekélynek és veszélynek tekintette Erdély birtoklása szempontjából. Ez a magyarázata annak, hogy mindaz, ami Erdélyben üldözés volt, összehasonlíthatatlanul súlyosabb volt a Székelyföldön. Ennek a népnek létét gyökerében kellett megtámadniuk, hogy elérjék céljukat, amely az volt, hogy szétszórjanak bennünket Románia területén, hogy koldus- és eselédsorba vessenek minket, ami azonban a hatalom minden eszközével sem volt elérhető. Húsz évvel ezelőtt azt jósolták, hegy két évtized mulva nem leszünk Erdély keleti részén. De itt vagyunk, élünk! (Élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) Leszegényítve és meggyötörve, de azzal a halálos elszántsággal is, hogy többé mi nem juthatunk rabszolgasorba. (Élénk éljenzés és tans.) Ez a nép, amely ezt a gyötrelmet kiállotta, halálosan el van szánva arra, hogy inkább az utolsó szálig elpusztul, semhogy mégegyszer megengedje azt, ami vele történt. (Ügy van! Ügy van! — Élénk éljenzés és taps.) A székelység jelentősége legfőképpen abban fejezhető ki, hogy létével és fennmaradásával Erdélynek visszacsatolt részeit is megmentette. Ha a székelység ezen a keleti határon nem marad meg a maga nemzeti öntudatában, ha vitézségével nem védelmezi magát, akkor az új határ nem ment volna túl a Királyhágón. Az új határ azonban átmenetileig gazdasági nehézségeket okoz. Vasutaink, útjaink, kereskedelmi gócpontjaink, beszerző, és fogyasztási piacaink vesztek el. A bajok növekedhetnek, de határozottan ki kell jelentenem, hogy nincs az a nélkülözés, nincs az a szenvedés vagy nehézség, amelyet türelemmel el ne viselnénk azért, hogy az ősi magyar hazába visszakerültünk. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán. — Horváth Zoltán: Ez magyar beszéd!) Ezekután ünnepélyesen kérünk mindenkit, hogy azt a nehézséget, amely a mi életünkben jelentkezni fog, senki se használja fel elégedetlenség szítására (Ügy van! Úgy van! — Éljenzés és taps.) és a kormányzat gondjainak megnövelésére. (Úgy van! — Taps jobbfelöl.) Ami minket ér, az csak reánk tartozik. (Úgy van! jobb felől.) T. Képviselőház! A visszacsatolt keleti és erdélyi részek képviseletében itt ülnek közöttünk szász testvéreinké is. (Mienzés és taps.) Velük együtt ültünk a bukaresti szenátusban és képviselőházban és közös kisebbségi problémáinkat mindig a legteljesebb testvéri viszonyban beszéltük meg. (Éljenzés és taps.) Üdvözöljük őket itt közöttünk s az együttmunkálkodást szeretettel várjuk. (Helyeslés.) ülése 1940 október 10-én, csütörtökön. 69 Az erdélyi románság képviselői még nincsenek itt közöttünk. Azok az okok, amelyeket a képviselőház tegnap vitatott meg, ezt az elmaradást egyelőre indokolttá teszik. (Ügy van! Úgy van!) Az erdélyi románok a bukaresti parlamentben legfájóbb sérelmeink felsorolása közben is azt kiáltották nekünk: menjetek Budapestre! Eljöttünk. (Élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) De csak akkor jöttünk el, amikor visszajött az a föld is, amelyen éltünk és annyi küzdelmet keresztüléltünk. (Éljenzés és taps.) Sok keserűséget okoztak nekünk, de azért minket nem vezet a bosszú érzete, ami .összeegyeztethetetlen a magyar jellemmel. (Ügy van! Ügy van!) Az együttlaió népek örök sorsa a békés együttélés feltételeinek keresésére utal. (Ügy van! Ügy van!) Ebben mi felajánljuk jó szolgálatainkat és törekszünk arra, hogy ebben a hazában a boldogulást megtalálják, ha államunk léte és biztonsága ellen nem törnek. (Ügy van! Úgy van! — Taps.) A magyar honvédség szelleme és felkészültsége, (Élénk éljenzés és taps.) amely népünket ámulatba ejtette, biztosíték arra, hogy mi többet nem juthatunk abba a sorsba, amelyet 22 éven keresztül viseltünk. (Ügy van! Úgy van! — Taps.) Ezért, ebben a honvédségben bízva, bizodalommal fordulhatunk az Egek Urához is, hogy a székely himnusz szavai szerint: »Ne hagyd töbé soha Erdélyt elveszni, Istenünk!« (Hosszantartó, lelkes éljenzés a Ház minden oldalán. — A képviselők felállva tapsolnák és a szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Napirend előtti felszólalás a házszabályok értelmében sem vita, sem határozathozatal tárgya nem lehet. Az ülést öt perere felfüggesztem. v%

^, (Szünet után,) Elnök: A t. Ház ülését újból megnyitom. Bemutatom a t. Háznak Pécs szabad királyi város közönségének feliratát a pécsi Er; zsebet Tudományegyetem teljes egészében való fenntartása érdekében. Tekintettel arra, hogy a felirat szoros kapcsolatban van a ma tárgyalandó törvényjavaslattal, az azzal való együttes tárgyalás céljából a feliratot leteszem a Ház asztalára. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirend szerint következik a Ferenc József Tudományegyetem újjászervezéséről és a Horthy Miklós Tudományegyetem felállításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. (írom. 351. saj A javaslathoz egyetlen párt részéről sem jelentettek be vezérszónokokat. Szabtá Gusztáv előadó urat illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Szabó Gusztáv előadó: T. Ház! Az ünnepi ülés lelki hatása alatt ünnepre való visszaemlékezéssel kezdem előadói beszédemet. Alig néhány éve, hogy fennállásának 300 éves fordulóját ünnepelte a magyar tudomány régi gócpontja, a Pázmány Péter Tudományegyetem. Ünnepi büszkesége volt ez az egész magyar nemzetnék, együtt ünnepelt vele az egész nemzet és érdemének méltatásául a magyar tudományosság és a nevelésügy terén szerzett érdemeit törvénybe iktatta. Kétségtelen, hogy egy nemzetnek szellemi készségeit a tudományos szintje jellemzi. A szellemi és természeti törvényeknek és tudományoknak valósággal központi termelő műhelye az egyetem, amelynek kutató, oktató 14*