Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-110

SÍ Az országgyűlés képviselőházának nem

j minden érzékszervet elzárt: a szemet, a beszélőképességet, a fiilet és mégis filozófus lett belőle. Ha jól tudom, Magyarországon már felállítottak több kisegítő iskolát, ha jól tudom, 24-et, amelybe a szellemileg fogyatékosok vannak beutalva és az eredmény határozottan kitűnő, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Gyógypedagógiai intézet van ennyi! Kisegítő iskola sokkal több van!) Ügy vagyok értesülve, hogy az itt gondozottaknak 72%-a társadalmilag teljesen érvényesült, kenyérkeresetre alkalmassá tudott válni, csak legfeljebb 28%-nyi volt az az eset, amikor a velük való foglalkozás eredménytelen maradt. Kérem továbbá az igen t- miniszter urat arra, hogy a tanítóságnak nehezebbé váló helyzetét méltóztassék szintén méltányolni, mert az 'bizonyos, hogy most, amikor a 12. életévtől egészen 15. évig a serdült korban kerülnek kezeik alá a gyermekek, a súrlódási terület nagyobb lesz, s a tanítók helyzete mindenképpen nehezebbé, súlyosabbá válik, különösen pedig azért, mert jól tudjuk, hogy a bűnözésre való hajlandóság leginkább a tizenkét esztendős korban szokott a gyermekben kifejlődni. Magyarország e tekintetben meglehetősen szomorú képet mutat. A kiskorú hűnöző gyermekek száma, akiket bíróság elé állítottak, 11.911 volt és ezek közül Budapestre magára 4500 esett. Megtörtént az egyik f esztendőben, hogy magában itt, Budapest fővárosban, több kiskorú bűnöző állott a büntetőbíró előtt, mint Londonban és még 5—6 legnagyobb angol városban együttvéve. Különben gyönyörű munka folyik a kiskorúak bíróságánál, nagyon humánus, megértő ember áll ennek az intézménynek élén. Viszont mégis azt kell kívánnunk, bár úgy nelvelhetnénk fel a mi magyar gyermekeinket, hogy mentől kevesebb juthatna erre a szomorú sorsra. f A tanítóknak éppen e miatt lesz roppant nehéz helyzetük, mert hiszen most a gyermekek között fegyelmet tartani nehezebb lesz. Még ha, olyan tanítóról van szó, aki imaga is kemény, hadviselt ember, az könnyebben bírja, de a hölgyeink, a tanítónők, tanárnők helyzete kétségtelenül nehéz lesz. Ezzel kapcsolatban említem, hogy méltánytalanul különbséget tesz a kultuszkormányzat a férfi és női tanerők között a fizetésben és az előléptetésben. Éppen ezért memorandumot is nyújtottak át nekem, hogy az igen t. miniszter úrnak kezébe adjam és pedig a Katolikus Tanárnők Országos Egyesülete részéről, amely nagyon kéri a miniszter úr ő exfcelleneiáját, hogy ezt a memorandumot a lehetőség szerint megszívlelni szíveskedjék. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A VII. fizetési osztály?) Igen. A tanítóknak személyi sérelmeik is vannak bizonyos fizetési dolgokban. Még mindig van bizonyos differencia az állami tanító és a hitvallásos tanító között- (Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Ha nem adják meg nekik a> fizetést!) Már pedig a hitvallásos iskoláknak sorsát nem szabad háttérbe szorítani és nem szabad favorizálni a hitvallásos iskolák rovására az állami iskolákat. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Törvényesen nincs különbség!) Volt idő, 1868ban, amikor Magyarországon egyetlenegy állami iskola sem volt. Az állam akkor duzzadt meg iskolákban, amikor a milléniumi esztendőben elhatározták, hogy 400 állami iskolát ál110. ülése 1940 május 31-én, pénteken. lítanak fel, majd utóbb a nemzetet ajándékképpen 1000 állami iskolával akarták meglepni. (Palló Imre: Felébredt a lelkiismeretük! De hamar elaludt!) Igen ám, de mi történt? Ahelyett, hogy 1400 állami iskolát állítottak volna fel, egyszerűen államosították a hitvallásos iskolákat. (Paezolay György: Ez az olcsóbbik!) Ebben az időben volt az, hogy a liberalizmus végnapjait élte itt Magyarországon, ekkor voltak a szabadkőműves királyi tanfelügyelők, akik mindig abban keresték olcsó dicsőségüket, hogy hogyan tudják a hitvallásos iskolákat mentől tömegesebben államosítani. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez így van!) Ezeket prezentálták és akkor ezeket a tanfelügyelőket az állam mint nagy iskolapolitikusokat tekintette, pedig tulajdonképpen amunka oroszlánrészét azok a hitvallásos, történeti egyházi iskolák vállalták, (Egy hang a balközépen: A megszállt területek mutatják!) amelyek annyi esztendőn keresztül gondoskodtak a magyar nemzet neveléséről. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ezért nem államosítunk!) Különösen arra kérem a miniszter urat, hogy most, amikor a hetedik és nyolcadik osztály bevezetéséről van szó, ne favorizálja kizárólag az állami iskolákat, ne történjék meg újra az, ami végbement a Kiebelsberg-féle racionalizálási javaslattal kapcsolatban, hogy egy-egy város területén egyszerűen egy kalap alá vettek minden iskolát, a tanerők számát elosztották az iskolák számával és ha a szükség úgy mutatkozott, egyszerűen racionalizáltak, tekintet nélkül arra, hogy melyik iskola az, rmely legkeveybhé tette szükségessé a racionalizálást. Példának okáért nálunk, ahol állami iskola is van és katolikus iskola is vau és a katolikus iskolák szinte túlnépesek voltak, mert minden osztályt 50-nél több tanköteles gyermek látogatott, az állami iskolában pedig alig 25—30 tanuló volt egy osztályban, megtörtéut, hogy amikor rákerült a sor a racionalizálásra, azén katolikus iskolámból elvettek két tanerőt s egyszerűen átutalták az állami iskolába és amikor panaszt emeltem a kultuszkormányzatnál, kérve, hogy ezt valamiképpen hatálytalanítsák, az államtitkár úrtól egyszerűen azt a választ kaptam, hogy adjátok át az állami iskolának; holott az állami iskola szubszidiárius iskolának készült az ősrégi katolikus iskola mellett, amelyben valamikor egy Gárdonyi is tanított. Igen t. Ház! Arra kérem a miniszter urat, hogy a végrehajtásnál ne tekintse azt, hogy feltétlenül az állami iskolába gyömöszöljük be a gyermekeket, (Paezolay György: Aliskolák lesznek!) hanem amennyiben csak lehetséges, tessék lehetőséget, anyagi segítséget nyújtani, — amint Paezolay képviselőtársam tegnap szintén mondotta — hogy mi is fejleszthessünk és el is fogunk követni mindent, hogy fejleszthessünk. Viszont azt is kérem, hogy ha már vannak olyan hitvallásos gazdasági középiskolák, amelyek igen szerencsésen és jól megálltak a helyüket, akkor tessék ezeket is egyenértékű iskoláknak tekinteni azokkal, amelyeket a miniszter tír majd rendeletben fog meghatározni, vagyis azok névsorába ezeket is méltóztassék felvenni. Lett volna még egypár kívánságom, ezeket azonban talán majd módom és alkalmam lesz a részletes tárgyalás alkalmával a bizottságban is előadni. Most csak arra kérem az igen 1 t. miniszter urat, hogy Ő, aki eddig történei-