Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 19 AO május 30-án, csütörtökön. 19 egyéb intézkedések már régen elavultak. Az a hét évtized, amely 1868 óta eltelt, sokkal döntőbb és sokkal mélyebb átalakulást jelentett az egész világnak, és a mi kis országútiknak életében is, mint a megelőző egész évszázad jelenthetett. A következő lépésre tehát már régesrégen megérett az idő, annak ellenére is, amit mindenki konstatálni kénytelen, bogy az előző intézkedések sem váltak az életben maradéktalanul valósággá. A beiskolázás az első iskolakötelezettségi törvény alapján sem történt meg azzal a rendszerességgel, amelyet a népoktatás elve megkíván. Tíz évvel ezelőtt még ebben a képviselőházban, hivatalosan is egymillión felüli analfabétáról számoltak be. Azt hiszem, hogy ez az utolsó tíz esztendő ezen az elrettentő számon nagyon sókat nem javított. A tanítás eredményességét sem nagyon segítette elő' az a tény, hogy az iskolák jelentős száma túlzsúfolt volt, ami a komoly munkát lehetetlenné tette, a tanítót olyan feladatok elé állította, amelyet emberfeletti képességgel és emberfeletti kötelességtudással sem tudott teljesíteni. És ahogyan a túladóztatás megöli az adómorált, az elviselhetetlen kötelezettségeket jelentő törvény a törvény alóli kibúvókat, a törvény ellen vétőket alakítja ki, úgy a túlzsúfolt iskola is a pedagógiai feladatok teljes elejtését okozza igen sok helyen. És ebben a tekintetben még mindig igen rosisz a helyzet. Az indokolás maga is megállapítja, hogy a meglévő 7007 iskola közül csajk 3686 tekinthető olyannak, amelyben a tanulók száma nem haladja meg a normálisnak nevezhető mértéket. Ezek szerint az iskolák 48%-a olyan, amelyben az eredményes tanítást már a túlzsúfoltság önmaga is kizárja. Ha most azután ehhez még hozzáadjuk azt is, hogy a túlzsúfolt iskolák között igen sok az osztatlan iskola is, akkor világos képet nyerünk arról, hogy előző népoktatási törvény iiiik nem fejezhette be azt a munkát, amelyre pedig nagy szükség volt. És ennek ellenére, a be nem végzett munka ellenére is ezek felett a törvények felett eljárt az idő, a nyolcosztályos népiskola és a felemelt korhatár vitathatatlanul olyan szükségletté vált, amellyel számolni kell, még pedig nemcsak kultúrpolitikai, hanem — ezt külön is hangsúlyozni kell — közgazdasági szükségességgé is vált. Megnövekedtek a közgazdaság igényei a dolgozó emberrel szemben. A mezőgazdaság lázgörbéjét vizsgáló elfogulatlan szakemberek leszögezték, hogy a mezőgazdasági munkás értelmi színvonalának, áttekintőképességének emelése a gyógyulás egyik fontos feltétele. Az ipari utánpótlás kérdésében már hosszabb ideje érvényesül az az irányzat, amely a magasabb élőképzettséghez ragaszkodik és a tanouctenyésztő, a tanonckizsákmányoló üzemeken kívül, minden ipari üzem megkövetelte már a négy eleminél magasabb iskolai képzettséget. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a magasabb iskolai korhatár elvonja a gyermekmunkást a munkapiacról, aminek különösen ipari dekonjunktúrában rendkívüli jelentősége van, mert a serdületlen gyermek ilyenformán nem válik a munkapiacon a kenyérért küzdő apa versenytársává. Azt tapasztaltuk azonban ezzel a kívánsággal kapcsolatban, hogy a kialakult szükséglet ellen rendkívüli erők léptek sorompóba. Emlékszem arra, hogy a felsőházban egy kultúrkérdés tárgyalásánál, amikor valaki érintette a nyolcosztályos népoktatás kérdését az akkor még életben volt Zselénszky gról botjával verte a padlót és azt mondotta: Vissza kell állítani a jobbágyságot! Ez már 1920. után történt és szinte hihetetlen, hogy ezekkel az erőkkel szemben a törvényjavaslat mégis itt van, pusztán a benyújtás tényével elismerve azt, hogy a felemolt iskoláztatási idő a földreform egyik tartozéka, az ipari termelőképességnek pedig egyik ^ alapfeltétele, mert a modetrn gazdálkodás bármely termelési ágában ma máj sokkal több általános tájékozódási képességet, ítélőképességet, gondolkozási képességet követelnek meg, mint amennyivel évtizedekkel ezelőtt meg lehetett elégedni. Hosszú kísérletezés után készüH el ez a törvényjavaslat — mondja az indokolás. Olvasom az indokolást, olvasom a javaslat szövegét és töprengek raijta, hogy alkalmas-e ez a mai atmoszféra azoknak a követelményeknek lerögzítéisére, laimellyeket a. nyolcoislztályios elemi népiskolával szemben támasztunk'? Igaz, el kell ismerni, minden reform viharos időkben születik. A régi rendűek egyik tartó pillérét kilökni, kidobni csak a régi ellenálló erők elgyengülése idején lehet, már pedig a régi oktatási szervezet és annak belső tartalma valóban a régi kor tartó pillérre volt. Mindig az osztályuralom legfőbb biztosítéka volt a magyar földmíves és a magyar ipari munkás kulturális elhanyagoltsága. De ha a régi tartó pillér kicserélése után az új, felváltó szervezet nem tud jobbat adni, akkor a cserének szerintem nem sok értéke és jelentősége van. Ez a mai levegő meggyőződésem szerint ennek a cserének a megtételére nem nagyon alkalmas. Bizonytalanság, hezitálás uralkodik mindenütt és egy ilyen természetű törvényalkotást maguk az idők tesznek már eleve rövidlejáratúvá. Mert vagy egy jobb és értelmesebb világalakul ki a most folyó viaskodlásból és akkor ez a félmunka nem maradhat meg, vagy pedig minden belehull egy világöszeroppanásba es abba azután belefullad minden kultúrtörekyes, a legnagyobb és a legkisebb egyformán. Mégis elmondjuk véleményünket a javaslattal kapcsolatban, bár szinte azt érezzük, hogy a fegy

: verek csörgésében alig hallatszik az emberi szó; elmondjuk, hogy mire van szüksége szerintünk a népoktatás reformjával kapcsolatban az országnak és mit jelent a mi meglátásunk szerint aa, amit ez a javaslat megteremt. Egyetlen érdemét el kell ismernünk. Ez a felemelt és most már paragrafusba szedett iskolázási korhatár, a 8+1 esztendő és ha ez a gyakorlatban valóban 9 esztendőt jelentene, kellően végrehajtva és kellően ellenőriztetve a beiskoláztatást, akkor sok egyéb hibália mellett ez a javaslat sorsdöntő fordulatot jelentene az egész ország életében. Ámde amíg az adóztatás alól nincs kibúvó, amíg a sorozásnál megtalálnak mindenkit, aki megszületett és keresik még akkor is, ha már meghalt, és bizonyítani kell az elhalálozást, sajnos, az iskolába járás alól ezerféle kibúvónak van meg a lehetősége és^kónyszere. Igen sokszor csak politikai zaklatásként alkalmazzák az iskolából elmaradó gyermek szülőjénél a büntetést, igen sokszor pedig a tanító emberségén múlik, hogy elnézi a mulasztást, amely a nyomorúságnak, a ruhátlanságnak, a cipőtlenségnek a következménye, amely sokkal nagyobb úr, mint a törvény, amely az iskolába járatásra kötelezi a szegény gyermek szülőjét. Az indokolás maga is 3*