Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-140
118 Az országgyűlés képviselőházának 140. ülése 1940 október 14-én, hétfőn. pénzintézet, sem nyereségre alakult alkalmi egyesülés, gazdasági, ipari, kereskedelmi vagy közlekedési vállalat, azonkívül Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő az Intézetnél viselt állásáról már az előkészítő eljárás befejezése előtt amúgy is lemondott, az eljárást az eddig követett gyakorlat alapján is be kellett szüntetni. Végül megvizsgálta a bizottság az összeférhetlenségi bejelentést az 5. § 1. és 10. pontjára vonatkoztatva is s megállapította, hogy az előkészítő eljárás ezen pontok alapján sem folytatható le, mert feltéve, hogy a tudományos munka eredményének a kormány rendelkezésére való bocsátása az 5. § 1. pontja szerinti szállítás fogalma alá volna vonható, ugyanazon 5. § 1. pont b) alpontjában foglalt mentesség fennforogván, az előkészítő eljárás nem folytatható le. Putnoki Móric s. k., az állandó Összeférhet lenségi bizottság elnöke.« »2. A képviselőház állandó összeférhetlenségi bizottsága 1940. évi október hó 9-én tartott ülésében Szilassy Béla országgyűlési képviselőnek m. kir. kormánybiztossá történt kinevezése miatt az 1938 : XIX. te. 217. §-a alapján önmaga ellen bejelentett összeférhetlenségi ügyében az 1901 : XXIV. te. 1. §-a, valamint a házszabályok 62. §-a alapján lefolytatott tárgyalás után megtartott zárt ülésben a következőleg határozott: Szilassy Béla országgyűlési képviselő öszszeférhetlenségi ügyében azon feltett kérdésre, hogy fennforog-e az összeférhetlenség esete r a képviselőre nézve a bejelentett ügyben, az állandó összeférhetlenségi bizottság egyhangúlag kimondotta, hogy az összeférhetlenség esete nem forog fenn. Az eljárás során költség nem merült fel, így e részben határozni nem kellett. A határozat nyomban kihirdettetvén, az érdekeltnek ezúton tudomására adatott. Indokok: A m. kir. földmívelésügyi kormánynak az állandó összeférhetlenségi 'bizottsághoz intézett átiratából megállapíttatott, hogy nevezett képviselő m. kir. kormánybiztossá történt kinevezésével kapcsolatban sem fizetésben, sem egyéb néven nevezendő díjazásban nem részesül. Putnoky Móric s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság elnöke.« Elnök: Az állandó összeférhetlenségi bizottság határozatai sem vita, sem határozathozatal tárgyát nem képezik a Házban. Ezért ezeket a Ház egyszerűen tudomásul veszi. Szabó Gusztáv képviselő úr, mint a közoktatásügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Szabó Gusztáv előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém beterjeszteni a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem újjászervezéséről és a Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem felállításáról szóló törvényjavaslat tárgyában a képviselőház közoktatásügyi bizottságának jelentését. Tisztelettel kérem, méltóztassék a jelentés kinyomatását és szétosztását elrendelni és tárgyalására a sürgősséget kimondani. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Az előadó úr, mint méltóztattak hallani, a napirendre tűzést illetően a sürgősség kimondását is kérte. Kérdem, méltóztatnak-e ehhez TiozzájáTulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Napirendünk egyetlen tárgya a gazdasági bizottság jelentése a képviselőház 1941. évi költségelőirányzatáról. (írom. 357. sz.) Boczonádi Szabó Imre előadó urat illeti a szó. Boczonádi Szabó Imre előadó: T. Képviselőház! Az 1941. évre szóló költségelőirányzatot a képviselőház gazdasági bizottsága letárgyalta, aminek alapján a következő indokolással terjesztem azt a t. Ház elé. Az előirányzat csupán a fejezet 3., 4. és 5. címe költségeinek megállapításával foglalkozik, mert az 1. és 2. cím alá tartozó kiadások megállapítása a felsőház hatáskörébe tartozik, a nyugellátások előirányzása pedig külön fejezet alatt történik. Az előirányzat együttes összege a kiadásoknál 4,604.550 pengő, a bevételeknél pedig 23.000 pengő. A múlt évhez képest a kiadásoknál 400.025 pengő a többlet, a bevételnél pedig 7000 pengő csökkenés^ mutatkozik. A 400.025 pengő többletkiadásból a személyi járandóságokra esik 304.425 pengő, a dologi kiadásokra pedig 95,600 pengő. À 3. cím alatt a rendes kiadások összege a személyi járandóságoknál azért emelkedett, mert a választott tisztviselők és képviselők tiszteletdíja az 1927. évi alapösszeg 10 százalékával felemeltetett. A 4. cím alatt a rendes kiadások összege a személyi járandóságoknál 31.850 pengővel, a dologi kiadásoknál pedig 37.950 pengővel emelkedett, míg a 4. rovat alatti többlet 18.450 pengő. A dologi kiadások többletét az anyagárak emelkedése indokolja, a 4. rovat többletét pedig az, hogy a képviselők számának emelkedésével a képviselők által a magyar államvasutaknál élvezett szabadjegyek ára is emelkedett. A rendkívüli átmeneti kiadásoknál az előirányzat 35.000 pengővel emelkedett. Ennek oka, hogy az országháza homlokzatának javítási munkálatainál r felhasznált anyagok ára, továbbá a munkabérek és órabérek díja is emelkedett. Az 5. cím alatt, a képviselőházi őrség személyi járandóságainál a kiadási többlet 1035 pengő. A többletet a rendszeres állandó illetmények alrovatán az 1939. évi 12.000. M. E. számú rendelettel az illetménycsökkentő rendelkezések részbeni hatálytalanítása okozza. A dologi kiadások többlete 4200 pengő. Ennek oka az, hogy az őrség tagjai részére a köpenyegek három évenként cseréltetnek ki és ez az idő most következett el. T. Ház! A gazdasági bizottság javaslata alapján tisztelettel kérem, hogy a képviselőház 1941. évi költségelőirányzatának a 3—-5. cím alatt foglalt részét elfogadni és annak keretében az utalványozási jogot a Ház elnökének megadni méltóztassanak. (Helyeslés.) Elnök: Kíván-e valaki a jelentéshez hozzászólni"? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a gazdasági bizottság jelentésében foglaltakat magukévá tenni? (Ipen!) A Ház a bemutatott 1941. évi költségelőirányzatot elfogadja és az annak keretén belül való utalványozásra a képviselőház elnökének a felhatalmazást megadja. A képviselőház imént elfogadott költségelőirányzatát az állami költségvetésbe való beilleszthetés céljából a pénzügyminiszter úrnak fogom megküldeni. T. Ház! Napirendünk anyagával végez-