Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-111

Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 19UO június 4-én, kedden. 65 szeti kamarák felállításáról és szervezetük megállapításáról szóló törvényjavaslatot tisztelettel beterjeszteni. (Helyeslés.) Kérem a törvényjavaslat ikinyomatását és szétosztását.. Továbbá tisztelettel be jelenteim, hogy a törvényjavaslat előadójául Mester Miklós képviselő urat, (helyettes előadójául pedig Tömhöly Dénes képviselő urat kértem fel. Kérem a javaslatot tárgyalás alá venni és részletes tárgyalás céljából a közoktatásügyi bizottságnak kiadni. Elnök: A Ház a javaslatot kinyomatja, tagjai.között szétosztatja, a miniszter úrnak az előadókra vonatkozólag tett bejelentését tudomásul veszi, a javaslatot pedig annakidején részletes tárgyalás céljából a közoktatásügyi bizottságnak fogja kiadni. Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Piukovich József! Plukovich József: T. Ház! Amikor az iskolázási .kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskoláról szóló törvényjavaslatot a kezembe vettem, első pillanatra feltűnt az, hogy a javaslat rövid, mindössze 18 szakaszból áll. Ha mi azt a római elvet követjük, hogy legem brevem esse oportet, akkor

1 már abból a tényből, hogy ilyen rövid, néhány szakaszból álló javaslat van előttünk, valahogyan úgy érezzük, hogy ennek a javaslatnak a formája is teljesen megfelel annak a követelménynek, hogy a törvénynek világos, célravezető, tiszta rendelkezései legyenek. Amidőn ezeken a formai részeken túl a javaslat indokolását tanulmányoztam, tulajdonképpen akkor éreztem meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak micsoda messze kiható, meszsze sugárzó célkitűzései vannak. Amikor a javaslat indokolásában olyan kifejezéseket oivashaunk, mint például nemzeti munkaközösség, nemzeti életszemlélet, nemzeti közösségtudat, keresztény szellemű népi politika, keresztény erkölcsiség, szociális érzés fejlesztése, akkor valahogy úgy érezzük, hogy a törvényjavaslat soha nem jöhetett volna a t. Ház elé alkalmasabb időben. Amikor az egész világot átalakító koreszmék mind nagyobb erővel bontakoznak iki, örömmel látjuk azt, hogy a kultuszminiszter úr egy ilyen szellemű és ilyen indokolású javaslatot hozott a mélyen t. Ház elé. Ha ezeket az eszméket felmérjük és egymás mellé sorakoztatjuk, az az idő, amely egyegy szónoknak rendelkezésére áll, igen rövid volna ahhoz, hogy çnnek a törvényjavaslatnak a valódi jelentőséget mes; tudnók világítani. Amikor én az indokolásiban a koreszmét és a többi hatalmas gondolatot látom ^ felsorakoztatva, akkor az az érzésem, hogy itt kétségtelenül nemcsak a koreszmék és nemcsak azok a '•célkitűzések a lényegesek, amelyeket az indokolás korszerűen, helyesen kidomborít és kifejt, hanem ezenfelül kötelességünk kutatni azt is, vájjon ezek az eszmék, ^ amelyek a keresztény, nemzeti és szociális irányzat fejlesztésére és kiépítésére vonatkoznak, a gyakorlati életben hogyan bontakoznak ki. Abban a liberális korszakban, amelyet az előttem szólott képviselőtársam oly színesen ecsetolt, az emberek szerették a gyakorlati életet materiális alapotíbn látni és materiális síkon tartani. ^ Ha azonban megnézzük és mérlegelés tárgyává tesszük Eötvös József bárónak 1868 november 21-én, az első népoktatási törvény tárgyalása alkjaiméival tett megállapítását, amely szerint »E hazának anyagi tekintetben is emelkedése sokkal inkább függ a népmüveléstől, mint bármi mástól!«, valahogy úgy érzem, hogy az akkor kibontakozó liberális korszak és ezek az elvek nem harmonizálnak, mert hiszen maga az első kultuszminiszter is. megállapítja, hogy minden értéknek az alapja és a tulajdonképpeni gyökere a népi műveltség. De kérdezem, hogy a népi műveltséget lehet-e mérlegre tenni akkor, ha nem kapcsoljuk össze szorosan magával a népneveléssel? Itt látom kibontakozni ennek a javaslatnak a nagy céljait és az eszközöket, amelyekkel ezeket a célokat el kívánja érni. Akaratlanul is vissza kelíl nyúlnom azokra az időkre, t amelyekben mindazok a kultúértékek és népműveltségi értékek gyökereznek, amelyeket ezer esztendőn keresztül Me tudtunk) hozni és meg tudtunk őrizni. Vissza kell nyúlnom az ezer év előtti időkre és kutatnom kell ennek a népnek tulajdonképpeni lelki beállítottságát. Az úgynevezett közjogi nemzet az Árpádok alatt kétségtelenül a haza ügyeit rendezte, életével és vérével védte és kialakította, lerögzítette a szentistváni határokat. Ugyanakkor azonban a közjogi nemzet mellett ott élteki a nagy tömegek, amelyek a magyar nyelvet beszélték, s amelyekben csodálatosan virágzott ki állandóan és folytatólagosan az a népi kultúra, amely kultúráról a legutóbbi időkig bizony, nagyon keveset hallottunk. Ez a népi kultúra talán sokszor domborodik ki a legjobban, ha két részre tagozzuk. Az egyiki rész a nyelv, a másik pedig a hagyományok. Kétségtelen dolog, hogy a magyar nyelv ott élt és haladt tovább azokban a nagy, szées népi tömegekben, amelyek akkor is magyarul beszéltek, amikor a közjogi nemzet elitje és vezetői nem magyarul beszéltek, amikor a nemzet történelme sem magyar nyelven íródott, amikor latin krónikák fejezték ki mindazt az ismeretet, amely a magyar nemzetre vonatkozik. S ha a magára a magyar nyelvre vonatkozóan mellé állítom azt a kérdést, vájjon a honfoglaló magyarság az ő nyelvén kívül a nyelv rögzíttettebb kifejezése, az írásolvasás tekintetében milyen fokon állott, akkor nagy büszkeséggel kell megállapítanom, hogy az ebbe az országba bejövő magyarság nem volt analfabéta, ez a magyarság magával hozta az írás-olvasás mesterségét. Amikor arra gondolok, amit dr. Sebestyén Gyula mondott és amit legutóbb Németh Gyula fejtett ki munkájában a magyar írással kapcsolatban, amikor megállapította, hogy ez a fajta évezredek óta a rovásírással rögzítette le gondolatait és szükséges adatait, akkor teljes mértékben megértem azt, amit boldogult Győrffy István mondbtt egyiik igen . értékes munkájában (olvassa): »Nemzeti önérzetünk emelésére szolgálhatna, ha középületeken, szobrokon, emléktáblákon a cím, név, szöveg rovásírással is fel volna írva. Nem azért, hogy kibetűzzük, hanem azért, hogy az ezervagy többezeréves magyar műveltség bizonyítéka még az idegennek is a szemébe tűnjék«. Ezt azért olvastam fel, mert valahogyan úgy érzem, hogy az ilyen célkitűzések szorosan beleilleszkednek abba a programmba, amelyet a kultuszminiszter úr ennek a törvényjavaslatnak indokolásában ragyogóan» szépen kifejezésre juttat. T. Ház! Ha ezt a kérdést másik síkra vetítem, a nemzeti .hagyományok síkjára. f akkor is azt látom és úgy érzem, hogy óriási értékek vannak abban a tényben, hogy a nemzet leg' . 10*