Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-144

138 Az országgyűlés képviselőházának lhh. ülése 1940 október 22-én, kedden, elő kell azokat teremteni hitel útján, természetesen megfelelő keretek között és kizárólag a termelés érdekében, (Ügy van! a jobboldalon) mert a forgalomba kerülő vásárlóerőnek a termelt javak mennyiségével egyensúlyban kell lennie. (Kajniss Ferenc: Azért nincs szalonna!) Akkor azt is megmondottam, bogy az aranyat az őt megillető helyre állítjuk és ez az, hogy az arany a nemzetközi fizetési forgalomban előálló egyenlegek kielégítésére szolgáljon s ennek folytán ennek a forgalomnak — főként a külkereskedelmi forgalomnak — arányai állapítják meg azt, hogy mennyi arany szükséges mint tartalékkészlet. (Helyeslés jobbfelöl és a középen.) Nem az arany szabja meg, hogy a belföldi gazdasági élet által igényelt finanszírozások milyen méretben történhetnek, mert ezt kizárólag maga a belföldi termelés, a belföldi gazdasági élet szabja meg. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Pándi Antal: Most tapsolnak az urak, máskor mindig szidták ezt a politikát! — Felkiáltások a jooboldalon: Ugyan! Ugyan! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérekl Reményi-Sehneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! Ezt a politikát én pontosan 1938 március 9-e óta követem, amióta itt vagyok a pénzügyminiszteri székben, — előbb nagyon nehezen követhettem volna, — s ennek a politikának négy pillére van. (Rajniss Ferenc: Csak?) Csak! Ennyi elég lesz. (Élénk derültség.) Erről a »csak« négy pillérről kívánok szólni (Halljuk! Halljuk!! jobbfelöl.) Az első pillér — hogy mindjárt átessünk a legkellemetlenebben, — természetesen az adópolitika. Az állammal szemben támasztott igények, a folyton jelentkező újabb és újabb feladatok természetesen anyagi eszközöket kívánnak. Ezeket adóztatás útján kell előteremteni, mégpedig vagy előbb vagy utóbb, de egyszer adóztatás útján elő kell teremteni. Hogy ez mennyire így volt mindig, arra nézve legyen szabad egy idézetet felolvasnom, Széchenyinek »Az adó és két garas« című művéből. Ez a következőképpen szól (olvassa): »Ha örök hervadásban pangani nem akarunk, de Hunniának felvirágzását szomjazzuk, derekasan kell instruálnunk azt, vagy más szavakkal adót, éspedig igen sok adót kell fizetnünk.^ (Derültség.) Az adófizetés és az adószedós egyúttal szabályozólag is hat a vásárlóerő és a fogyasztási javak egyensúlyi helyzetére — amiről az előbb beszéltem — és éppen ezért mondom, hogy ez az egyik pillére a pénzügyi politikának. Az adópolitikáról már több alkalommal beszéltem. Most csak röviden szeretném összefoglalni elveimet, amelyek egyúttal prograinmot is jelentenek. A kiadások emelkedése terméseztesen adóemeléseket tesz szükségessé. Itt azonban a tisztán financiális szempontok mellett más szempontokat is kívánok követni és érvényesíteni. (Halljuk! jobbfelöl.) Ezek közt az első az, hogy az adót igazságosan és arányosan osszuk el. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezt a célt szolgálta a társulati adó reformja is, amelyet a Ház törvényerőre emelt és amely már életbe is lépett. Célja az volt, hogy a valóságos nyereség, bármilyen formában jelentkezzék is és bármilyen úton jusson is kifizetésre, adóztatás alá kerüljön. Méltóztatnak látni, hogy ezen a címen lényegesen többet tudtam már előirányozni. Ugyanezt a célt szolgálta az egyenesadók reformja is. Ez egyrészt súlyosbításokat, másrészt enyhítéseket tartalmazott, tehát két irányban követte a célt. Fokozta a progresszivitást, bevezette a beruházási pótlékot, amelyet azok fizetnek, akik nem fundált jövedelmeket élveznek és így a beruházási hozzájárulás terhében nem vettek részt, bevezette a felfedező esküt és sok más olyan intézkedést, amelyre nem akarok kitérni, mert így is nagyon halad az idő, másrészt •pedig a kisemberek javára lényegesebb enyhítéseket hozott: így például a tételes házadót, kézmű iparosoknál a tételes adóztatást, a jövedelmi adónál a létminimum új megállapítását, a többgyermekes adózók adókedvezményeit stb. Itt már szociális szempontokat is érvényesítettem és ugyanígy érvényesítettem a szociális szempontot a tévesen agglegény adónak ' nevezett, de lényegben a jövedelmi adó pótlékának számító adóemeléssel is. Ugyanezt érvényesítettem még a fogyasztási és forgalmi adóknak emelésénél is, amely emelésekkel nem állok egyedül a világon, hanem nagyon jó társaságban vagyok. Itt az elsőrendű életszükségletek forgalmi adóját nem emeltem, nem emeltem a lisztét, húsét, cukorét és még egyéb cikkekét. Erre egyébként majd még vissza fogok térni beszédemben. De gazdaságpolitikai célokat is kell követnünk az adóztatásoknál, mert az adóztatás nem mehet odáig, hogy a termelést akadályozza; nem mehet odáig, hogy az adóforrást magát megsemmisítse (Ügy van! a jobboldalon.) s nem mehet odáig, hogy az egészséges tőkeképződést a szükséges mértéken felül hátráltassa, viszont pozitíve arra is hathat az adóztatás, hogy a termelést helyes irányba terelje és elő is mozdítsa. Mélyen t. Ház! Ennyit kívántam elmondani tulajdonképpen a múltról. Most áttérek a jövőre, a terveimre, amelyeket ismertetni szeretnék. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Már beszéltem a mélyen t. Ház előtt az autonóm adóztatás reformjáról (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Az igazságos tehermegoszlásnak legnagyobb akadálya az autonóm adóztatás, (Ügy vanl a jobboldalon.) mert bármilyen igazságosan is állapítjuk meg az állami egyenesadók arányát, ha azokhoz a legkülönbözőbb módokon hozzá lehet csapni a pótadókat, akkor az nem lehet igazságos, mert az egyik helyen 50 százalékos, a másik helyen százszázalékos. (Ügy van! a jobboldalon) Ennek a reformja, amint bejelentettem a t. Háznak, előkészítés alatt áll. A lényege az, hogy egy általános közigazgatási pótadót vezetünk be, (Helyeslés jobbfelöl.) ebből fedezze a köz ség vagy törvényhatóság a közigazgatásnak elsőrendű szükségleteit s ha ezen túlmenő igényei vannak, azokat vagy elégítse ki a bevételeiből, vagy esetleg a vagyonából, vagy vagyonának kamataibői; esetleg pótadóztatásból is, ha az abszolút szükséges, de ennél rendkívül szigorú határokat kell szabni, ezt sokkal szigorúbban kell kezelni, mint eddig, sőt mondhatnám, drákói szigorral kell kezelni (Zaj. — Elnök csenget.) Ugyanezeket az elveket kívánom keresztülvinni az egyházi adóztatásnál is, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) amely még nehezebb kérdés. Természetesen^ az egyházi főhatóságokkal való teljes egyetértésben kívánom a kérdést rendezni. Mélyen t. Ház! A harmadik probléma az ármentesítő társulatok kérdése. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Erről csak röwiden meg-