Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-139

Az országgyűlés képviselőházának 139, ülése 1940 október 11-én, pénteken. 105 akadémiákat — és itt van a merészség: — va­lami olyanféle iskolákká alaki tanok át, ame­lyeket Olaszországban vagy Németországban vezető iskoláknak neveznek. Én itt arra gon­dolok, hogy a magyar tisztviselői kar — és ezt ne vegye magára az, akire nem vonatko­zik, — egy részében a paragrafus előírásainak megfelel a maga kvalifikációjában, de azt bátran ki szabad mondani, hogy egyébként nem felel meg, mert felkészültségében nem tudhat megfelelni azoknak a gyakorlati .fel­adatoknak, amelyek végső fokon a magyar nép vezetésében — akár tetszik annak a nép­nek, vagy annak a tisztviselőosztálynak, akár nftm, de így van, — hogy úgy mondjaan, rákényszeríttetnek. Valami olyan főiskolára gondolnék én itt, ahol népismeretet, fajbioló­giát, szociológiát, történelmet — igenis, ma­gyar történelmet — tanítanának főiskolai ní­vón, de sokkal nagyobb^ kötetlenséggel, mint ahogyan azt a. mai középiskolai és egyetemi rendszer megkívánja; és ezeket a fiatalembe­reket, akik egy ilyen főiskolán bizonyos számú félével, lehallgatnak és a lehallgatott tárgyakból megfelelő vizsgákat is tesznek, küldjük tovább a jogi fakultásokra, így talán sikerül végre a mi bürokráciánkat moq-tolteui a szakismereten kívül olyan mentalitással is, amelyben valósággal olyan tisztviselőtípussá válnék, akit ha éjjel álmában megkérdeznek, akkor is- tudja, hogy azzal a legkisebb a&ta­süllyesztéssel. vagy egyszerű hivatali óra el­mulasztásával nagy közösségi érdekeket lehet sérteni. Arra szeretném megkérni a miniszter urat. — mert akárhogy kerülgetjük a szót, mégis csak az egyetemek csonkításáról van szó — hoery a törvényjavaslatnak ezt a szaka­szát valahogyan szintén^ ejtse el. Itt minden érvet kimerítettek. A pécsi egyetemmel kap­csolatbnn csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy Pécs úgy ahogy van, egy kicsi Magyar­ország. Ha a nagy magyar hivatást vizsgál­juk, ha történelmi helyzetünkkel foerlalkozunk, mindig aibíban a fogalmazásban találjuk meg Önmagunkat, hogy itt élünk a nae-y germán, szláv és latin kultújrkörök metázŐpontjában. A mi hivatásunk épuen az, hogy ezeknek a kultúrköröknek a metszőuoutjában a magunk öaálló. ősi, faii • kultúráját kihangsúlyozva, ezekkel állandó érintkezésben és állandó rá­hatásban élve víf?yük tovább a magunk ma­gyar szellemiségét és építsük a magunk ma­gyar történelmét. Pécs tradíciójánál, földrajzi adottságánál fogva egészen pontosan egy kicsi Magyaror­szág és én úgy tudom, hogy ea az egész taka­rékoskodás nem érne el évi 100 000 pengőt. Hát szabad akkor ilyen fontos helyen azt a bölcsé­szettudományi kart —*• ha csak átmenetileg is — felfüggeszteni, amely éppen a maga törté­nelmi, nyelvi katedráival alkalmas arra. hogy ezekben a nagv kultúrérintkezésekben a híd szerepét töltse he? Ne vegye rossz néven a miniszter úr. ha most ráolvasom aző díszdok­tori beszédének erre vonatkozó ré«zét. Amikor az éppen most felfüggesztésre ítélt pécsi böl­csészeti kar díszdoktorává való felavatásán a díszdoktori diplomát átvette, többek között a következőket mondotta (olvassa): »Fogadom erőben, hogy az Erzsébet Tudományegyetem célját és érdekeit mindenkor szem előtt tar­tom és nemcsak azokat a jogokat kívánom gyakorolni, amelyek a díszdoktori oklevéllel járnak, hauem azokat a kötelességeket is. ame­lyek vei** reám hárulnak«. ÍHóman Bálint val­lás- és közoktatásügyi miniszter (a terembe KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. lépve): Nem tettem ilyen esküt! — Palló Imre: Dens ex machina!) En tehát szeretnék a kul­tuszminiszter úrtól a díszdoktorhoz appellálni és megkérni őt, hogy az összes szónokok által felsorolt különböző nagy érveket vegye figye­lembe. (Human Bálint vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: Epp azért nem tettem ilyen esjait!) Tartsa meg azt a fogadalmát, hogy az Erzsébet Tudományegyetem célját és érdekeit szem előtt tartja. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az természetes!) T. Ház! Mint orvosnak ezzel a törvény ja­vaslattól kapcsolatban egypár megjegyzésem volna Matolcsy Tamás t. képviselőtársam fel­szólalásához, amelyben nagyjában az orvos­képzés reformját érintette. Nem tehetek róla, ha ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban az orvosképzéssel is foglalkoznom kell, de ennek oka az, amint említettem már, hogy a javas­lat a címén kívül sok egyéb témát is érint. Matolcsy r Tamásnak igaza van abban, hogy orvosképzésünk alapvető reformra szorul. Le~ gyen szabad itt egy; kicsit komolytalan régi megjegyzésemet citálni, amelyet hosszú kül­földi tartózkodás után mondtam a magyar orvosképzés egyik vezető egyéniségének. Azzal a hasonlattal élek tehát, hogy a latin orszá­gok egy részében az orvosképzés kitűnő, de az orvos talán nem olyan jó a beteg szempont­jából. Nálunk kétségtelen, hogy az orvoskép­zés talán az egész világon egyedülállóan pá­ratlanul jó a beteg szempontjából, de meg kell vallani, nem felel meg egészen az orvos exisztenciális szempontjából. (Meskó Zoltán: így van!) Itt rá akarok mutatni arra, hogy orvosképzésünk kicsit elvont. Az egyetemi or­vosi diplomával rendelkező fiatal orvos, tisz­telet a kivételeknek, de nagy általánosságban a beteggel szemben nemcsak értetlenül, de igen gyakran bizonyos félelemmel áll szemben, ez az eredménye azoknak a talán kicsit túlzott gátlásoknak, amelyeket az óriási apparátussal előtte felvonuló klinika természetesen beléje vert. Félévcsökkentéssel ezt a kérdést nem le­het megoldani, de megoldaná az, ha valóban bifurkálnók az orvosképzést és gyakorlati or­vosokat képeznénk nagyon erőteljesen gyakor­lati módszerekkel és ettől elválasztanék" azután az orvostudori grádus megszerzését, amelyet természetcsen sokkal magasabbrendű tudomá­nyos igényekhez kötnénk. T. Ház! Én nagyon szerencsésnek tartom a törvényjavaslat két intézkedését. Tisztelettel kérek öt perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-© a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház az öt perc meghosszabbítást megadja. Incze Antal: Elsősoriban nagyon (szerencsés­nek tartom azt a gondolatot, amely célul tűzte ki a tandíjkérdés rendezését. Főként a minisz­ter úr beszédére célzok e tekintetben, mert hi­szen ebben a törvényben csak a tandíjjárulé­kok megváltásának kérdéséről van szó. Le­gyünk őszinték: diákra és tanárra sokszor megalázó és furcsa helyzeteket teremtett a vizsgadíj kérdése és legtöbbször alaptalanul, de bizony destruálta a diákság hangulatát igen gyakran az a körülmény, hogy a bukás után újra keresett rajta a professzor, ahogy ezt a bukott diákok kifejezték. Azt hiszem azonban, Balás Károlv mélyen t. képviselőtár­sam, egyébként kiváló egyetemi tanár úr, maga sem veszi komolyan azt, hogy a tandíj­meigváltás a nyugdíjba beszámítódjék, hiszen az egyetemi tanárok nem fognak anyagilag rosszabbul járni, mint. ahogy eddig jártak, mindössze arról van szó, hogy nem a diák fos 20

Next

/
Thumbnails
Contents