Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

494 Az országgyűlés képviselőházának 11 Múlhatatlanul elő kellett állnia annak a tendenciának, amely a modern államokban mindenütt látható, hogy az államhatalom irányító szóval avatkozik bele az ipar kérdéseibe, irányító szóval avatkozik bele mind a termelésbe, mind a nyersanyag-szolgáltatásba és az áruelosztásba, de irányító szóval kell beavatkoznia az árpolitikába és a keresetek politikájába is^Ez az, amit általában, közismert szóval, ma már irányított gazdálkodásnak nevezünk, amelv irányított gazdálkodás a lilberális gazdálkodás romjain épült fel. Az iparügyi miniszter úr költségvetésében kifejezte azt a szándékát, hogy decentralizálni akarja az ipart és ezen a téren már nagyon szép előrehaladást látunk. Mindenesetre segítségünkre lesz a kárpátaljai vízierőmüvek felhasználása és Erdély nyersanyagainak felkutatása. Bízunk abban, hogy ez a decentralizálás elsősorban az ország mezőgazdaságának fog javára szolgálni, mert intenzív mezőgazdaság csak ott képzelhető el, ahol intenzív ipar is van. Iparszegény vidéken a mezőgazdaság is szegény. A helyes iparpártolásnak tulajdonképpen az a politikája, ha minél jobban decentralizáljuk az ipart, eljuttatjuk oda, ahol nincsen, eljuttatjuk a mezőgazdasági vidékre. Az iparfejlesztés alaptétele ugyanis az, hogy mezőgazdaságilag fejlett vidékeink legyenek, mezőgazdaságunk virágozzék, mert akkor mellette virágzik az ipar is. Ebben a tudatban mind pártom, mind a magam nevében — teljes bizalommal a kormány és az iparügyi miniszter úr személye iránt, — az iparügyi tárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés es taps jobbtelőt. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Szeder János jegyző: Kunder Antal! Emök: Kunder Antal képviselő urat illeti a szó. Kunder Antal: T. Képviselőház! A kereskedelmi tárcánál történt felszólalásomlban rámutattam azokra a szervezeti hiányokra, amelyeknek betöltése nélkül irányított gazdálkodás vezetése el nem képzelhető. Biáanutattam arra, hogy nekünk azt az apparátust, amely hivatott a gazdasági élet vezetésére az állami oldalon, centralizálnunk kell, bele kell foglalnunk egy szervbe mindama munkák elvégzésének a lehetőségét, amelyek az állam feladatait alkotják és szembeállítani vele a magángazdasági élet tükörképeként, ugyancsak megorganizalt formában, szakmai alapon, a magángazdaság különböző szervezeteit. Bátor vagyok belekapcsolódni az előadó úr felszólalásába, aki igen büszkén mutatott rá arra, hogy ma körülbelül ezer olyan anyag van, amelyet a különböző nyersanyagbizottságok adminisztrálnak. Hát ezzel ne büszkélkedjünk. Először is ez az adminisztrálás^ abban áll, hogy mindenki köteles minden készletét bejelenteni és, ugyancsak köteles minden igényét kérelmezni. Tovább azonban nem terjed az adminisztráció, egyebet tehát nem végez, miint késlelteti az anyag útjának természetes folyamatát, amíg eljut a termelőtől vagy raktározótól a feldolgozás helyéig. Itt nem találok olyan politikát, amely azt mondaná, hogy számot vetek azzal, hogy a belföldi termelésből és külföldi importból mekkora mennyiséggel számolhatok abban a 27 vagy nem tudom hány ágazatában az ipari termelésnek, ezek tehát azok a rendelkezésre álló számok, mennyiségek, melyekkel számolhatok, ezek a felhasználható anyagok, ezek a szükségletek, amelyeket ki f ogokelé'•4- ülése 1940 november 18-án, hétfőd. gíteni. Ez nincs meg. (vitéz Lipcsey Márton i Miért nem csinálta meg? — Kajniss Ferenc: Lipcsey miért nem csinálta meg a magyar hadsereget azelőtt? — Elnök csenget) Egyéb nem történik, mint regisztrálása a helyzetnek, anélkül, hogy az adatok felhasználásával az irányító politikának a befolyását látnók. Itt nem történik egyéb, mint fékezése a gazdasága politikának, amint általában az egész gépezetben csak a fékezőhelyek vannak betöltve, az irányítóhelyek pedig tökéletesen üresek. (Ügy \ van a baloldalon.) Bátor vagyok rámutatni arra ~— és ezzel befejezem felszólalásomnak eme részét, hogy áttérjek a tulajdonképpeni tárgyra, az ipari tárcával kapcsolatos kérdésekre — hogy abban a hatalmas küzdelemben, amelyet a Németbirodalomnak meg kellett vívnia a gazdasági élet mezején a nemzetközi zsidósággal ésazokkal széniben, akik vele ebben a törekvésében együttéreztek, hogy abban a küzdelemben, amelyet ráerőszakoltak, közvetlenül a nemzeti szocialista rezsim uralomrajutása után, 1933 januárjában és amely küzdelem ma is továbbtart, fegyveres küzdelemmel súlyosbítva, mondom, hogy ebben a küzdelemben, különösen az elmúlt esztendőben, a Németbirodalom a helyét ilyen dicsőséggel meg tudta állni, igen jelentős része van a német gazdasági bürokráciának. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Kérem, tanuljunk mi ebből valamit, tanuljunk -ebből a szervezettségből, a bürokráciának ebből a helyes irányú kiépítéséből, hogy ezt a magunk érdekében is ugyanilyen mértékben tudjuk majd hasznosítani. Ezzel lezárom felszólalásomnak eme részét és áttérek az ipari tárcával kapcsolatos felszólalásomra. Egyetértek a kormánypárt igen tiszteit vezérszónokával abban, hogy itt vannak olyan kérdések, amelyekben kormányzat ós ellenzék között a megítélésben nem lehet különbség. Ezek között legelső az, hogy Magyarország iparának fejlesztése az országnak elsőrendű életszükséglete. Indokolható ez gazdasági, szociális, politikai szempontokkal, ama politika végrehajtásának szükségletével, amelyet nekünk, a magyar népnek, Európának eme részében a jövőben majd be kell töltenünk, indokolható politikai és egy sereg egyéb szemponttal és utoljára hagyom — last but not least — anélkül, hogy utolsó rendű volna, a katonai szempontok mikénti kielégítését. Ezek olyan témák, olyan állítások, amelyekben különbség kormánypárt és ellenzék közt nem létezik. Szögezzük le, nehogy félreértések származzanak, hogy a magyar ipar fejlsztése mindnyájunk által óhajtott, elsőrendű nemzeti érdek. Ahol probléma lehet, az az, hogy milyen módon, miiyen irányokban fejlesszük ezt a magyar ipart. (Horváth Ferenc: Milyen szellemben?) Előrebocsátom azt, hogy nem kívánnék foglalkozni a problémák olyan beállításával, amelyet igen sokszor hallunk és amely bizonyos mértékben tendenciózus beállítás, hogy egy ipar fejlesztése vagy fejlesztésének lehetősége e helyben meglévő nyersanyagtermelésnek volna a szükségszerű következménye. Ez nem áll fenn, mert ha végigtekintünk ma Európa iparosodott országain, Angliától kezdve a régi Franciaországon át Németországig, Olaszországig, akkor megállapíthatjuk, hogy a rendkívül fejlett ipar mellett a nyersanyagok egész sora sohasem lesz termelhető ezekben az országokban és a nyersanyagokat mindenkor a tengerentúlról v-agy egyéb országokból: importálták. Így például, a te^tiliparféujt