Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-127

Az országgyűlés képviselőházának Következik a honvédelmi miniszter úr vá­lasza Csoór Lajos képviselő úr részére. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. líoezoiiátli Szabó Imre jegyző (olvassa): »Igen t. Képviselőház! Csoór Lajos országgyű­lés képviselőházának folyó évi június 5-én tar­tott ülésében hozzám intézett interpellációjára válaszomat a következőkben van szerencsém megtenni: A világháború tűzharcosai érdemének el­ismeréséről szóló 1938 : IV. te. megalkotásáig 35 különböző jogszabály biztosított különböző ked­vezményeket, illetőleg előnyöket a világháború hadviseltjei számára. A fenn említett törvény életbeléptetése óta megjelent jogszabályok száma é» terjedelme pedig szükségessé tette, hogy a jogszabályok egy külön füzetbe foglal­tassanak össze. Szükségesnek tartottam ezt megemlíteni azért, mert az igen t. képviselő úr interpellá­ciójának bevezető részében használt egyes ki­vételek alkalmasak annak a tévhitnek elter­jesztésére, mintha a hadviseltek érdemeit a kormányzat nem ismerné és nem becsülné meg. Az igen t. képviselő úr által a Károly-csa­patkereszt-igazolások késedelmes elintézésével kapcsolatban említett tényállásokra vonatko­zóan mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a tényleg fennálló késedelemért elsősorban ma­guk az igényjogosultak felelősek. A Károly-csapatkereszt utólagos odaítélése hosszú évek óta folyik. A világháború óta 1938. év végéig eltelt 20 esztendő alatt az érde­kelteknek megvolt'a lehetőségük igényük érvé­nyesítésére,^ de megvolt a lehetősége a kérelem gyors elintézésének is. Annak dacára, hogy az 1925. év óta a Károly-csapatkereszt-igazolvány birtokosai adókedvezményben részesíttettek, aa érdekeltek ezt a lehetőséget csak nagyon kis mértékben használták ki. Ellenben 1938. év vé­gén a kitűzött hathónapos határidő utolsó nap* jaiban megrohanásszerűen nyújtották be kérel­meiket, úgyhogy az említett év két utolsó nap­ján kb. 110.000 darab kérvényt nyújtottak be. Csak kuriózumból említem meg, hogy a kérvé­nyeknek a postáról a minisztériumba való szál­lítása e két napon hat teherautórakományt igényelt. A kérvénytömeghez jöttek még a visszacsa­tolt Felvidék és Kárpátalja érdekeltjei által benyújtott kérelmek is. Tekintettel a kérelmek nagy számára, a feldolgozás lehetőségének biztosítása céljából az osztály létszámát rendkívüli mértékben fel­emeltem. Minthogy azonban a felemelt létszám mellett is egy ós egynegyed év alatt csak kö­rülbelül 95.000 kérelem nyert elintézést, a folyó év tavaszán hat héttel a t. képviselő úr felszó­lalása előtt személyesen és váratlanul, — ter­mészetesen álszakáll nélkül, mert arra nincs szükség — a kora reggeli órákban megjelen­tem a helyszínen és megvizsgáltam az osztály ügymenetét, s a feldolgozás meggyorsítását célzó intézkedéseket adtam ki, melynek ered­ményeként Öt hét alatt körülbelül 100.000 kére­lem vizsgáltatott át, ebből 40.000 folyamodó pótlásra utasíttatott és körülbelül 60.000 darab kérelemről megállapíttatott, hogy folyamodó igény jogosultsága fennálló. Feldolgozásuk azon­nal megkezdődött. Természetes, hogy az igazolvány kiadása nem történhet meg hetek alatt, az önhibájuk folytán későn jelentkezett kérelmezőknek tehát még pár hónapot várniok kell. 7. ülése 190 július 5-én, pénteken. 479 Tévedésnek kell minősítenem az igen t. képviselő úrnak azt az állítását, hogy az ösz­szes hadigondozási ügyek össze vannak za­varva. Tévedésnek kell minősítenem azt az állítását is, hogy az emberek hétszámra alusz­nak a kapuban és várják, hogy ügyeiket el­intézzék. Azt az állítását pedig, hogy a beosz­tott őrnagyok és, kapitányok remegnek a fe­lek előtt, mert nem tudnak nekik mit mondani, határozottan vissza kell utasítanom. Vissza kell utasítanom azt az állítását is, hogy az ügyintéző osztályban altisztek a tisz­tekkel szemben fegyelemsértő magatartást ta­núsítanak. Ilyen esetről tudomásom nincs. A Károly-csapatkeresztre való igényjogo­sultság előfeltételeinek enyhítése részint nem jogos, részint méltánytalan kívánság. Nem jogos, mert a Károly-csapatkereszt alapszabályait tartalmazó — legfelsőbb elhatá­rozáson alapuló — 1917. évi utasítás csak 84 napi tűzvonalbeli szolgálat igazolását írja elő. A négy évig tartó világháború idejének cse­kély töredéke ez. Ezt a tűzvonalbeli szolgála­tot azonban igazolni kell, ettől nem tekinthe­tek el. Igazolható e szolgálat eredeti okmányok­kal, vagy olyan tanukkal, akik a kérelmezővel együtt egy csapattestben teljesítettek szolgá­latot. Más igazolási mód el sem képzelhető. Ezt az igazolási módot kívánta meg a vezetésem alatt álló minisztérium a világháború befeje­zésétől eltelt 20 év alatt, nem volna méltányos most csak azért, mert sok a késedelembe esett kérelmező, részükre más eljárást írni elő. Minden más, eljárás azt eredményezné, hogy sok arra nem jogosult egyén jutna az igazolvány birtokába, amit el akarok kerülni. A biztosítás tekintetében a volt hadifog­lyok vannak a legkedvezőbb helyzetben. Csak azt kell igazolniok, hogy a Károly-csapat­keresztről szóló alapszabályok szerinti köte­lékben estek fogságba és olyan időkben kerül­tek haza, midőn az ellenségeskedések már meg­szűntek. E tekintetben enyhítések el sem képzelhe­tők. Ami az igen t. képviselő úr által felhozott konkrét esetet illeti, kérem, hogy a szereplők nevét hozza tudomásomra. Biztosíthatom, hogy az esetet a leggyorsabban fogom kivizsgál­tatni. Végül meg kell jegyeznem, hogy a hadi­rokkantak és tűzharcosok ügyét az illetékes osztályba beosztott urak szívükön viselik, baj­társi megértéssel és udvarias előzékenységgel fognak továbbra is az érdekeltekkel érint­kezni. Biztosíthatom az igen t. képviselő urat, hogy minden gátló Ikörülmóny és sok tekintet­ben a tényállás nem kellő ismeretén alapuló interpelláció dacára, továbbra is a jelen vála­szomban közölt úton fogunk haladni. Kérem a t. Képviselőházat, hogy válaszo­mat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1940 július 25. vitéz Bartha Károly s. k.« Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik a honvédelmi miniszter úr vá­lasza Tóth János képviselő úr részére. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Boezonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Igen t. Képviselőházi Tóth János országgyű­lési képviselő úrnak folyó évi június hó 5-én

Next

/
Thumbnails
Contents