Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-121

330 Az országgyűlés képviselőházának terjeszteni a falusi földmíves lakosságra. E tekintetben őszintén megmondom, nem egészen értettem meg Matolosy Mátyás t. baráton felszólalását, aki ezt a kívánalmat annyi őszinte szenvedelemmel adta elő és közben megfeledkezett arról, hogy magában a .javaslatban ez a célkitűzés; feltétlenül bennefoglaltatik. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Képviselőház! A sokgyermekes családok (megsegítése szerintem a legelsőrendű állami és nemzeti feladatok közé tartozik. Magam láttam azt, hogy a sokgyermekes családok milyen mérhetetlenül nehezebb körülmények közt viaskodnak az élet küzdelmeiben, mint azok* akiknek csak egy-két gyermekük van. Ez áll nemcsak a földmíves szegénységre. Elnézem a messzi, távoli falvakba kivetett magyar intelligencia tagjait is, akik gyermeküknek nem hagyhatván egyebet tisztes névnél, taníttatni akarják őket. Ismerek olyan falusi intelligens családot, ahol a szülők, az apa és anya életük derekára megrokkantak, elkoldusodtak szegényekké váltak, mert mindenüket oda kellett adniok gyermekeik neveltetésére. Csak megemlítem azt, hogy a magyar intelligenciának, a középosztálynak azokat a tagjait, akik így kinn a vidéken hatalmas! szép és nagy nemzeti hivatást töltenek he, feltétlenül meg kellene segíteni olyan nevelési (segéllyel, hogy ne a koldusnyomor mélyéről szakítsák el az utolsó filléreket gyermekeik nevelése érdekében. T. Képviselőház! Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam már megemlítette, de én külön elismeréssel akarok adózni a javaslatnak azért, hogy a gyermekmenhely rendszer eddigi brutális, kegyetlen és csak rideg pénzügyi szempontokat néző módját megszüntette s hogy nem ragadja ki a gyermekeket az édesanya kezéből. Tragédiák születtek meg ebből a kegyetlen, érthetetlen, embertelen intézkedésből vidéken, amikor az anyának aközt kellett választania, hogy vagy kiadja gyermeket, vagy esetleg éhenpusztul Vele. Láttam sok olyan szegény asszonyt, aki gyermekétől megválni nem tudott, együtt betegeskedett es nyomor; gott vele, mert nem volt mód arra, hogy neki egvébként segítés jusson. A törvényjavaslat indokolásának ezt a bejelentését nagyon sok egyszerű magyar családban fogják Isten előtti hálával említeni még ezután. T. Képviselőház! Nekem külön elégtétel ennél a javaslatnál az, hogy a javaslat a mezőgazdasági népességet, az ország legelhagyatottabb népét tekinti fo tárgyának. Mindenkiről gondoskodott, ha nem is kellő mértékben, a magyar törvényhozás, mmden

: kire gondolt, de ezek a rétegek a legutóbbi évtizedig szociális gondoskodás, szociális biztosítás és szociális megsegítés tekintetében teljes mértékben elhagyatottak voltak. Ez az elesett színmagyar tömeg nemzetünknek valóban egyetlen igazi rezervoárja. Itt meg kell említenem azt, hogy minden valószínűség szerint — ha kedvünk nem is volna hozzá — kénytelenek leszünk jobban visszatérni a magyar földhöz. Amikor itt a múlt költségvetés tárgyalása során a nagymérvű iipari fellendülésről beszéltek, en mar abban a vitában kifejeztem azt az aggodalmamat, hogy bekövetkezhetik Magyarországon az az idő. amikor ez a szerintem nem egészen egészséges ipari fellendülés és ipari foglalkoztatottság nagyon szomorú eredményeket fog majd hozni az ország életében. Tisztában vagyok azzal, hogy az ipar kapacitásának mi121. ülése 19UO június 24.-én, hétfőn. nél teljesebb kihasználását nem kerülhettük el ezekben az időkben, de akkor is rámutattam arra, hogy a vidéki lakosságnak a városokba és a [fővárosba, az egyetlen igazi magyar nagyipari centrumba való özönlése még nagyon megbosszulhatja egyszer magát. Én nem tudom (elhallgatni itt a Ház előtt, — nem akarok erre bővebben kitérni, sem indokolni, vagy részletezni ezt — él bennem az aggodalom, hogy a magyar ipar válságos idők elé néz és ez a válság talán hosszú lesz. Nem tudjuk, meddig fog tartani. Az országnak azonban vissza kell térnie a földhöz, közgazdasági életének legszilárdabb és egyetlen fundamentumához és abból hoznia ki azt, amit kihozni lehetséges lesz. Természetes doloig, hogy lia komolyan meg akarjuk segíteni az elesett földművesrétegeket, ebből a földhözjuttatás kérdését kikapcsolni nem leihet. Igaza van a törvényljavaslat indokolásának abban, hogy az elmúlt húszas évek földreformja a szociális színvonal tekintetében nem emelte földmívelő lakosságúinkat. Természetes dolog, hiszen nem tett egyebet, mint odadobott nekik egy darab puszta földet minden eszköz, minden megsegítés és esetleg gazdálkodási tudás nélkül. Vannak esetek és vannak helyek, amikor és ahol ez a földhözjuttatás — különösen ahol a községektől 20—22 kilométernyire járhatatlan utakon küszködnek ezek a szegény emberek a földdel — nemhogy emelte volna ezeknek a rétegeknek a szociális életszintjét, hanem még inkább csökkentette. Nagyon helyes, — azt hiszem, a javaslat indokolásában is benne van — hogy ezeket a rétegeket meg kell tanítani az intenzív földművelésre és hozzá kell segíteni őket ehhez. A trianoni Magyarországon sokat panaszkodtunk amiatt, hogy bányáinkat elveszítettük. Pedig mindig itt volt a kezünk ügyében egy bánya, hiszen a magyar föld művelésének, a magyar földből értékek előhúzásának még beláthatatlan lehetőségei vannak. Gazdálkodásunk az ország igen nagy részében nagymértékben extenzív és — természetesen az európai piacok kívánságaival, felvevőképességével és a fogyasztás irányával számolva — még annyira fejlődhetik a magyar mező- és kerti gazdálkodás, a gyümölcstermesztés, hogy ezen a téren megítélésem szerint tömérdek ember találhatja még meg a maga életlehetőségeit. (Kóródy Tibor: Az utolsó ötven esztendőben nem sok történt!) így kiemelve a javaslatból azokat az elvi szempontokat, amelyek arra indítottak engem, hogy komoly és lelkiismeretes vizsgálódás alapján a törvényjavaslatot elfogadjam, fel kell még tennem azt a kérdést, vájjon megfelelőnek látszik-e az a rendszer, amelyet ez a javaslat felépít, vagy nem? Ez a törvényjavaslat természetesen nem lehet egyéb, mint kerettörvény. A feladatok olyan óriási mezeje, olyan beláthatatlan területe, olyan sokfélesége van előttünk, hogy azokat teljes mértékben kodifikálni szinte lehetetlenség is volna. A rendszer, amelyet a törvényjavaslat tartalmaz, eléggé rugalmas és az élethez kíván alkalmazkodni. A kérdés az, hogy a fedezet, amelyet a javaslat kontemplál, elégséges-e? T. Ház! őszintén megmondom, hogy ebiben a kérdésben nem tudok nyilatkozni; nem ismerem az egész ország helyzetét, nem ismerem az egyes vidékek problémáit külön-külön és nem tudom, hogy az az összeg, amelyet a javaslat felvesz, a kezdetnél elég lesz-e, vagy sem. Mindenesetre azt szeretném, hogy a javaslat intézkedései' az életben az egész ország területén kivétel nélkül,