Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-123
374 Az országgyűlés képviselőházának 123, ülése 1940 június 26-án, szerdán. SzÖllősi Jenő: Sokan arra iaz álláspontra helyezkednek, amikor ezt a törvényjavaslatot kritizálják vagy méltatják, hogy természet eisen joflbb a semminél. Feltétlenül jelenteni fog valamit. Sok vonatkozásban előrehaladást. Kétségtelen, hogy a munkanélküli segély és az ínségmunka vonalát figyelembe véve, ezen a vonalon ez a javaslat előrehaladást jelent. A liberális felfogású segélyezés, a karitatív segélyezés vonalán feltétlenül nagy előrehaladást jelent, ebben látom érdemét a javaslatnak. Én azonban azért nem tudok ebbe belenyugodni, mert a miniszter úr a javaslat indokolását azzal kezdi, hogy minden gazdasági rendszer hamarosan olyan kinövéseket hoz, amelyek korrektívumokat tesznek szükségessé. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól éppen azért, mert a belügyminiszter úr nem mondja meg, hogy ő a megkritizált liberális rendszer helyébe újat tesz, hanemj csak a liberális rendszer eddigi karitatív módszerét javítja, tehát így csak a módszer változik, egy korrektivumot hoz, a liberális rendszer alapja pedig megmarad. Nem nyilatkozott a belügyminiszter úr arról, hogy ő milyen új rendszert óhajt ebben a tekintetben megvalósítani, tehát nekem feltétlenül abban kell öszszefoglalnom az ő álláspontját, hogy ő egy újabb, bár sokkal hatásosabb korrektivumot hoz a liberális rendszer kinövéseivel szemben. Ha viszont a liberalizmus kinövéseire akarunk itt orvosságot találni, akkor azt mondom, hogy a liberális rendszer képviselőinek kell az orvosság költségeit előteremteniük. Gondolok itt elsősorban az imént is megemlített óriási gyáriparra, mely jóformán az egyetlen haszonélvezője volt annak a liberális fejlődésnek, amely hazánkban is az elmúlt^ évtizedekben lezajlott és ma is az autonom vámtarifa védelme alatt a legszegényebb társadalom bőrére szedi a maga vámját. Tehát igenis az az álláspontom az egész javaslattal szemben a költségek előteremtése szempontjából, hogy aki vétkezett, amivel vétkezett, azzal bűnhődjék, tehát aki ellen hozzuk, akiknek a túlnövései ellen hozzuk ezt a javaslatot, az fizessen. Ugyanúgy aki a családi létszám, a gyermekszaporulat ellen vétkezett, az fizesse meg a gyermekvédelem költségeit, mert én állítom azt, hogy igazságtalan az, amikor egy újabb pótadót emelünk rá az adóztatás eddigi alapjaira. Most ugyanis a kereseti adót fizető alanyok fognak egy gyermekpótadót fizetni. Az a kis nyomorult iparos, aki kereseti adóalany, az fizessen? Hiszen talán annak sok gyermeke is van és ő fizessen pótadót? Annyiszor hangoztattuk itt a Házban, hogy adóztatásunk alaprendszer© beteg, annyiszor megmondtuk, hogy adórendszerünk a nagyobbat kiemeli a kicsivel szemben, tehát az alapon feszültség van, ott repedések vannak. Erre még egy pótadó-emeletet rá akarnak építeni? Ez nem lesz egészséges alkotás. A javaslatot költségeink előteremtése szempontjából két részre szeretném osztani, ahogy az alapnak is kettős elnevezést adott a belügyminiszter úr. Az alapot talán röviden Oncsa.-nak nevezhetnénk. Az egyik része az alapnak a népvédelem általános vonatkozásában, a másik része pedig, bár százalékban nem lehet elválasztani a kettőt, a családvédelem. Az Oncsa. tehát két részhői tevődik össze és ennek következtében például méltányosnak találnám éppen a gyermekvédelmi rész előnye szempontjából, hogy még a leggazdagabb embert sem terhelném meg ennek az alapnak a költségével, amely a gyermekvédelemre szól akkor, ha annak a gazdag embernek kellő számú gyermeke van. Rá akarok mutatni gyakorlatilag arra, hogy a gazdag embernél már megvan az előfeltétele annak, hogy gyermekeket neveljen, ott nem kell semmit sem csinálni, hogy ja gyermeknevelést előmozdítsuk. Arra a lélektani hatásra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a gazdag ember, a vagyongyüjtő ember különösen érzékeny, reagál az ilyen pénzbeli adókedvezményekre és juttatásokra, az különösen honorálni foigj törvényjavaslatnak ezt a vele szemben való elismerését, mondván, hogy az a gazdag emher. akinek több gyermeke van, mentesül a családvédelmi rész terhei alól. Ezt még helyesbíteném azzal, hogy ha gazdag ember örökbefogadás útján nagy számban nevel fel gyermekeket a saját gyermekedképpen, akkor is mentesíteném ezek alól a terhek alól. A népvédelmi költségek viselésében ám vegyen részt mindenki, tehát a vagyonos nagycsaládü emher is. T. Ház! Az egyke, mint sokan megállapították előttem, nem mindig a vagyonos embernek a vétke. Az egyke — inkább talán azt mondhatjuk, — a jobbmódú emberek között terjedt el, de az kétségtelen, hogy az egyke alapeleme a társadiaimi elhagyatottság és a reménytelenség _ érzése. A magárahagyott nép, amely úgy érzi, hogy vele nem törődnek, az önmegváltás eszközéhez folyamodik, szektákat alapít, menthetetlenül tévutakra téved. Ugyanígy, amikor úgy veszi észre, hogy a gyermeknevelés terén magára marad, nem törődnek vele, megátkozza a bölcsőt és üresen hagyja azt. Tévútra megy tehát, de magárahagyatottságában cselekszi ezt. Annak illusztrálására, hogy mennyire vagyunk ezen a téren, csak azt akarom előhozni, hogy már nagyanyákkal is találkoztam mostanában, — azokkal a nagyanyákkal, akiknek legalább az eddigi felfogásunk szerint egyetlen Öröme az életben az volt, hogy látta maga körül seregleni az unokák hadát — akik között mind több olyat találtam, aki azt mondja: minek a gyermek, az esak nyűgöt jelent! Reflektálva egypár képviselőtársamnak, elsősorban Németh Andor igen t. képviselőtársamnak a beszédére, azt szeretném itt hangsúlyozni, hogy amikor például Matolcsy Mátyás követelte a teljes magyar szociálpolitikát, ezzel szemben Németh Andor azt mondta, hogy itt nem erről van szó, itt csak erről a javaslatról van szó. De köziben ő is ugyanebbe a hibába tévedt és egy helyen azt mondta, hogy & társadalmi válaszfalakat bontsuk le. Ez is kívül esik a törvényjavaslat keretén. Azután azt mondta, hogy le kell bontani a válaszfalakat az intelligencia és a parasztság között. Ki nem volna ennek a szószólója! Én azonban csak arra akar cm felhívni igen t. képviselőtársaim figyelmét, hogy ez a mai rendszerben fából vaskarika, hiszen a mai rendszer alapja éppen az, hogy a társadalmi egyenlőség és a kereseti lehetőségek, a jövedelem eloszlása nincs rendiben. Ettől a rendszertől tehát az ő 1 kiváltságainak megszüntetését elvárni nem lehet. Másik észrevétele az volt, hogy mi a vitában követeltük például a mezőgazdasági munkásság betegségi biztosítását. Rá kell mutatnom arra, hogy ez igenis hozzátartozik a szociális gondoskodáshoz annyival m inkább.
