Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

Àz országgyűlés képviselőházának 151. azonban nem változhatik, Attilánál, Árpádnál, Hunyadinál, Rákóczinál, Kossuthnál végig mindig ugyanaz. Meg kell éreznie az időt, a kor szellemét, de nem szabad politikában részt vennie. Még sokat szeretnék beszélni, sajnos azonban, az időm vége felé jár. Csak egyet kérek a honvédelmi miniszter úrtól. Gömbös Gyula belátta a sport fontosságát és a nagyállamok példáin okulva különös figyelembe ajánlotta és be is vezette a hadseregben a sportot A sport megtanítja a katonát a küzdelemre, a küzdelem pedig a győzniakarásra. Játszva tanítja meg a katonának azt, amit tőle súlyos időkben elvárunk. Itt különösen felhívom a miniszter úr figyelmét a lovas sportokra. (Helyeslés a .jobboldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: A tömegsportokra!) A mi Hadurunk azt mondotta, hogy két dolog tartotta fenn a magyart ezer évig: a kard és a ló. A magyar kard, ma verhetetlen. Legyen a magyar ló is verhetetlen. {Helyeslés jobbfelől. — Abonyi Ferenc közbeszól.) Elnök: Abonyi képviselő urat másodszor kérem, maradjon csendben. vitéz Magasházy László: Az egyes tételeket nem bírálhatom. Jól tudom, hogy milyen katonai pontossággal állították ezeket össze, hiszen szerenesés voltam a honvédelmi miniszter úr parancsnoksága alatt a honvédelmi minisztériumban éveken át, mint csoportfőnök, szolgálatot teljesíteni és én is résztvehettem ezekben az összeállításokban. (Úgy van! jobbfelől.) Csak egyet mondok és ezt szeretném külön kihangsúlyozni, hogy hallja meg az egész fegyveres erő. Ez a Ház mindent megad a magyar honvédségnek, amit az tőle kér. (Úgy van! Ügy van! — Palló Imre: A pénzügyminiszter nem ad!) Olyan nagy összeget nem kérhet a honvédség, amelyet mi meg nem adnánk a nemzet teljesítő képességének a határain belül. (Ügy van! Ügy van!) Mi jól tudjuk, hogy a munkáskezeknek elvonása, lovainknak, jármüveinknek elvitele súlyos teherként nehezedik a gazdaságra, de mindezeknél a súlyos adóknál sokkal értékesebb a magyar vér, a magyar nemzet fennállása és fennmaradása. (Ügy van! Ügy van! — vitéz Téglássy Béla: A magyar élet!) Amág kinn vannak fiaink a határokon, inkább dolgozzék itt a fejletlen gyermek, a gyenge nő, csak a nemzet él^en és álljon fenn, fajunk viruljon az elkövetkezendő évezredekig és az ország maradjon úgy, amint .Árpád ezer évvel ezelőtt a Dunamedencében megalapította. A költségvetést pártom nevében és saját nevemben a legnagyobb áldozatkészséggel elfogadom. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot sokan üdvözlik.) FHnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Horváth Géza! Klnök: Horváth Géza képviselő urat illeti a szó. Horváth Géza: T. Ház! Az a rövid félóra, amely rendelkezésemre áll, kötelességemmé teszi, hogy a problémákat, amelyeket felvetek, a lehető leggyorsabb tempóban, mondhatnám, távirati stílusban tárgyaljam. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a problémákat nem tartom elég fontosaknak, hanem tisztán csak azt jelenti, hogy sok kérdést szeretnék felemlíteni és ezt csak akkor tudom megtenni, ha röviden beszélek. Egy megállapításon kell kezdenem. Ez <a megállapítás az, hogy először is büszkén vallom magamat a magyar királyi honvédség tisztjének, másodszor a legnagyobb szeretettel csüngök a magyar királyi honvédségen. (Einlese 19AÖ november 13-án, szerdán. 31 i jenzés.) Ez a megállapítás határozza meg felszólalásom anyagát, szellemét, tárgyát, kereteit, hangját és hangszerelését. Szegény ország vagyunk any'agiakban, de gazdagok múltban, [vitéz Téglássy Béla: És annál gazdagabbak lelkiekben!) hagyományokban, népi erkölcsökben és szellemben, (Ügy van! a jobboldalon.) Ebből az következnék, hogy hadseregünk szelleme, erkölcsi értéke magas ugyan, de felszerelése, ellátása és kiképzési foka kívánnivalókat hagy hátra. Ez azonban nem így van. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy nemcsak hadseregünk szelleme, erkölcsi értéke, hanem kiképzési foka, fegyverzete és felszerelése is általában jó, ha itt-ott mutatkoznak is némi hiányok és vannak is kívánnivalók. Ezt kivaló államférfiainknak és a magyar nemzet áldozatkészségének köszönhetjük. (Ügy van! Ügy van!) Ezt meg kell, hogy állapítsam. (Helyeslés.) Ezek után rátérnék a részletekre. Régen tudott dolog, hogy minden hadsereg értékét a tisztikar értéke adja meg. A mienk elsőrendű. Ez az elsőrendű tisztikar azonban véleményem szerint és bizonyára az egész^ Ház véleménye szerint is megérdemli, hogy vágyait, érzelmeit, kívánságait figyelemmel kisérjük, szinte megérezzük, hogy mit óhajtanak, mit akarnának és szeretnének, mert a fegyelemnek és fegyelmezettségüknek álarca mögött némán ugyan, de érezhetően vannak kívánalmaik is. Ennek a tisztikarnak egyik kívánsága, amely egyezik az ország és a szolgálat érdekével is, hogy ne küldessék el a tisztikar aránylag fiatal korban nyugállományba. Ennek káros következményei lehetnek a tisztikar szellemére és különösen a magasabb rendfokozatokban lévő tisztek szolgálatteljesítésére is. Káros hatása van ennek az orvosi tisztikarra is. Arra nem akarok részletesebben kitérni, hogy miért. De az ország érdeke is megkívánja, hogy a munkaerő teljes mértékben kihasználtassék. Én tehát éçpenezért azt kéljem a honvédelmi miniszter úrtól, hogy ha csak lehetséges, méltóztassék a tisztikar nyugdíjazási korhatárát a hatvanadik életkorig feltétlenül meghosszabbítani, de akkor teljes illetménnyel és teljes honvédségi pótdíjjal méltóztassék nyugállományba küldeni Őket. Természetesen itt is mindig lehetségesek kivételek. A következő kérdés, amelyről néhány szót szeretnék szólni, a

? tisztképzés kérdése. A katonai nevelő és kiképző intézeteknek — tehát a Ludovika Akadémiának meg a Repülő Akadémiának — az a céljuk, hogy magas általános intelligencia nyújtása mellett kitűnő alantas tiszteket, századparancsnokságig bezárólag kitűnően működni tudó tiszteket képezzenek ki. Nincs előnyére e cél elérésének az, ha az egyik évben hároméves a Ludovika Akadémia, a másik évben négyéves, ha az egyik évben csapatszolgálattal, a másik évben csapatszolgálat nélkül képezi ki a tiszti sarjadékokat. Legyen szabad felhívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy az anyaggazdálkodás kérdése a m. kir. honvédség keretén belül még mindig nincs a legtökéletesebben megoldva. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar fajnak általában tulajdonsága, hogy az anyagiakkal nem nagyon szeret és tud foglalkozni, hiányzik nála az eziránti érzék. Ezért kérném annak megfontolását, vájjon nem lenne-e lehetséges a Ludovika Akadémián es általában az akadémiákon az anyaggazdálkodásnak, a gazdászat közigazgatásának es a köz gazdasági kérdéseknek nagyobb teret biztosítani? Ma minden tudományág specializálódik. 53*