Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

512 Az országgyűlés képviselőházának 11 juk — két pár cipőt, vagy egy asztalt és két széket, már mint iparosok szerepelnek és ezért a segélyben nem fognak részesülhetni. Amikor beszédem elején vázoltam a kisiparosság hely­zetét, kimutattam, hogy tulajdonképpen nem sok különbség van a vidéki kisiparosság és a mezőgazdasági munkásság között. Különbséget tenni tehát ezen a téren sem lehet közöttük. Nagyon kérném a miniszter urat, változtassa meg ezt az eljárást. Ne öntsünk olajat a tűzre, hiszen ezek is ép pen úgy szolgálták a hazát és hozták meg a maguk nagy áldozatait, (Meskó Zoltán: Ügy van! Ügy van!) mert a műhelyük leállt és aki otthon maradt, az elszedte tőlük a vevőközönséget. Megérdemlik hát, hogy ne részesüljenek mostohább sorsban, hanem ugyanaz az eljárás érvényesüljön velük szem­ben is, mint a mezőgazdasági munkásokkal szemben, annyival is inkább, mert rendes kö­rülmények között is a mezőgazdasági munká­sok munkáját végzik. De még egy nagy sérelmükre hívom fel a miniszter úr figyelmét, amikor kérem, hogy biztosítsa a vidéki iparosság és általában az iparosság részére a vámőrlési kedvezményt. Amint említettem, az iparos is éppenúgy el­megy aratni, csépelni és éppenúgy ott künn a tarlón, a cséplőgép mellett szerzi meg a maga kenyerét télire, mint a mezőgazdasági mun­kás. Amikor tehát azt a búzát, amelyet ott mint bért keres meg, megőrölteti, ne szedje­nek tőle még vámot is, hiszen éppenúgy meg­dolgozott érte, mint a mezőgazdasági munkás. Ma, amikor sem a gazda, sem a mezőgazdasági munkás nem fizeti az őrlési adót, egyedül a kisiparos és a tisztviselőtársadalom az, amely ezt fizetni köteles. Ezt nem tartom igazságos­nak, ezért tisztelettel kérném a miniszter urat, hasson oda, hogy ez az egyenlőtlenség meg­szűnjék. Sok helyütt megértéssel van irán­tunk a jegyző és jobbik eszére hallgatva, meg­adja ezt a kedvezményt, másutt azonban egye­nesen elzárkózik előle, felelős voltára hivatko­zással és nem adja meg. Ide tartozik a kézműiparosság adósságai­nak rendezése is. Amint a zsidótörvény végre­hajtása megindult, rögtön mutatkozott az el­lenhatás is. Mindazok a zsidó nagykereskedők, akik hiteleztek a keresztény iparosoknak, (Úgy van! Ügy van! balfelöl.) most abban a tudat­ban, hogy iparigazolványukat bevonják, mind perelik a keresztény kisiparost. Én tapaszta­latból beszélek. Nem lehet eléggé védekezni mohóságukkal szemben. Ha az ember kér és könyörög, hogy legyen irgalmas és adjon 12, vagy legalább 6 hónapi részletet, a zsidó azt feleli: nem, egy Összegben kell az egészet meg : fizetni. Az ügyet bíróság elé viszik és tetemes költséget okoznak. (Ügy van! Ügy van! bal­felöl.) Itt szükség van egy rendeletre, amely kimondja, hogy a zsidótörvény életbelépese előtt keletkezett iparosadósságokat csak rész­letben szabad követelni. Egy szóval sem mon­dom, hogy nem kell megfizetni, de biztosítani kell azt, hogy részletben fizethessék meg az iparosok ezeket az adósságokat. Én nem egy esetből tudom, hogy hallani sem akarnak a részletben való fizetésről és az iparost tönkre­teszik. (Meskó Zoltán: A kisemberen bosszul­ják meg magukat. Bepakolni és kirámolni őket!) Elnök: Csendet kérek! Reibe! Mihály: Mélyen t.,Ház! Nagyon ké­rem a miniszter urat, részesítse a szövetkeze­teket minél nagyobb támogatásban, örömmel hallottam ismételten is, hogy milyen nagy súlyt helyez 1 a szövetkezetekre, (Helyeslés bal­lt, ülése 19 UO november 18-én, hétfőn, felől.) mert ezeket találom alkalmasoknak arra, hogy a kisiparosság meg tudja állani he­lyét a nagytőkével szemben. (Meskó Zoltán: ügy van!) A nagytőke ebben az esetben nem­csak zsidó, hanem keresztény is lehet. Ma, amikor mindent készpénzzel kell megfizetni, a kisiparos önmagában nem tud boldogulni, ha azonban az egyiknek is van egypár garasa, a másiknak is és ezeket összeteszik, mégis csak összejön az a tőke, amellyel boldogulni tud­nak. Én ismerem ezeknek a szövetkezeteknek áldásos működését. Magam is vezetője vagyok néhány ilyen kisipari szövetkezetnek, tapasz­talatból tudom tehát, mekkora áldás fakad be­lőlük, mennyi jót tudnak cselekedni tagjaikkal szemben. Hivatkozom a gyulai kisiparosok szövetkezetére, amely 50 éves jubileumát ülte, amikor kiderült, hogy a szövetkezet,, amelynek van egy szép nagy emeletes gyártelepe, amely­ben 120 munkás dolgozik, — ezek a munkások természetesen maguk az iparosok és hozzá tartozóik — 70 hold földet vásárolt, ennek ho­zadékából most bérházat épít és e bérház jö­vedelméből akarja majd ellátni elaggott és baj­bajutott iparostagjait. Hát van ennél szebb gondolat? De ezek a szövetkezetek megérdemlik a tá­mogatást azért is, mert rajtuk keresztül lehet a legjobban megszervezni magát az iparossá­got is. (Meskó Zoltán: Ügy van!) Ezeken ke­resztül lehet legjobban beléjük nevelni az ipa­rosbecsületet, az iparostisztességet, az igazi iparosszellemet. Ezért lehet a szövetkezet rop­pant nagy áldás magára az iparosságra nézve is. De ha a közmunkákat vesszük, ezeknek az elvégeztetését sem lehet másképpen elképzelni, mint éppen a szövetkezeteken keresztül. Sőt a szövetkezeteknek éppen a közmunkák révén kellene megalakulniok. Hiszen a különböző munkáscsoportok ma vannak, holnap nincse­nek, mert addigra újra szétszélednek. Nem tud közöttük olyan szolidaritás kitermelődni, ami­lyenre saját érdekükből is szükségük van. Ezenkívül egészen bizonyos, hogy szövetke­zetbe tömörülésük után nemzeti szempontból is kifogástalan működést fognak kifejteni. Találtam egy tételt a költségvetésben,­amely az ipartestületek költségeihez való hoz­zájárulásra 280.000 pengőt irányoz elő és amely­nek segítségével a miniszter úr az Iparos szék­házak terhes adósságainak elviseléséhez akar segédkezet nyújtani. Ez igen helyes és jó gon­dolat, mert nagyon sok ilyen ipartestületi szék­ház van igen nagy bajban és küzködik, vergő­dik a sok adósság közepette. Hiszem, hogy ez a segítség nagy megelégedésre fog szolgálni és azt örömmel fogják fogadni. Legyen szabad még néhány szót szólnom a keresztényszocialista munkásság kívánságairól is. Kérésük röviden a következő. A keresztény­szocialista vasutasok tisztelettel kérik, hogy a vas iparban és mindenütt másutt is állapíttas­sék meg a munkabér. Ez eddig csak igen kis területen történt meg, az ipar legtöbb ágában még hiányzik s ahol megvan, ott sem egy­forma. A vidékre vonatkozólag például az öt­száznál kevesebb munkást foglalkoztató üze­meknél meg van állapítva a bér, Budapest és környéke azonban kivétel a rendelkezés alól. Mi ennek a következménye 1 ? Az, hogy Budapes­ten a gyakorlott szakképzett munkások ma is 40—60 filléres órabér mellett kötelesek dolgozni. Ez a munkás dolgozhatik naponta 8—10 órát, ami hetenkint 24 pengőt jelent. Tessék meg­mondani* hogyan fog az a munkás ebből meg­élni? Hogyan akanink mi • így esaládvédeleöir

Next

/
Thumbnails
Contents