Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-152
Az országgyűlés képviselőházmmk 152. val nem akarom a t. Házat untatni. Ezt a miniszter úr nagyon jól tudja. Én éppen abból a célból, hogy a honvédség: megfelelő és kiváló altiszteket kaphasson a *jövő generáció részére is, csak azt kérem, hogy az altiszteknek fizetés, családipótlék, ruházati segély tekintetében és egyéb módon méltóztassék olyan lehetőséget adni, hogy az altiszti pálya tényleg kenyérkereset és életcél lehessen. Azt is kérT jük továbbá a honvédelmi 1 miniszter úrtól, hogy azokat a kiszolgált katonákat és altiszteket — hivatkozom itt a régi zsoldos hadse regnek 6—7—8—9 év után elbocsátott altisztjeire, mert ezek sokszor jöttek hozzám — akik hol kaptak egypár ezer pengő végkielégítést, hol pedig csak egészen kis összeget kaptak, igyekezzék a magángazdaságban elhelyezni. Igaz, hogy a honvédelmi miniszter úr nem rendelkezik gyárakkal, üzemekkel olyan mértékben, hogy ezeket az embereket mind el tudná helyeztetni, kérem azonban a miniszter urat, hasson oda a többi minisztériumok útján, hogy ha kell, hatalmi szóval helyezzék el ezeket az embereket. Ezeket annak idején ifjúkorukban vették fel a magyar haza érdekében a magyar királyi honvédségbe és 28—30 éves korukban kitették, leszerelték őket, amikor már vagy csak nagyon nehezen nem mehetnek el va la; mely ipart, foglalkozást, mesterséget keresni vagy tanulni. Ezek számára nagyon nehéz az elhelyezkedés. (Rajniss Ferenc: Nagyon igaz!) Ezek az, eléggé intelligens, komoly, jóravaló, dolgozni akaró munkásemberek sok esetben elmehetnek a Dunapartra havat lapátolni vagy pedig egyéb nem nekik való munkára. (Rajniss Ferenc: A honvédség támogassa az elhelyezkedésüket! Nagyon helyes!) TV Ház! Januárban beszéltem itt a hősi kultuszról. Megemlítettem, hogy ne várjunk nagy, eseményeket a hadseregtől, ha a hősöket nem tiszteljük és nem becsüljük. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Szóvátettem, hogy 90 esztendő távlatában március 15-én és október 6-án már csak egypár ezer egyetemi hallgató tudott felvonulni hazafias ünnepségre. Szóvá tettem, hogy a kommunizmus mártírjainak szobránál június 24-én, tavaly nyáron már csak 180-an voltunk. Idén nyáron már annyian sem voltunk. Idén nyáron már egy koszom, egy cserkész- vagy leventeőrség, egy szál virág, egy mécses sem volt ott. Elmentem, niert az interpellációmra választ adó kultuszminisztériumi államtitkár úr azt mondotta, hogy a képviselő úr nyitott kapukat dönget. Itt voltak a nyitott kapuk s az idén már az ünnepség is elmaradt, pedig ne féljen a m. kir. kormány attól, hogyha százezer magyar kivonul az ateára március 15-én, október 6-án, június^ 24-én vagy, más hazafias ünnepen. Ez a százezer magyar dübörgő léptekkel fog a bűnös Budapest utcáin végigmenni és fel fogja ébreszteni a kávéházakban alsózó és kvaterkázó idegen szellemű és lelkű embereket. Ha nem is tudják, hogy október 6-ika van, mert az üzletet nyitva tartják, ha nem is tudják, hogy március 15-ike van, legalább meg fogják kérdezni: »hava menethel ez a nagy thümeg?« (Derültség és taps a szélsőbaloldalon.) Legalább meg fogják tudni a bűnös budapestiek, hogy március 15-ike a * szabadság emlékünnepe, hogy október 6-ika az aradi 13 vértanú ünnepe és hogy ők azért ülhetnek a kávéházban június 24-én, mert annak a sokszáz derék magyar vérünknek a neve van felvésve arra az egyszerű szerény emlékműre, akik Krisztus keresztjéért és a magyar hazáért meghaltak. _ _ . ülése 19W november^ lU-én, csütörtökön. 395 Ez alkalommal kértem a rokkantak, a hadiárvák és a hadiözvegyek kultuszát. Kértem, hogy kapjanak ezek valami kitüntető vagy legalább is megismertető jelvényt, (Palló Imre: Kenyeret kapjanak! —Úgy van! a szélsöbaloldalon.) hogy ha az a hadiözvegy, aki most már 60—65 esztendős vagy annak a hősnek az árvái bemennek a jegyzői hivatalba, a főbírói hivatalba vagy, bármely más hivatalba, tudja, lássa rögtön mindenki, hogy ezeknek a férjük, apjuk, nagyapjuk vagy testvérük, aki őket eltartotta, a magyar hazáért halt meg, azokért, akik itt még ma élünk és kenyeret eszünk. T. Ház! Én nem akarom most már az ügyet továbbfolytatni, minthogy az időm le is járt. Kérem a miniszter urat, méltóztassék az elhangzottakat megfontolni és méltóztassék tudó másul venni, hogy ha a magyar haza akár minket, akár a mi támogatásunkat kéri pénzbén és vérben, mindenkor a magyar haza ós a magyar királyi honvédség mellett és mögött fogunk állani. A költségvetést nem fogadom el. (Élénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon, -*A szónokot üdvözlik.) Elnök: T, Ház! A tegnapi ülésről felvett gyorsírói jegyzetekből megállapítottam, hogy Gruber képviselő űr interpellációja során vitéz Lipcsey Márton képviselő úr Gruber képviselő urat sértő közbeszólást tett (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Bizony!), amelyet a nagy zajban nem hallottam. Ezért a sértő közbeszólásért vitéz Lipcsey képviselő urat utólag rendreutasítom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A^ honvédelmi miniszter úr kíván szólni. vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Elénk helyeslés és taps.) Trianon óta sok honvédelmi költségvetést tárgyalt a parlament. Elődeim a szebb és nagyobb Magyarország reményében bízva tijra és újra kérték a nemzet áldozatkészségét és a nemzet áldozott is reményeiért. Egyedül nekem adatott meg az a szerencse, hogy immár másodszor képviselhessem a t. Ház előtt a honvédelmi tárca költségvetését úgy, hogy már nemcsak reményekre, hanem azok beteljesülésére is hivatkozhatom. (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Hivatkozhatom olyan örömteljes tényekre. — és ezt nyugodtan merem állítani — amelyek sohasem valósultak volna meg erős és felkészült hadsereg és jól megalapozott honvédelem nélkül. (Ügy van! Ügy van! Élénk éljenzés, helyeslés és taps.) Minden magyarnak — de különösen azoknak, akik résztvettek a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi bevonulásban — éreznie kellett, hogy milyen szorosan fűződik egymáshoz az ország megnagyobbodása és a honvédség újjászületése. (Ügy van! Ügy van!) Katonanemzet vagyunk! Tudjuk, hogy honvédségünk hagyományaihoz híven, ha kellett volna, újból vérével írta volna be nevét a történelembe. (Ügy van! Ügy van!) A sors ugyan nem így kívánta, mégis az erős és jól felkészült honvédség adta vissza a nemzet önbizalmát nemcsak a trianoni határokon belül, hanem azokon túl is. (Ügy van! Ügy van!) Büszkén jelenthetem tehát t. Ház, hogy a nem? zet megújuló áldozatai nem voltak hiába^ valók. Mi, katonák, mindig ezt hirdettük lefegyverzett ségünk legsötétebb idejében is, mert 64*