Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-155

Az országgyűlés képviselőházának 155. mik áthidalása végett a kormány micsoda pénzügyi eszközöket mozgósított. A kormány először is 40 millió pengőt mozgósított arra a célra, hogy állami közmunkákat végeztessen részben a kereskedelemügyi tárca, részben pedig a íöldmívelésügyi tárca keretében. Ezenkívül 9 millió pengőt biztosított arra, hogy azoknak a munkásoknak, — bármiféle szezonmunkások lettek légyen — akik hadbavonulásuk következtében elestek a tólirevaiónak megkeresésétől és most ősszel sem képesek munkával megkeresni azt, ami nekik télire szükséges, a téli ellátása valamikép biztosíttassék. Itt sem munkanélküli segélyről van szó, hanem valami formában munka ellenében fogjuk biztosítani nekik azt az ellátást, ami télire szükséges. Ezeken az Összegeken felül jönnek figyelembe azok az Összegek, amelyek felett az alap rendelkezik és a jövő évre rendelkezni fog. Az idén ez az összeg még természetesen szerényebb, de a jövő költségvetési évben már nagyobb lesz, úgyhpgy minden erőt arra kell koncentrálnunk, hogy ezeket az előre nem láthatott és mondom tisztán vis major szerű körülmények következtében, beálló feladatokat megoldjuk. (Szöllősi Jenő: A miniszterelnök úr nem ezt mondta! — T. Ház! Ezek után áttérhetek talán tárcám egyes címeinek tárgyalására. A központi igazgatással kapcsolatban csak egy kívánságra óhajtottam reflektálni, amely a tárgyalás során felmerült. Azt hangoztatta az egyik képviselő úr, hogy a tisztviselői létszámot emelni kell, mert a jelenlegi létszámmal a munkát elvégezni nem lehet. Ezt én fenntartás nélkül nem tudnám osztani. A közigazgatásnak igenis vannak ágai és — mondjuk — részei, amelyeknél valóban az a helyzet, hogy a rendelkezésre álló apparátus képtelen megoldani a feladatokat. Ertem ez alatt a községi igazgatást és általában az igazgatás legalsóbb fokait. Kétségtelen, á jegyző annyira túl van terhelve, hogy aligalig lehet tőle elvárni munkájának tisztességes elvégzését. Ezért kell és fogunk is a reform során gondoskodni arról, hogy a jegyző tehermentesíttessék és felszabaduljon olyan munkák és felelősségek alól, amelyek nem az ő vállára valók. Addig is módot találok és már találtam is arra, hogy kisegítő munkaerőkkel legyek a jegyző segítségére. Más vonalakon, például a miniszteriális vonalon helytelennek tartanám a kérdés olyan megoldását, hogy ott a tisztviselői létszámot szaporítsuk. Az én felfogásom, amelyet már nagyon sokszor hangoztattam, éhben a kérdésben az, hogy azoknak a feladatoknak a megoldására, amelyek a minisztériumoknak valókba mai létszám nem hogy kevés lenne, hanem túlzottan sok. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Azok a feladatok ellenben, amelyeket ma a minisztériumoknak meg kell oldaniok, nem a minisztériumokhoz valók. (Úgy van! Úgy van! a Ház minden oldalán.) Igenis, igazuk van tehát mindazoknak a képviselő uraknak, akik ezeknek az ügyköröknek a leszállítását és az alsófokú hatóságokra való áthárítását kívánják. Teljesen igazuk van abban is, hogy ezzel kapcsolatban a felelősségtudatot s a felelősségvállalás érzését és kötelességét is ki kell valahogyan nevelnünk tisztviselői karunkban. Meg vagyok róla győződve, hogy mihelyt a minisztériumok leadják az ügyköröket és rábízzák a másodfokú hatóságokra, hogy felelősséggel intézkedjenek, akkor a felelősségvállalás és felelősségtudat meg is lesz bennük. Most csak azért nincs meg, mert nem tudnak a saülése 19W november 19-4%, kedden. 591 ját felelősségükre intézkedni. (Horváth Zoltán: Csak átjáróházak!) A megoldás a felsőbb hatóságok szempontjából tehát csak az lehet, hogy hatásköreiket lebontjuk és nem foglalkoztatjuk őket oda nem való dolgokkal, hanem csak kormányzati és ellenőrzési teendőkkel. Én az adott törvényes lehetőségek között kísérletet_ tettem saját minisztériumomban arra, vájjon le lehet-e hontani ezeket a hatásköröket. Azt tapasztaltam, hogy igenis lehet, csak akarni kell. Például a községi igazgatás körében hihetetlen volt, milyen községi ügyek jutottak miniszteri elintézés alá. En erre egyszerűen és röviden elrendeltem, hogy községi ügyeknek — amennyire azok csak leszoríthatok — a minisztériumba feljönni nem szabad(Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Ennek következménye már kezd mutatkozni és meg vagyok róla győződve, hogy lényeges könnyebbedést fog előidézni a miniszteriális ügykörben. Ugyanígy a mai jogszabályok mellett és azok betartásával, csak egy kissé — mondjuk — észszerűbb kezelésével lehet már nagyon nagy könnyítéseket eszközölni- és az Ügyek elintézését odavinni, ahova azok elintézése való. Kétségtelen azonban, hogy gyökeres megoldást csak egy gyökeres reform hozhat, amely e tekintetben végleges rendet teremt. Ennek a gyökeres reformnak ki kell terjednie az egész szervezetre, a funkciókra és a hatósági fórumokra is, mert hiába, még ha az ügyek zömének elintézését a másodfokokra fog juk is hárítani és a minisztériumoknak csak a kormányzati és ellenőrzési kérdéseket fogjuk fenntartani, akkor is elengedhetetlennek tartom, hogy beépíttessék egy olyan fórum, amelyhez az ügyek még eljuthatnak és amelynél a teljes garancia megvan arra, hogy az ügyek jogszerűen fognak elintéztetni. Egy ilyen fórum — hiszen ezt már évek óta hajtogatom —• az alsófokú közigazgatási bíróság, (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) amely fórumnak elintézése alá kell kerülnie minden olyan igazgatási ügynek, amely bírói kognició tárgyát képezheti. (Úgy van! Úgy van! — Horváth Zoltán: Ki kell építeni a közigazgatási bírás= kodást!) A közegészségügyi szolgálat terén — hogy most erre térjek át — röviden megemlítem, hogy egy fájó pontja van költségvetésemnek és ez: a kórházak költségvetése. A bizottságban voltam bátor a következőket kifejteni. 1931-ben, amikor a nagy világgazdaság^ krízis ránk szakadt és amikor bizony a legsúlyosabb felelősség és gond terhelte az államvezetést azért, hogy a válságot átvészelje, határozni kellett abban a tekintetbeen, hogy milyen irányban menjünk és milyen kérdésekre helyezzük a súlypontot, mert egészen kétségtelen volt, hogy nemcsak a fejlődést nem lehet biztosítani, hanem még a színvonalat sem lehet tartani az állami élet minden ágában. Nekem is döntenem kellett abban a tekintetben, ihogy vájjon mire helyezzem a súlyt közegészségügyi téren: a prevenció kiépítésére és a preventív szolgálat fenntartására, vagy pediig a gyógyító szolgálatra. Alapos megfontolás után arra kellett határoznom magam, miután ezek az adottságok szerényebb pénzügyi keretek közöt is meg voltak, hogy az egészségügyi prevenció fenntartása és kiépítése elsődleges feladat, mert utóvégre minél több embert tudok egészségesnek megtartani, annál kevesebb beteggel van gondom és végeredményben mégis csak elsődlegesebb feladat az egészséges eniberállomány fenntartásaiéi egészségének biztosítása, mint a betegek gyógyítása. 90*