Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

340 Az országgyűlés képviselőházának 11 tagja volt egy fiatal magyar fiú, az egyik legnagyobb magyar lapnak sajtótudósítója.« Ezt mar nem volt szabad közölni. (Maróthy Károly: Magyar dicsőség! — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc; Mexikóban nincs ilyen! — Elnök csenget. •— vitéz Lipesey Márton: Hiába integet Jaross!) A miniszterelnök úr a napokban a »százszazaiékosok« baráti vacsoráján a szóról és a tettről beszélt. A szóról és a tettről, mint amely a nemzet gondolatának, lelki alkatának, kialakulásának kiformálója. Azt mondta, hogy a tett a fontos, a szó mellékes. Ezzel szemben Kátz Jenő a következő megállapítást tette, amelyet azonban a cenzúra nem engedett közölni (olvassa): »A tett a kormányon levők kötelessége, a nemzeti társadalmat csak a szó illeti meg. Kérdezzük, megvan-e ma a módja a nemzeti társadalomnak arra, hogy akaratát, nézetét, vágyait és szükségleteit nyilváníthassa, és így érvényesülhessen a nemzet akaratának kiformálására?^ Ezt nem volt szabad közzétenni. De szabad volt közzétenni olyasvalamit, mint amit az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban az egyik újság, a »Pest« hozott. Amikor Nagy László képviselőtársam foglalkozott itt a mentelmi jog felfüggesztésével ós állást foglaltunk amellett, hogy az érdekelt képviselők mentelmi jogát igenis függesszük fel és adjuk-ki őket, de állást foglaltunk a letartőz tatás ellen, akkor a »Pest« vastagbetűs alcímében azt írta: »Az Imrédy-párt szónoka a kiadatás ellen.« (Oláh György: Ezt szabadi — Zaj a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Hazudni szabad! — Elnök csenget. — Maróthy Károly: Hazudni szabad, csak igazat nem szabad mondani! —- Elnök csenget. — Rajniss Ferenc: Kár volt a nagy P-t is hozzátenni a címéhez! ~— Derültség.) T. Ház! Egy másik, a kormányhoz közelálló sajtóorgánum külföldi példákra utal ós azt mondja, hogy a fasiszta és a nemzeti szocialista párt fegyelmezetten, történelmi komolysággal hajtotta végre a nemzeti átalakulás nagy müvét. Mindkét nagy nemzeti rendszer megszervezte az önként hozzájuk csatlakozó nemzeti tömegeket és ezzel a szervezett erővel nyerte meg a. csatát. Hát kérdezem: ha nem szabad beszélni, mert nincs gyűlés, ha nem szabad írni, mert a cenzúra nem engedi közzétenni legelemibb helyreigazító közleményeinket sem, hol van akkor mód és lehetőség arra, hogy a nemzeti közvélemény megszerveztessék? (Felkiáltások jobbfelől: Meg van szervezve!) Vagy azt méltóztatnak hinni, hogy csak egy nemzeti közvélemény van, az, amelyet egy csoport és egy irányzat képvisel? Ilyen időkben, mint amilyenek éppen a mai idők, amikor forrnak az államok és forrnak a társadalmak, különféle rendszerek, felfogások gazdasági és politikai téren keresnek kibontakozást nálunk is, akkor a cenzúra nálunk nem adja meg annak a lehetőségét, hogy mindez kifejezésre is jus son. De itt nemcsak a cenzúráról van szó. A cenzúra önmagában véve egy alárendelt hatóság. De ez a cenzúra ugyanazokat a hibákat követi el heteken és hónapokon keresztül. Ez nyilván felsőbb utasításra történik. (Ügy van! Űgv van! a szélsőbaloldalon.) Ezért felelős a kormány, elsősorban a miniszterelnök úr. A mi pártunk a tekintély elve alapján áll, nem tagadom. Pártunk vezetője, Imrédy Béla (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) miniszter elnöksége idején állást foglalt a cenzúra szükségessége mellett, amennyiben âz a katonai eri7. ülése 1910 november 18-án, szerdán. eleket és más fontos állami érdekeket védi. Saját személyét és saját belpolitikai gesztióit illetően azonban sohasem vette igénybe a etenzúrát. Méltóztassék megnézni az akkori lapokat: soha szennyesebb piszkolódás nem öntötte el a magyar sajtót, mint éppen abban az idő ben a sajtó egy bizonyos részében. Arról van szó, hogy egység jöjjön létre, hogy kiformálódjék egy egységes nemzeti akarat. Mi is ezt akarjuk. Csakhogy ennek az a módja: méltóztassanak megengedni, hogy kiformálhassuk a magunk akaratát, a magunk nézetét, a magunk gondolatvilágát s ezen keresztül a nemzet egységét. (Zaj.) A hatalomnak ez a mai kezelése azonban megbontja az egységet. Ezért kérem a miniszterelnök urat itt a Ház előtt, változtasson a hatalom kezelésének ezen a gyakorlatán és a cenzúra száinára adjon utasításokat, hogy ilyen esetek többé u« ismétlődhessenek meg. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik. — Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mondjon le!) Elnök: Az interpelláció kiadatik a miniszterelnök úrnak. Következik Molnár Lajos képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi és pénzügyminiszter urakhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ijrtéiv pelUició szövegét felolvasni. Arvay Árpád jegyző (olvassa): »Interpelláció a földmívelésügyi és a pénzügyminiszter urakhoz a kiskunsági »átokcsatorna« ügyében. Van-e tudomása a földmívelésügyi miniszter úrnak arról, hogy a kiskunsági »ätokesatorna« a vizet levezetni nem tudja, és ennek folytán ma is többezer hold föld vanvíz alatt í Hajlandó-e a földmívelésügyi és a pénzügyminiszter úr övcsatorna megépítésével n víz levezetéséről gondoskodni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Molnár Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Az idei katasztrofális árvíz ügyével több ízben foglalkoztak már képviselőtársaim a t. Házban s rámutattak azokra a pusztításokra, amelyeket — hogy csak szűkebb körben maradjak — a dunai árvíz okozott. Tárgyilagosan nézve a dolgokat, meg kell állapí

: tanom, hogy az árvízvédelem terén az utóbbi évtizedekben nagy haladás történt. Történeti visszapillantást vetve az elmúlt évszázad nagy árvizeire, látjuk, hogy 1838-ban Pestet és W községet, 1876-ban Pestet már nem, csak 96 községet, 1891-ben 27 községet, 1940-ben pedig 7 községet pusztított el az árvíz a pest—paksi szakaszon. (Felkiáltások jobb felöl a teremből kifelé induló szélsőbaloldali képviselők felé: A komoly dolog nem érdekli őket!) Az elmúlt évszázad négy nagy árvizét nézve, azt látjuk, hogy a jégtömeget tekintve az 1838-as, a víztömeget tekintve pedig az 1876-os árvíz volt a legnagyobb mérvű. 1940ben a jég- és a víztömeg megközelítette az 1838-as jégtömeget és az 1876-os víztömeget, úgyhogy ebben az évben kettős veszedelem zúdult a dunamenti községekre, de Istennek hála, mégis aránylag kevés község szenvedett kárt. Ebből a tényből azt látjuk tehát, hogy a földmívelésügyi kormányok és a védgát-társulatok komoly lépéseket tettek az árvízveszedelem terén. Ez a megállapítás egyben további fokozott munkát és az árvízveszedelemnek egységes állami irányítás alá való helyezését teszi szükségessé. (Helyeslés jobbfelől.) /