Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-146

172 Az országgyűlés képviselőházának 146. ülése 19kO október 29-én, kedden. által szabályozott (szervezetekbe való bevite­lét minél gyakrabban és minél váltakozóbb módon alkalmazzák. Ez a törvény a parciális választási rend­szert vezeti be a totális választási rendszerrel szemben, a parciális választási rendszert, ami azt jelenti, hogy az érdekképviseletek, a szak­képviseletek és a vagyoni cenzus alapján ott ülőkön kívül csak a törvényhatósági bizottság tagjainak felét kell újból választani Ötéven­ként és ezek a mandátumok tíz esztendőre szólnak. A politikai tudomány már régen egyöntetű megállapodásra jutott abban a tekintetben, hogy a tízéves mandátum túlságosan hosszú. Még az ötéves mandátum is hosszúnak volt tekintendő korábban; csak az újabb időkben tértek át egyes alkotmányrendszerek az ötéves mandátum intézményére, és hogy az egy-két­hároméves mandátummal szemben hosszabb időközökre tértek át, ezt azzal indokolják, hogy nem jó a választási harc izgalmainak túlságo­san gyakran kitenni a választóközönséget. Az ötéves időhatár azonban különösen a mostani rohanó időben egyáltalában nam tekinthető túlságosan rövidnek, ellenkezőleg, a választási harc és az abból eredő izgalom nagyon köny­nyen elviselhető akkor, ha a korszellem érvé­ny esülhetésének lehetőségéről van szó. Ez a törvényjavaslat a tízéves mandátu­mot, sőt tulajdonképpen a tizenegyéveset kí­vánja meghosszabbítani, mert tavaly egy esz­tendővel már meghosszabbították a mandátu­mot, most tehát az már tizenkétesztend'ős lesz. És hiába jegyzi meg a törvény javaslat, hogy megfelelő ideig fog szólni a mandátum — semmiféle garanciánk nincs arranézve, hogy a jövő esztendőben ezeknek az erkölcsi motí­vumoknak figyelmen kívül hagyásával a bel­ügyminiszter úr nem jön-e ismét egy újabb egyesztendős és azután még egy egyesztendős elhalasztásra irányuló törvényjavaslattal. A végén a különböző mandátumok, az ötéves és a tízéves mandátumok találkozni fognak és 1944-ben a törvényhatósági bizottság egészének a megbízatási ideje fog letelni. Ha tehát helytelennek kell minősíteni ma­gábanvéve már azt a körülményt, hogy a to­tális választási rendszer helyett a parciális választási rendszert tette magáévá az alaptör­vény, még inkább helytelenítenünk kell azt, hogy a választási izgalmat a továbbiakban is állandóan ébren tartja. A nép széles rét-egei­ben ugyanis megvan az a kívánalom, hogy akaratát megnyilváníthassa és sohasem tudja azt, hogy mikor kerül ez elé a lehetőség elé. mert, íme, ezt a lehetőséget esztendőnként tör­vényjavaslattal zárja el a belügyminiszter úr szándéka. Azért mondom, hogy a belügy­miniszter úr szándéka, mert látjuk, hogy sú­lyos belpolitikai okok tették szükségessé azt, hogy ilyen törvényjavaslat kerüljön a t. Ház elé. Súlyos belpolitikai okok, amelyeik azonban csak bennünket, magyar nemzeti szocialistákat izgatnak, magyar nemzeti szocialistákat ag­gasztanak. Ezt látjuk abból a körülményből, hogy úgy a törvényjavaslat előadása Bárezay János részéről, mint az eddigi többségipárti felszólalások is, teljesen felszínesen és seké­lyesen kezelték ezt a kérdést, nem akartak a törvényjavaslat mélyébe, valóságába nézni, hogy milyen súlyos alkotmányjogokat óhajt ez a törvényjavaslat sérteni azáltal, hogy ilyen fontos határidőt minden további nélkül csak elhalaszt egy esztendőre. Hogy ez a törvényjavaslat kinek jó, t. Ház, azt negatíve megállapíthatjuk abból, hogy a Kassay-féle polgári pátrt és a szociál­demokratapárt egyetlen hangot, egyetlen szót sem szólt ellene és tudomásom szerint nem is óhajt hozzászólni a törvényjavaslathoz, bele­egyezik annak rendelkezéseibe, még az 1939. évi IV. tc.-re, a zsidótörvényre való utalásba is, mert úgy érzi, hogy ezt is túlságosan enyhe intézkedésnek lehet tekinteni. Mi, magyar nemzeti szocialisták meg is állapíthatjuik, hogy a javaslat ebben a részében is alapvető hiá­nyokban szenved, ebben a részében sem elé­gi tL ki azt a mértéket, amelyet az 1940-es év végén annyira diadalmasan előrejutó korszel­lem kötelezően diktál a többségi párt ré­szére is. Kétségtelen, t. Ház, hogy az alkotmány­ellenességnek tudományos politikai értelem­ben vett kritériumai ebből a törvényjavaslat­ból kiolvashatók. Kétségtelen az is, hogy úgy az egyénnek, mint a családnak, a törzsnek, a népnek és a politikailag szervezett népnek, vagyis a nemzetnek élete organikus, szerves, folyton fejlődő élet. Ezt az organikus fejlő­dési lehetőséget akadályozza ez a törvény­javaslat és elköveti a legnagyobb bűnt, ami­kor megakadályozza, hogy a szuverén nép aka­ratát nyilváníthassa és a választást egy esz­tendőre, vagy talán — meg vagyok róla győ­ződve, hogy a következő évben ez fog követ­kezni — további határidőre is meghosszabbí­tani akarja,. Igenis a legnagyobb bűn a nem­zet érdekei ellen az, hogy a nép szuverén aka­ratnyilvánítását akadályozzuk vagy pláne megsemmisítjük és ezt a körülményt látom én ennek a törvényjavaslatnak szelleméből is kiáradni; tulajdonképpen nem fog ez egyébre vezetni, mint arra, hogy a belügyminiszter úr által annyira hőn óhajtott és a valóságban már általa meghonosított rendőrállam ala­csony színvonalára szálljon le állami életünk, belpolitikai életünk, nemzeti életünk arról az alkotmányos színvonalról, amelyet a magyar nemzet történelmi hivatásánál fogva méltán megérdemelne. T. Ház! Ha azt akarjuk, hogy az állam­rezonnak megfelelően hozzunk törvényeket, figyelembe kell vennünk azt, amit az állam­rezon vesz figyelembe: elsősorban a nemzet létérdekét, exisztenciális érdekét, másodsorban fejlődési érdekét. A magyar nemzet exiszten­ciális érdekét semmiben sem látjuk veszé­lyeztetve, ellenkezőleg az elmúlt néhány esz­tendő óta a mi exisztenciális érdekünket na­gyon nagy mértékben megerősítve, meghatal­masítva látjuk. A fejlődési érdekét azonban, amit az államrezon éppen annyira megköve­tel, nagy mértékben akadályozva, nagy mér­tékben hátráltatva látjuk ezzel a törvény­javaslattal. (Ügy van! a ssélsőbaloldalon.) Nézzük meg, milyen belpolitikai életünk, az a belpolitikai élet, amelyből a törvényhatóságok is olyan jelentős részt kérhetnek és amelyek kialakításában oljran jelentős mértékben kell hogy közreműködjenek. Azt látjuk, hogy a törvényhatósági bizottságok elöregedtek, el­aggultak, egyáltalában nem igazodnak a fej­lődő élet követelményeihez, legkevésbbé a mo­dern, új korszellemhez. Azt látjuk, hogy gyü­lekezési tilalom van, azt látjuk, hogy a szólás­szabadság merő hiánya mutatkozik, azt látjuk, hogy súlyos rendőri intézkedések, internálá­sok, börtönbevetések történnek, azt látjuk, hogy teljes mértékben gúzsba van kötve az a

Next

/
Thumbnails
Contents