Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-122

Az országgyűlés képviselőházának lünk mi! — Zaj.) Majd ha ez az alap ki fogja bontani a maga áldásos működését, ha majd százan és százan fogják... (Mosonyi Kálmán: Két-háromezer emberen segít! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez is csak olyan nyomorenyhítő akció, mint a régi! — Elnök csenget.) Hogy az akciórész milyen, azt nagyon jól tudom, én esztendőkön keresztül csak 10.000 pengőből tudtam kis akciókat csinálni, de merem mondani, hogy néhány esztendő alatt száz és száz kis és nagy család köszönte ennek az akciónak azt az eredményt, hogy megakadt kis szekerüket kisegítettük a kátyúból, vagy olyan sínre kerültek, amelyen már maguktól tudtak szaladni és így az illetőik hasznos tagjaivá leIvettek újból a nemzeti társadalomnak. Meg kell ezt becsülni. Szerény meggyőződésem az, ha be is tudják bizonyítani valamiről, hogy kevés, azért mégis meg kell valósítani. A kormány szociálpolitikájában éppen azt becsülöm, hogy a keveset sem hanyagolja el, hanem amit lehet, megcsinál (Palló Imre: Most mondta Közi Horváth képviselő úr, hogy a kezdő lépések kora lejárt! — Zaj. — Elnök csenget.) Én Közi Horváth mélyen t. képviselőtársammal világnézetben és törekvésekben is nagyon egyetértek. Nincs köztünk különbség. De miért ne történhessenek kezdő lépések'? Nekem az a nézetem, hogy önök rosszul magyarázzák ezt. Én mihelyst látok valami lehetőséget arra, hogy valamit meg lehet csinálni, kezdet, nem kezdet, hozzáfogok és megcsinálom. A kormány szociálpolitikáját épp az jellemzi, hogy nem csinál reklámot. Nagyon sok esetben figyeltem ezt meg. Ennek ellenére sokszor hallom a másik oldalon, hogy a kormány plakátokat ragasztat, nagy ígéreteket tesz. Plakátok azonban minden oldalon vannak, én is olvastam plakátokat és röplapokat, amelyekben a csillagokat méltóztattak szociálpolitikai szempontból ígérni pártkülönbség nélkül. A kérdésnek ezt a részét nem akarom ennél a javaslatnál vitatni, hiszen lesz majd! arra alkalom a Házban, hogy egymásközt megvitathassuk. Az bizonyos azonban, hogy a kormány szociálpolitikája csendesen és komolyan dolgozik (Matolesy Mátyás: Lassan!), mindent megragad, amit meg kell csinálni, ott és úgy segít, ahol épp arra lehetőség van. (Tóth János: Hol van a' munkabértörvény?) Nem tudom, milyen törvényjavaslatra méltóztatik célozni. (Tóth János: A mezőgazdasági munkabértörvényre!) Matolesy t. képviselőtársam szóvátette az indokolás egy részét és nem mondom, hogy rosszul, vagy nagyon gonosz tendenciával, de mégis egy kicsit lesajnálta az indokolásnak azt ,a részletét, amely szerint a Láng-féle nemzetgyűlési elhatározás vagy javaslat után egészen a jelenlegi törvényjavaslat benyújtásáig 12 törvényalkotás van felsorolva. (Matolesy Mátyás: Nincsenek végrehajtva!) Számos jó szociálpolitikai törvényünk van, ilyenek a társadalombiztosítási törvények, a gazdatisztek javaslatán, stb. keresztül a minimális munkabérek megállapítása, a telepítési javaslatok. (Matolesy Mátyás: Nincsenek végrehajtva!) Elnök: Kérem Matolesy képviselő urat, ne szóljon közbe, Bencs Zoltán: Mindezek a törvények olyan hatalmas teljesítményeket jelentenek s a magyar gazdasági életre, a magyar termelésre olyan szociális terhet rónak, hogy azt semmibevenni nem lehet, Akik a magyar virtusra való hivatkozással mindig a tempó kivágását kívánják a szociálpolitikában, nagyon meg 122. ülése 1940 június 25-én, kedden. 3Í5 kell gondolniok, hogy ha egyszer a magyar valamiben kivágta a tempót, akkor utána lélegzik egyet. Két-három irányban egyszerre tempót kivágni, mindig ugyanazt az erőfeszítést megcsinálni nem lehet. (Pándi Antal: Csak egyszer kell megcsinálni!) A szociális terhek növelésével, amelyeket a nemzeti társadalom és a termelés visel, a mai termelési kapacitás mellett eljutottunk odáig, hogy'száz- és százmilliók mennek már szociális, célra. Amikor az idén a tempót abban kellett kivágni, hogy az öt évre beosztott Imnvédelmi program mot másfél év alatt oldjuk meg, ennyi idő •alatt csináljuk meg a milliárdos programmot, akkor egyszerre átlendülni a szociális oldalra és ott is egy milliárdos tempót kivágni, hazárd kívánság lenne a magyar termeléssel szemben. Ez nem lenne szociálpolitikus javaslat, mert a szociálpolitikus soha sem javasol olyat, ami a termelés teherbífrása ellen támad, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy mindnyájunknak" abból kell majd megélnünk. A család fennmaradását és a szociális színvonal emelkedését az állam csak úgy tudja biztosítani, ha egyidejűleg vigyáz a termelésre is és figyelembe veszi azt az elvet, amelyet már szinte közhelyként citálhatok, hiszen annyiszor halljuk és anynyis'zor ismerjük itt a Házban is. Ez az elv a következő: ahhoz, hogy bizonyos mértéken felül többet lehessen elfogyasztani, többet kell termelni és nagyobbá kell tenni az osztandót, illetve az oszthatót. Mélyen t. Képviselőház Felfogásom szerint ez a javaslat teljes mértékben magáévá teszi a XX. század szociálpolitikáját. Elindul azon az úton, amelyen az én meggyőződésem szerint hatalmas fejlődés áll előtte. Elaprózott akciók helyett egy messzemenően tervszerű, logikusan összefüggő és egységes szociálpolitika megszervezésére kerül sor, amely a támogatásra szoruló néprétegek részére nemcsak átmeneti segítést, hanem állandó életlehetőséget és tisztes megélhetést is biztosít. Szerintem az indokolásnak ez a klasszikus mondata az egész javaslatnak, de a javaslatban foglalt felhatalmazás céljának is a gerince. Nem hiszem, hogy bárki is lenne ebben a Házban, aki át ne érezné ennek a célkitűzésnek jelentőségét és — még ha politikai okokból elfogult vagy ipess'zimista, vagy a kormány tevékenységével szemben bizalmatlan is — megvonná a maga akarását és segítőkészségét attól a céltól, hogy ez a 40—50— 70 millió pengő évenként ennek a célkitűzésnek a rendelkezésére álljon és jól működjék? (Maróthy Károly: Evenként?) Mélyen t. Képviselőház! Az Országos Népes Családvédelmi Alap megteremtése abból a szempontból is fontos, hogy nem az egyéni, hanem a családi segítés lesz a szociálpolitikai tevékenység fő célja. Minden társadalomnak és minden államnak tulajdonképpeni alapja az a pici sejt, amelyet családnak nevezünk. A család ellen a XIX. század és a liberalizmus rengeteget vétkezett. Azzal, hogy a maga végsőkig egyénített elveit és egyéni jogait túlhangsúlyozta, sőt, érvényesítette és a családon belül is a legkisebb részletekig mindenütt konokul és vakon keresztülvitte, rengeteget ártott a családnak. Ennek eredményeképpen bekövetkezett az összeomlás. A családi pillérek meggyengülése folytán meggyengültek a társadalom, az állam összetartó ívei és a bekövetkezett világháborúban és az azt követő katasztrófákban, megnyilvánult társadalmi összeomlást, — amelynek hatásait a nyugati liberalizmus országaiban most a távol nyugaton látjuk —; íízárólag a meggyengített családnak, ennek a Jfî-