Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-123

Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 19hO június 26-án, szerdán. 371 csak ipari proletariátus volna. A javaslat alapelgondolása az, hogy elsősorban a mezőgazdasági lakosság megsegítése szükséges és az indokolás ehhez hozzáfűzi azt, hogy a városi lakosságról is gondoskodni óhajt a javaslat. Én, mint egy alföldi város lakója és képviselője, jól tudom, hogy az alföldi városok proletariátusának igen tekintélyes része éppen a mezőgazdasági lakosság, ez tehát egy és ugyanaz, vagyis amikor a mezőgazdasági munkások megsegítéséről beszélünk, akkor természetes, hogy a városi mezőgazdasági lakosságot a falusi mezőgazdasági lakossággal egysorban kell tekintbe vennünk. Egészen külön lapra tartozik azután másodfokon a városi ipari proletariátus, amelyről egyébként már gondoskodás történt, legalábbis több gondoskodás, mint a mezőgazdasági proletariátusról, tehát csak ez lehet a második fokozat. Viszont az alföldi mezőgazdasági városok agrár lakosságának megsegítését egybe keli foglalni az egyéb mezőgazdasági munkás társadalom megsegítésével, tehát mind a tanyai, mind a falusi lakosság megsegítésével. Különösen megütötte a lelkemet előttem, szólott képviselőtársamnak az a megállapítása, amellyel azt fejezte ki, hogy milyen új ennek a javaslatnak az alapelgondolása: nem a shylocki bankfedezetet keresi, hanem munkafedezetet állít ennek a helyébe. Ezt különösen azért üdvözlöm, mint a kormánypárt egyik illusztris tagja részéről elhangzott megállapítást, mert ez tiszta nemzeti-szocialista felfogás. (Palló Imre: Ügy van! — Mozgás a középen, — vitéz Lipcsey Márton: 'Ki kell sajátítani mindent? — Palló Imre: Régi nemzeti szocialista! — Zaj.) Elnök: Méltóztassanak a képviselő urak csendben meghallgatni a szónokot. Szöllősi Jenő: Engedje meg nekem Lipcsey igen t. képviselőtársam, hogy én ezt honorálhassam. Nem akarom ezzel Stitz képviselőtársamat diszkreditálni, legyen nyugodt felőle. (Derültség. — vitéz Lipcsey Márton: Kisajátítja!) T. Ház! Egészen különös — úgylátszik, hozzátartozik a magyar politikai élet természetrajzához — hogy a politikus nem mindig azt csinálja, amit szeretne. Ügylátszik, még olyan előkelő politikai állást betöltő emberre is áll ez a tétel, mint a belügyminiszter úr. A belügyminiszter úr ugyanis egy ízben például azt mondotta, hogy nem szereti a diszkrecionális jogkört a törvényekben kiszélesíteni. Ennek ellenére hozott ide olyan törvényjavaslatokat, amelyek ezt a diszkrecionális jogkört kiterjesztették. Hivatkozom különösen az állampolgári javaslatra. Egy más alkalommal a belügyminiszter úr azt mondotta, hogy nem szereti olyan alapok létesítését, amelyek a törvén yszaibta költségvetési kereteken kívül vannak. És íme a belügyminiszter úr hozza most egy nagy alap létesítését. Meg ikell tehát állapítanom, hogy akarva nem akarva, szeretve, vagy nem szeretve, Országos Nép- és Családvédelmi Alap »létesíttetik«, hogy idézzem a törvényjavaslat szövegét. Zárjelben meg szeretném jegyezni, hogy hagyjuk már ki törvényeinkből az ilyen szörnyű magyartalan fogalmazást és mondjuk, hogy egy ilyen alap létesül, vagy mondjuk azt r hogy a magyar nemzet, vagy a magyar országgyűlés egy ilyen alapot léte&ít, de az ilyen személytelen megállapítás mögé búvó dolgokat és a magyartalanságokat nem szeretem a törvényalkotásokban. A magam részéről el kell ismernem, hogy ez a javaslat valóban korszakalkotó javaslat és ezt innen ellenzéki oldalról nyilt szívivei meg merem állapítani. A javaslat indokolása komoly szavakat talál, mélyenszántó gondolatokat tartalmaz és elárulja az ügyszeretetet is. amellyel ezzel a javaslattal foglalkoztak. Meg kell állapítanom, hogy igen nagy érdeme a javaslatnak és a belügyminiszter úrnak, hogy Tés^e meglátja és hivatalosan megállapítja az »elsodort falut«. Meglátja és segíteni akar .ezen az »'elsodort falun«. Én azonban azt a kérdést vetem fel, hogy elegendők-e az eszközei ós a jószándéka az elsodort falu megmentésére? Mérleget szeretnék vonni a múltra vonatkozóan, A. belügyminiszter úr is megteszi ezt. Amikor a törvényjavaslat indokolásában megemlékezik Láng Jánosnak a második nemzetgyűlésen megtett indítványáról, akkor hozzáfűzi, hogy az akkori népjóléti miniszter úr kidolgozta a javaslatot, ebiből azonban törvény nem lelhetett, mert — mint az indokolás mondja, — a nemzetgyűlés más egyéb dolgokkal volt elfoglalva. Kifejezi azonban az indokolás, hogy ez a javaslat mégis megindítója volt egy nagy szociális törvényalkotási sorozatnak és ebben a sorozatban azután a belügyminiszter úr felsorol igen komoly ós nagyszámú törvényalkotásokat, így az 1927:XXI. tc.-et, az 1928:XL. te.-et, az Oti.-törvényeket. az 1928:V. tc-et, azután következik az 1936 :XX VII. te, a telepítési törvény, 1937-ből is felhív két törvényt, majd áttér 1940:IV. tc-re és az 1940: XV, tc-re. Amikor azután ezeket elősorolta a belügyminiszter úr, akkor a következő megállapítást teszi (olvassa): »Mindezek a törvények, bármilyen nagyjelentőségűek voltak is azok, szociális és családvédelmi szempontból nuegsem nyújtották a szociális uroblémák megoldásának azt az egyetemes lehetőségét, melyre korunkban múlhatatlanul szükség van«. A belügyminiszter úr tehát azt mondja, hogy az idézett törvények nem nyújtották ezt a lehetőséget. Ez az, ő mérlege, ezt állapítja ő meg. Én ezzel szemben azt mondom, hogy nem nyújthatták ezt a lehetőséget. Miért? Azért, mert hiányzott a politikai életünkben az őszinteség és az átütő erő. Megláttuk a problémákat, megalkottuk a törvényeket, nem gondoskodtunk azonban a törvények szabad és eredményes végrehajtásának a lehetőség-érői s a végrehajtás politikai előfeltételeit elfelejtettük biztosítani. Hivatkozom itt a következőkre. Veszem a földkérdést. Megláttuk a problémát 1921-ben s azt !hittük

} hogy megoldottuk. (Rupert Kezső: Már 1848-ban megláttuk!) Én csak az utóbbi idők törvényalkotásairól beszélek, nem akarok messzire visszamenni, t. képviselőtársam. Újból megláttuk a problémát 1936-ban és akkor hozsannáztunk. hogy) hozzuk a földkérdés megoldását a telepítési javaslatban, végre meg van oldva. Már 1939-ben meg kellett állapítanunk, hogy, ez az 1936-os megoldás nem volt elegendő. Űj javaslatot kellett hozni ás remélem, hogy 1941-ben vagy 1942-ben újra mes fogjuk látni ezt a problémát és újra, ezúttal véglegesen meg kell oldanunk. (Csorba Sándor: Azt nem lehet úgy megoldani, az egy folyamat! — Bodor Márton: Nagyon lassú folyamat!) A belügyminiszter ur megállapításából, amelyet az előbb idéztem, amelyben ő ezeket a törvényeket felsorolta, nem tűnik fel. hogy itt egy nyolcéves hiátus van. Az 1928-as törvényalkotás után át kell ugornia 1936-ra és közben nyolc év alatt nem. hoztak létre különösebb szociális alkotásokat. Nyolc esztendő olyan rövid idő, hogy az alatt nem lehetett volna komolyat alkotni? (Csorba Sándor: A büdzsébe