Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-153

Az országgyűlés képviselőházának 158. ülése 1940 november 15-én L pénteken. 451 enyhítést hántottam végre. Egyrészt a nyila t­kozatbeszolgáltatási kötelezettséget mintegy 53 árucikkre "vonatkozólag megszüntettem, más­részt pedig a szabad közúti fuvarozás távolsági határát 30 kilométerről 50-re emeltem fel. A menetrendre vonatkozóan, t. Ház a múlt­ban bekövetkezett események, a szokatlanul erős tél, a .rendkívüli viszonyok az Állam­vasutakat a személyforgalom lebonyolítása terén nagy feladat elé állították, mégis igye­keztem a személyforgalom lebonyolítását a le­hetőség szerint a normális keretek között biz­tosítani. Különös tekintettel voltam a nyáron arra, hogy azoknak a helyeknek összekötteté­sét biztosítsam, amelyeket a nyaralóközönség nagyobb számban keresett fel. (Helyeslés jobb­felől.) À nemzetközi forgalomban csak azokon a vonalakon történt korlátozás, ahol a nemzet­közi utasforgalomban jelentkező csökkenés miatt a szomszédos állam is beszüntette saját vonatait úgy hogy végeredményben az uta­zási lehetőségek nemzetközi viszonylatban nem romlottak, icsak , aránylagosan, mert a szomszédos államban is leromlottak. Egyes viszonylatokban azonban még sikerült is a forgalmat megjavíttatnom, 'így /például Po­zsony és Budapest között egy Árpád jellegű gyors sánautóbuszjáratot indíttattam Duna­express néven. A személyszállító vonatok szá­mának csökkenése mellett is sikerült az utazó közönség igényeit a megmaradt vonatok me­netrendjének ! célszerű megváltoztatásával ki­elégíteni s itt különös súlyt fektettem arra. hogy a munkásság és a tanulóifjúság által használt vonatok a lehetőség határain belül megmaradjanak. (Helyeslés és taps.) A rend­kívüli fegyvergyakorlatokra bevonultak haza­szállítása közben nehézségek voltak ezen a té­ren, de a hozzám jutott panaszokat néhány na­pon belül mindig elintéztem. (Ügy van! jobbfe­lől.) úgy hogy — azt hiszem — most már csak igen kevés helyen lehetnek a tanulóifjúság szállítására vonatkozó panaszok indokoltak. (Tauffer Gábor: Olcsóbb balatoni közlekedést! — Ilovszky János: Ebben a pillanatban írtam fel!) A menetrenddel kapcsolatban általában meg kívánom jegyezni azt, hogy a magam ré­széről is jól tudom, hogy minden forgalom­korlátozás súlyosan érinti az utazó- és szállító­közönség érdekeit. Mégis, mindaddig, amíg a megnövekedett vonalhálózatnak megfelelő moz­dony- és kocsimennyisóg /nem fog rendelke­zésre állni, az ország megnövekedett árufor­galmának lebonyolítása érdekében az egyes vi­szonyokban átmeneti korlátozásokat kellett életleléptetni. Az Államvasutak járműparkja a megnöve­kedett forgalmat csak nehézségekkel tudja el­látni a gördülő anyag hiánya miatt. Ezért en­nek fejlesztésére, valamint a megfelelő korsze­rűsítésre fokozott gondot fordítok és beruhá­zások keretében az 1941. év folyamán 33 új moz­donyt és 758 új személy- és teherkocsit, vala­mint 83 új hűtőkocsit készítettünk. (Kabók La­jos: Kevés! — Zaj.) Az utóbbi esztendők óta ez az első olyan év, amelyben ilyen nagyarányú vasúti kocsipark-rendelés történt. (Taps a jobb­oldalon. — Tauffer Gábor: A románok adják vissza a kocsikat! — Zaj. — Ilovszky János: Ha nem csináltak volna forradalmat, több lenne! — Elnök csenget.) Az Államvasutak gépkocsiüzeme ugyancsak fejlődést mutat. Az 1938—39. számadási,, évben a rendes bevételek 36"7%-kai, a kiadások' 45"5%­kal emelkedtek, a beruházások mellett. A telje­sített , kocsi kilométerek száma 8*4 millió kilo­méter volt, 39 "2% -kai nagyobb áz előbbi évinél, a szállított utasok számában pedig 45%-os emel­kedés mutatkozott. A gépkocsiüzem feleslege 2 millió pengőben van előirányozva, amely ösz­szegből beruházásokra 1,672.000 pengőt irányoz­tam elő, úgy hogy a tiszta üzemi felesleg, ke­rekem, 400.000 pengő. A gépkocsiüzem előirány­zata az autóbusaüzemen kívül a saját tehergép­kocsikkal való teherfuvarozást, valamint a Mateosz. gépkocsik foglalkoztatásával kapcso­latban lebonyolítandó teheráru formaim a+ is magában foglalja. A Mateosz.-nak és a Máv.­nak 200 tehergépkocsija az erdélyi teherszállí­tások során teljesít fontos szolgálatot. A posta mérlege, t. Ház, az 1941. évre is aktív, mert 130,674.000 pengő kiadással szemben 140*5 millió pengő bevételt irányoztam elő, ami mintegy 9.830.000 pengő bevételi felesleget je­lent. (Egy hang a balközépen: Éljen Kuzmichl) Ebből az. összegből körülbelül az előző költség­vetési időszakban megállapított előirányzat adódik ki. Kedvezőbb azonban ez a költségve­tés abból a szempontból, hogy a posta a folyó költségvetési évben beruházásokra lényegeden többet fordít, mint az elmúlt költségvetési idő­szakban. * A posta az államig'üzemek között működési körének sokoldalú sátrával iw^u fontos S7erer»°t tölt be. A hírszolgálatnak különféle módon való ellátásán kívül a mindinkább nagyobbodó pol­gári repülő forgalom lebonyolításában is tevé­kenyen résztvesz^ az7.al, hogy a repülőterek rádió-, időjelző- és, időmérő-szolgálatát is el­látja A posta négy fő üzletáe-ra oszlik, úgy mint a pwsta-, távíró-, távbeszélő- és rádióforga­lomra. E/eknek az üzletágaknak forgalma az. előző évekkel szemben erőteljes emelkedést mutat és minden remény megvan arra, hogy az 1941. évben is tovább emelkedik. A pénzügyi lehetőségek keretei között to­vább kívánom fejleszteni a postahálózatot és ennek kapcsán a postával még el nem látott községeket és lakott helyeket a postaforga­lomba bevonni igyekszem az ügynökségi és külterületi szolgálat intézményének kiterjesz­tésével. Különös tekintettel óhajtok lenni a felvidéki és kárpátaljai területek postahálóza­tának fejlesztésére, mert bizony ott még sok, aránylag nagy lélekszámú község nélkülözi a megfelelő postai szervet. Tervezem mintegy 150 postaügynökség felállítását, amelyeknek nagy része a visszacsatolt felvidéki és kárpát­aljai területeken fog megnyílni. A kedvező díjszabás következtében a táv­írószolgálati ágban is Örvendetes forgalmat le­het észlelni. A forgalom és főleg annak gyors lebonyolítása érdekében a berendezéseket kqrr szerű és új, az eddiginél nagyobb teljesít­ményű gépekkel cseréltetem ki. A távbeszélőforgalom is állandó emelke­dést mutat, az előfizetők száma 11%-kai emel­kedett az elmúlt év június 1-től ezévi szeptem­ber végéig. A budapesti automata távbeszélő központok mellett a vidéki városok távbeszélő központjait is fokozatosan automatizáltuk Fo­lyamatban van Nyíregyháza, Érsekújvár,- Szek­szárd és Sátoraljaújhely távbeszélő központ­jainak átalakítási munkálata és az 1941. esz­tendőben megkezdődnek a Komárom és Ung­vár központjainak automatizálására vonat­kozó előmunkálatok is. (Tauffer Gábor: A dí­jak leszállítása kellen e!"* A rádiószolgálat ellátásával kapcsolatban közölhetem, hogy a jövő évben a meglévő be­rendezések átalakítását, a budapesti és a kasV

Next

/
Thumbnails
Contents