Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-124

Az országgyűlés képviselőházának 124. lyen a művészek meg fogják indítani azokat a különféle akkordokat, amelyek kétségtelenül már régóta benne muzsikálnak és benne élnek a magyar, nép és nemzet lelkében. (Zsámboky Pál: A belügyminiszter hangszer vagy művész?) ^Hangszer alatt magát az elgondolást és a melódiákat a gyakorlatba átvivő hangszert értem. (Meskó Zoltán: Melódia az van benne, de más nincs!) T. Ház! Nekünk vizsgálnunk kell, hogy azok a gondolatok, amelyek a törvényjavaslatban le vannak fektetve, és amelyek kétségtelenül a nemzet érdekeit lesznek hivatva szolgálni, hogyan fognak majd megszólalni vagy egyáltalában milyen, mértékben szólalnak meg majd ezen a hangszeren. Ez a hangszer a közigazgatás. Egy óriási skálájú hangszer, amelynek, ha csak két részét veszem vizsgálat alá. meg kell vizsgálnom egyfelől a mezőgazdasági közigazgatást, másfelől pedig a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó, úgynevezett önkormányzati közigazgatást. Ha ezt a kettőt vizsgálat alá veszem és róluk őszinte bírálatot mondok, ennek eredményeképpen megállapíthatom, hogy milyen lesz vájjon ennek a szociális javaslatnak a hangszere és a hangszerelése. Az első lkérdés tehát az agrár közigazgatás problémája. Ne méltóztassanak félreérteni, ha én e kérdésnél egy régebbi, még 1926-ban megjelent tanulmányomra hivatkozom. Ez még abban az időben született meg, amikor mint vidéki szolgabíró olyan járásban szolgáltam, ahol 1923-ban még egyetlenegy, községben sem volt telefon, ahol csak itt-ott tudtunk köves úton járni az egyébként 19 községből álló párásban. Ez a ikalocsai járás. Ha télvíz idején szekerekre ültünk, bizony sok időre volt szükségünk, ha egy 15—20 kilométernyire fekvő községbe akartunk kimenni, mert a kocsi csak lépésben haladt előre. De nyáron sem tudtunk nagy iramban rohanni. Amikor így egyik és másik község között jártam, észrevettem azokat a bajokat, amelyek a magyar határban vannak. Akkor valahogyan megéreztem és megláttam, hogy nekünk például a mezőgazdasági közigazgatásban olyan apparátusunk van, amely a felső foktól kezdve a községházáig szinte ki van építve, de ahol a falu népének a legnagyobb szüksége volna rá, tehát a falu határában: ott nincs egy lélek sem. Ha én ezeket az emlékeket összegyűjtöm és viszszagondolok arra a mezőőri szervezetre, amelyben analfabéták, rokkantak és öregek szerepelnek, és amely a legtöbb helyen ma is — hogy úgy fejezzem ki magam — a helyi szegénység leküzdésének egyik módszere, amely módszer ennek az országnak ma is évente 'legalább 100—150 millió pengőjébe Ikerül, akkor meg kell állapítanom, hogy a mezőgazdasági közigazgatás mai rendszerét, mint hangszert ebben a formájában nem tarthatom alkalmasnak. Pedig ez nagyon fontos kérdés, hiszen minden szociális probléma fundamentuma a gazdasági probléma. Ha mi a falu szociális kérdéseivel foglalkozunk, elkerülhetetlen számunkra, hogy előbb a falu gazdasági kérdé; seivel foglalkozzunk. Ha egy falu gazdasági életében egyensúlyt teremtünk, akkor egészen bizonyos, hogy e^y ilyen nagyvonalú javaslat nem indul az útjára olyan hendikeppel, mint amilyent látóik akkor, ha a hangszer egyik részét, a mezőgazdasági közigazgatást vizsgálom. De nézzük meg ennék a hangszernek a másik részét, amelyen hallani szeretnők ennek a nagyon szép elgondolásnak gyakorlati végrefíÉPVISKLőHAZI NAPLÓ VT. ülése 19W június 27-én, csütörtökön. 433 hajtását. Ez pedig az úgynevezett önkormányzati közigazgatás. Meg vagyok győződve arról, hogy ennél a javaslatnál szinte megismétlődött egy olyan eset, amely az úgynevezett Beth'len-rezsímben fordult elő, hogy amikor a szakoktatásnak és magának a kultusztárcának egy olyan erélyes, lendületes és nagy koncepciójú minisztere volt, abban az időben, amikor meg volt nagyfontosságú kérdések megoldására az anyagi lehetőség, a földmívelésügyi tárca egészen szerény szerepet játszott. Valahogyan az az érzésem, hogy ennél a javaslatnál is, amely — hogy úgy mondjam — túlsúlyban a mezőgazdasági lakosságnak, a falu népének az érdekeit kívánja előmozdítani, a belügyminiszter úr sokkal erősebben és erélyesebben tudja és akarja képviselni ezeket a gondolatokat, amelyek a falu megsegítésére vonatkoznak. Éppen ezért méltóztassanak megengedni, hogy talán az önkormányzati közigazgatással kapcsolatosan is néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nemrégiben volt egy nagygyűlés Budapesten, amelyet a Jegyzők Országos Egyesülete tartott. Ennek a gyűlésnek igen tárgyilagos, túlrövid leírását köz'H a Jegyzők Egyesületének hivatalos lapja: a »Községi Közlöny«. (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) T. Ház! Valahogy úgy érzem, hogy abban a pillanatban, amikor én ilyen címeket olvasok: »Válságba jutott a községi közgiazgatás«. igen aggódó szemmel nézem a falu életét. Ebben igen súlyos megállapítások vannak és nem kétséges, hogy az a jegyzői egyesület. amely ezeket a megállapításokat a gyűlésen kénytelen volt határozattá emelni, nem demagógiából csinálta ezt, hanem azért, mert félti a falut. Hiszen ha a közigazgatás válságban van a falun, akkor nyilvánvaló, hogy a falu is válságban Van. Ezek tehát olyan kérdések, amelyeket mi nem bírálhatunk demagóg szemmel vagy olyan szemmel, mintha valaki itt félre akarná vezetni a közhangulatot. Az említett megállapítások olyanok, hogy valóban úgy érzem, hogy az a hangszer, amelyen a belügyminiszter úr ezeket a gyönyörű szép melódiákat ki akarja hozni, valahogyan úgy látszik, mintha le volna hangolva. (Meskó Zoltán: A névjegyzékpsszeállítással! — Zaj. — Elnök csenget.) Amikor ugyanis azt látjuk, t. Ház, hogy a falusi közigazgatásra honvédelmi, közélelmezési és termelési vonalon kétségtelenüli óriási nagy jelentőségű, komoly feladatok hárulnak, ugyanakkor még tizennégyféle egyéb dolgot sorolnak fel. Megemlítik, hogy harmincnégyféle hatóság parancsol a jegyzőnek és többek között azt mondja a jegyzői gyűlés határozata, hogy az úgynevezett szociális feladatok teljesítésére • engedélyezett kisegítő állásokra négy középiskolai osztályt végzettek is felvehetők legyenek, mert érettségizett vagy egyetemet végzett ifjii míir kevés van az országban olyan, aki a havi 80 pengős állás iránt érdeklődik. Valahogyan az az érzésem, hogy az a hangszer, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csődbe került.) amely hangszeren kétségtelenül eddig is játszani kellett, le van hangolva. (Meskó Zoltán közbeszól.) Elnök: Meskó képviselő urat figyelmeztetem, hogy nem illeti meg a szó joga. Piukovich József: T. Ház! Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor egy ilyen nagyhorderejű javaslatot tárgyalunk, a legnagyobb vétek és * mulasztás volna részünkről, ha mi ezeket a 65