Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-111
60 Az országgyűlés képviselőházának Nem törődtek annak idején azokkal, akik a fajtánkat fenntartják, akik a nyelvünket fenntartják, akik az ősi hagyományokat ápolják. Kit érdekelt abban a korban, hogy a Kis Jánosok, meg a Nagy Mihályok járnak-e iskolába, megtanulnak-e írni-olvasni? Ez a kor ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozott, mert azt hitte és azt mondotta, — és így is cselekedett — hogy a betűvetés tudománya nélkül is elég jó béresnek, kanásznak, kubikosnak az a magyar, minek még iskoláztatni. Mert voltak még a mi oldalunkon is, nemcsak a szabadkőműves zsidó oldalon olyan rövidlátó, maradi emberek, akik azt hitték, hogy mentől tudatlanabb, annál olcsóbb napszámosa lesz majd az uradalomnak. Azt gondolták és azt is mondották, hogy minden különösebb iskolai bizonyítvány nélkül is meg lehet a hazáért halni, életet lehet a hazáért áldozni. Ki törődött abban az időben azzal, hogy az Alföldön, a Tiszántúlon, a tanyák beláthatatlan világában van-e iskola, van-e orvos, van-e patika. Teljesen magára hagyták ezt a népet, beszedték annak a szegény embernek az adóját, bevitték a fiát a császár katonájának, leadatták vele a voksát, aztán le is út, fel is út, azaz helyesebben út sehol sem volt, mert a tanya és a falu el volt vágva teljesen a nagyvilágtól. Idelfenn pedig, míg ez a nép elhanyagoltan élte a maga szegényes pusztai életét, ápolták a kultúrát és fejlesztették: a zsidó színházakban, a mocsárgőzt terjesztő műintézexekben és mulatóhelyeken, zengerájokban gúny tárgyává tették azt a magyar parasztot, azt a magyar földmívelő embert, aki pedig az ő számukra is keresi meg a mindennapi kenyeret. Fejlődést, nagy kultúrát jelentett — mondják liberális oldalon — a szabadkőmívesség korszaka. Fejlődtek, igen, a zsidólakta városok, épültek zsidólakta paloták, létesültek — elismerem — vállalatfok, de ezek nem a nemzeti kultúra, nam a nemzeti gazdaság, hanem az önérdek szempontjából létesültek. Szaporodtak a zsidó újságok és míg élek, büszke leszek rá, hogy 1932-ben, amikor a nemzeti szocializmus zászlaját, a nyilaskeresztes zászlót kibontottam és amikor a zsidó sajtóról szóltam, itt megfordultam és azt mondottam: Tűrhetetlen állapot, hogy a sajtó 85%-ban zsidó kézben van, hogy az a pár keresztény újságíró is a zsidó kiadó parancsára kell hogy írjon. Amikor megfordultam és azt mondtam: Tessék körülnézni! — ijedten ka-pták fel a fejüket ezek a zsidó firkoncok, (Mozgás és derültség.) mert ez abban az időben volt, amikor a képviselők, eléggé helytelenül, a folyosón gazsuláltak. hajbókoltak nekik és keresték a zsidó sajtó kegyeit, hogy jó sajtót kapjanak, hogy beszédeiket tisztességesen leközöljék. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ez elég szomorú volt. Es itt, igen t., igazságügy miniszter úr, kijelentem, hogy a sajtótörvénynek, amelylyel nem értek teljesen egyet, ez a szakasza, amely a lapkiadásra vonatkozik, teljesen egyezik fel fogásommái. Itt bele kellett nyúlni a dzsungelbe. Nagyon helyes, (hogy megcsinálták a sajtókamarát és kipucolták onnan a pult mögül elszaladt és elszökött zsidó gyerekeket. (Derültség.) T. Képviselőház! Portéka volt abban, az időben a magyar föld és kizsákmányolható üzletfél a magyar földmívelő nép. Miért? Azért, mert a liberális korban a kormányzat tagjainak és a liberális törvényhozóknak neraa111. ülése 1940 június 4-én, kedden. csak egyikét és másikát, hanem nagyon nagy részét a szabadkőművespáholyokból irányították. Erről alkalmam volt meggyőződni, amikor mint fiatal függetlenségi és negyvennyolcas Kossuth-párti képviselő itt ültem az Apponyi-pártban. A tapsokból láttam, hogy lehullottak a válaszfalak, nem volt pártérdek és megszűntek a pártcsoportosulások akkor, amikor szabadkőműves utasításra fel kellett ezen vagy a másik oldalon szólalni. Láttam, hogy ott isi tapsol egy, itt is tapsol egy, a mi oldalunkon is tapsol valaki és 'mindjárt láttam azokat a titkos szálakat, amelyek a Nagy Oriensbe és más szabadkőművespáholyokba vezettek. Emlékszem, mi történt, amikor itt a zsidó nők választójoga ellen tiltakoztam. Azt mondtam, hogy ha nem adnak választójogot annak a becsületes parasztasszonynak, aki a világháborúban 'harcoló urát vagy gyermekét helyettesíti és itthon megfogta az eke szarvát, akkor ne adjanak a Gerbeaudban szórakozó zsidó dámáknak sem. Ekkor . odaszólt nekem az egyik függetlenségi képviselő, — a nevét nem mondom meg. mert már meghalt — hogy: »így beszél egy függetlenségi?« Végignéztem rajta és ezt mondtam: »Igen, ha nem szabadkőműves.« Ezek kis visszaemlékezések, de azért nagyon rávilágítanak azokra az időkre és szépen megindokoljak azt, hogy^ miért nem történtek lépések, intézkedések a józan, becsületes, keresztény magyar nép érdekében. Azért nem történtek, mert a liberális uraknak fontosabb volt a zsidók egyenjogúsítása, a polgári házasság behozatala, a zsidók és a keresztények közötti vegyes házasság, ez a keveredés azért, hogy akiknek nincsen seholsem talajuk, azok a házasság útján, úgyahogy, talajt nyerjenek ebbten az országban; fontosabb volt nekik a Nincstelen Jánosoknak, a szorgalmas, becsületes földmívelőknek a transzferálása, exportálása Amerikába, Kanadába és máshová; fontosabb volt nekik a hajóstársaságok szubvencionálása, hogy gyorsabban menjen a munka, hogy az a Kis János, az a Nagy Ferkó helyet csináljon az Okányi-Schwarczoknak. Ezek nem elégedtek meg 10—20 holddal; nekik legalább 6—7—8000 holdra volt szükségük. Ez a korszak örült talán annak, hogy nincs falusi iskola, hogy nincs tanyai iskola. Akkor beleszólt a dologba a nagy politika is. Nemcsak a szabadkőművesség, a liberális zsidóság szólt bele, hanem az átkos magyar széthúzó politika is, amikor a választás eredményétől tették függővé azt, hogy kap-e valamely község iskolát vagy valamilyen közintézményt. Es mit láttunk? Azt, hogy az Alföld népét, a tisznátúli magyar népet, amely mindig függetlenségi, Kossuth-párti, ellenzéki volt, mert a legtöbbnél családi tradíciószámba ment, hogy ezt az elvet vallja, — és vallotta is — megbüntették azzal, hogy nem kapott iitat, nem kapott vasutat, nem kapott közintézményt és nem kapott iskolát. A közintézményeket és egyebeket kivittük a nemzetiségi vidékekre és mégis ránk merészeltek azt fogni és azt hazudtak, hogy a nemzetiségeket elnyomtuk. Éppen ellenkezőleg: a nemzetiségi vidékeket tömtük tele közintézményekkel a magyarság rovására. (Ügy van! Ügy van!) Ezt jegyezzék meg ott Trianonban, ha ugyan lesz még alkalmuk egyszer Trianonban tárgyalást tartani. A magyar falu jólétének emelésével, a kultúra fejlődésével nem törődtek. A mi jó, derék népünk, az álmodozó, hiszékeny magyar « ember — nemrégiben beszéltem egy tanyai 90