Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

Az országgyűlés képviselőházmmk 152. val nem akarom a t. Házat untatni. Ezt a mi­niszter úr nagyon jól tudja. Én éppen abból a célból, hogy a honvédség: megfelelő és ki­váló altiszteket kaphasson a *jövő generáció részére is, csak azt kérem, hogy az altisztek­nek fizetés, családipótlék, ruházati segély te­kintetében és egyéb módon méltóztassék olyan lehetőséget adni, hogy az altiszti pálya tényleg kenyérkereset és életcél lehessen. Azt is kérT jük továbbá a honvédelmi 1 miniszter úrtól, hogy azokat a kiszolgált katonákat és altisz­teket — hivatkozom itt a régi zsoldos hadse regnek 6—7—8—9 év után elbocsátott altiszt­jeire, mert ezek sokszor jöttek hozzám — akik hol kaptak egypár ezer pengő végkielégítést, hol pedig csak egészen kis összeget kaptak, igyekezzék a magángazdaságban elhelyezni. Igaz, hogy a honvédelmi miniszter úr nem ren­delkezik gyárakkal, üzemekkel olyan mérték­ben, hogy ezeket az embereket mind el tudná helyeztetni, kérem azonban a miniszter urat, hasson oda a többi minisztériumok útján, hogy ha kell, hatalmi szóval helyezzék el ezeket az embereket. Ezeket annak idején ifjúkorukban vették fel a magyar haza érdekében a magyar királyi honvédségbe és 28—30 éves korukban kitették, leszerelték őket, amikor már vagy csak nagyon nehezen nem mehetnek el va la; mely ipart, foglalkozást, mesterséget keresni vagy tanulni. Ezek számára nagyon nehéz az elhelyezkedés. (Rajniss Ferenc: Nagyon igaz!) Ezek az, eléggé intelligens, komoly, jóravaló, dolgozni akaró munkásemberek sok esetben el­mehetnek a Dunapartra havat lapátolni vagy pedig egyéb nem nekik való munkára. (Raj­niss Ferenc: A honvédség támogassa az elhe­lyezkedésüket! Nagyon helyes!) TV Ház! Januárban beszéltem itt a hősi kultuszról. Megemlítettem, hogy ne várjunk nagy, eseményeket a hadseregtől, ha a hősöket nem tiszteljük és nem becsüljük. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Szóvátettem, hogy 90 esz­tendő távlatában március 15-én és október 6-án már csak egypár ezer egyetemi hallgató tu­dott felvonulni hazafias ünnepségre. Szóvá tet­tem, hogy a kommunizmus mártírjainak szob­ránál június 24-én, tavaly nyáron már csak 180-an voltunk. Idén nyáron már annyian sem voltunk. Idén nyáron már egy koszom, egy cserkész- vagy leventeőrség, egy szál virág, egy mécses sem volt ott. Elmentem, niert az interpellációmra választ adó kultuszminisz­tériumi államtitkár úr azt mondotta, hogy a képviselő úr nyitott kapukat dönget. Itt vol­tak a nyitott kapuk s az idén már az ünnepség is elmaradt, pedig ne féljen a m. kir. kormány attól, hogyha százezer magyar kivonul az ateára március 15-én, október 6-án, június^ 24-én vagy, más hazafias ünnepen. Ez a százezer magyar dübörgő léptekkel fog a bűnös Buda­pest utcáin végigmenni és fel fogja ébreszteni a kávéházakban alsózó és kvaterkázó idegen szellemű és lelkű embereket. Ha nem is tudják, hogy október 6-ika van, mert az üzletet nyitva tartják, ha nem is tudják, hogy március 15-ike van, legalább meg fogják kérdezni: »hava me­nethel ez a nagy thümeg?« (Derültség és taps a szélsőbaloldalon.) Legalább meg fogják tudni a bűnös budapestiek, hogy március 15-ike a * szabadság emlékünnepe, hogy október 6-ika az aradi 13 vértanú ünnepe és hogy ők azért ül­hetnek a kávéházban június 24-én, mert annak a sokszáz derék magyar vérünknek a neve van felvésve arra az egyszerű szerény emlékműre, akik Krisztus keresztjéért és a magyar hazáért meghaltak. _ _ . ülése 19W november^ lU-én, csütörtökön. 395 Ez alkalommal kértem a rokkantak, a hadi­árvák és a hadiözvegyek kultuszát. Kértem, hogy kapjanak ezek valami kitüntető vagy legalább is megismertető jelvényt, (Palló Imre: Kenyeret kapjanak! —Úgy van! a szélsöbalol­dalon.) hogy ha az a hadiözvegy, aki most már 60—65 esztendős vagy annak a hősnek az árvái bemennek a jegyzői hivatalba, a főbírói hiva­talba vagy, bármely más hivatalba, tudja, lássa rögtön mindenki, hogy ezeknek a férjük, apjuk, nagyapjuk vagy testvérük, aki őket eltartotta, a magyar hazáért halt meg, azokért, akik itt még ma élünk és kenyeret eszünk. T. Ház! Én nem akarom most már az ügyet továbbfolytatni, minthogy az időm le is járt. Kérem a miniszter urat, méltóztassék az el­hangzottakat megfontolni és méltóztassék tudó másul venni, hogy ha a magyar haza akár minket, akár a mi támogatásunkat kéri pénz­bén és vérben, mindenkor a magyar haza ós a magyar királyi honvédség mellett és mögött fogunk állani. A költségvetést nem fogadom el. (Élénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon, -*­A szónokot üdvözlik.) Elnök: T, Ház! A tegnapi ülésről felvett gyorsírói jegyzetekből megállapítottam, hogy Gruber képviselő űr interpellációja során vitéz Lipcsey Márton képviselő úr Gruber kép­viselő urat sértő közbeszólást tett (Felkiáltá­sok a szélsőbaloldalon: Bizony!), amelyet a nagy zajban nem hallottam. Ezért a sértő közbeszólásért vitéz Lipcsey képviselő urat utólag rendreutasítom. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) A^ honvédelmi miniszter úr kíván szólni. vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Elénk helyeslés és taps.) Trianon óta sok honvédelmi költségvetést tárgyalt a parlament. Elődeim a szebb és nagyobb Magyarország reményében bízva tijra és újra kérték a nem­zet áldozatkészségét és a nemzet áldozott is reményeiért. Egyedül nekem adatott meg az a szerencse, hogy immár másodszor képvisel­hessem a t. Ház előtt a honvédelmi tárca költ­ségvetését úgy, hogy már nemcsak remé­nyekre, hanem azok beteljesülésére is hivat­kozhatom. (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András fog­lalja el.) Hivatkozhatom olyan örömteljes tényekre. — és ezt nyugodtan merem állítani — amelyek sohasem valósultak volna meg erős és fel­készült hadsereg és jól megalapozott honvé­delem nélkül. (Ügy van! Ügy van! Élénk él­jenzés, helyeslés és taps.) Minden magyarnak — de különösen azoknak, akik résztvettek a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi bevonulásban — éreznie kellett, hogy milyen szorosan fűző­dik egymáshoz az ország megnagyobbodása és a honvédség újjászületése. (Ügy van! Ügy van!) Katonanemzet vagyunk! Tudjuk, hogy honvédségünk hagyományaihoz híven, ha kel­lett volna, újból vérével írta volna be nevét a történelembe. (Ügy van! Ügy van!) A sors ugyan nem így kívánta, mégis az erős és jól felkészült honvédség adta vissza a nemzet ön­bizalmát nemcsak a trianoni határokon belül, hanem azokon túl is. (Ügy van! Ügy van!) Büszkén jelenthetem tehát t. Ház, hogy a nem? zet megújuló áldozatai nem voltak hiába^ valók. Mi, katonák, mindig ezt hirdettük le­fegyverzett ségünk legsötétebb idejében is, mert 64*

Next

/
Thumbnails
Contents