Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-120
300 Az országgyűlés képviselőházának 120. ülése 1940 június 19-én, szerdán. a magyar nép, a magyar lélek és a magyar nevelésügy szolgálatába állítsuk ezeket az eszközöket. Ma még úgylátszik, hogy ezt a nagy összefogó munkát nehezen tudjuk elintézni, — hiszen olyan sok a tennivaló — de én bízom benne, hogy ez mégis meg fog történni. Mindenesetre erély és szervezőkészség kell hozzzá. Irányítani kell azokat, akik a magyarság szellemi igényeit elégítik ki. Amikor vitaminokról beszélünk a parasztság életszükségleteivel kapcsolatban, ugyanakkor szellemi vitaminokról is beszélnünk kell az egész nemzet érdekében. Olyan értékeket kell adnunk, amelyek valóban hasznára vannak a nemzetnek, a mi nagy jövő programmunkban a magyar öntudatnak, — amelyet nem győzök eléggé hangsiilyoznii — amely rapszodikus, amely gyermekkori iskolaélmény, líra talán, és nem tudatos, egységes, nagy elgondolás, de amelyet mindnyájan szórói-szóra egyformán vallanánk. Ezek a kisi munkák ilyen új beállításban nagy hasznára lehetnének a népművelésnek, a magyar nemzet nevelésének és ezért kérem a kultuszminiszter urat, hogy rendezze ezt a frontot és ezért kérdem tisztelettel, szándékában van-e a mai visszás helyzet megszüntetésié és az új, hasznos irodalmi értékek kiadása és kiadatása, hogy azok kerüljenek a nemzet kéziébe? (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen, — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: A miniszter úr kivan válaszolni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! (Meskó Zoltán: Elvétve azért ellenzéki is kaphatna egy kis választ!) En mindig itt vagyok, de a képviselő urak halasztani szokták innterpellációikat. (Homonnay Tivadar: A miniszter joga meghatározni, hogy imikor ad választ! — Palló Imre: Köszönjük az oktatást!) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak megengedni a kultuszminiszter úrnak, hogy megadja válaszát. (Derültség.) Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Faragó Ede t. képviselő úr szóvátett egy kérdést, amely már régebben foglalkoztat engem is, munkatársaimat is. Nevezhetném ezt röviden a magyar ponyva kérdésének. (Ügy van! Úgy van!) A kérdés, amelyet a képviselő úr itt felvetett, kétirányú. A megoldás szintén kétirányú és ezek közül az egyik nem tartozik az én hatáskörömbe. Az irodalmi műveknek, illetve azok terjesztésének betiltása nem a kultuszminiszter, hanem az ügyészségen keresztül voltaképen az igazságügyminiszter úr hatáskörébe tartozik. Érintkezésbe fogok azonban lépni az igazságügyminiszter úrral abban az irányban, hogy — miután magam is kívánatosnak tartanám — kezeljék szigorúan egyfelől az úgynevezett tisztátalan irodalmi műveket, a pornográf regényeket és irodalmi kiadványokat — azt hiszem t ugyan, ebben a vonatkozásban az utóbbi években nines ia semmi hátramaradás, mert hiszen ezt a kérdést sokkal szigorúbban kezelik, mind a napisajtó, mind a folyóiratok, mind pedig a könyvek tekintetében, mint régebben — másfelől pedig az úgynevezett egyéfo regényeket, vagyis a ponyvának azokat a nagyon olcsó kiadásban, nagytömegben megjelenő füzeteit, amelyek főleg a magyar ifjúság és a nép bizonyos rétegeinek lelkületét rontják meg, amely rétegek csak a legolcsóbb könyvek megvásárlására képesek, (vitéz gr. Huny ady Ferenc: Ponyvára ne legyen papír! — Meskó Zoltán: Zsidó gyerekek angol nevek alatt írják az összes ilyen ponyvaregényeket!) Ez a probléma egyik része* amely nem tartozik hatáskörömbe, hanem büntetőjogi felelősségrevonást igényel. A másik kérdés az úgynevezett detektív- és kalandorregények kérdése. A ponyvát, a nemes értelemben vett ponyvát támogatni és előmozdítani a kultuszminiszternek, szerintem, kötelessége. (Ügy van! Ügy van!) Mi ezt tesszük, hiszen mi egyéb célt szolgál a népművelési kiadmányoknak az az olcsó formája, amelyet egy évvel, vagy másfél évvel ezelőtt meghonosítottunk, mint azt, hogy egy ilyen. nemes értelemben vett ponyvát adjunk a nép és az ifjúság kezébe, tehát ismeretterjesztő, irodalmi és bizonyos fokig az alapkérdésekben tudományt is terjesztő műveket juttassunk el hozzá. (Paczolay György: Toldi is ponyvában jelent meg!) A minisztériumnak ezt a tevékenységét fejleszteni óhajtom. (Meskó Zoltán: Helyes!) Az ősszel a törvényhozás elé kerülő népművelési törvényjavaslat tervezetében, illetve annak végrehajtása során természetesen gondoskodás fog történni arról is, hogy igen olcsó kiadásban igen jó, népszerűsítő irodalmi művek, azután a kalandortörténetek iránti hajlamot és várakozást kielégítő történetek is jelenjenek meg, — természetesen szintén irodalmi értékűek, — mert nem szabad elfelejtenünk, hogy az ifjúság és a nép mindig és mindenütt hajlamos arra, hogy kalandos történeteket olvasson. Az ilyeneket megkivánja. A mi gyermekkorunkban és szüleink gyermekkorában Rontó Pál, Jelky András, Benyovszky Móric, Magyar László és Háry János voltak divatban, ma pedig — sajnos — csak amerikai kalandor-regényeket adnak ki. (Meskó Zoltán: Zsidók írják!) Ezek között az amerikai kalandorregények között vannak irodalmi értékűek is. Ott kordivat ez a vadnyugati regénytípus, amely nézetem szerint, kevésbé ártalmas is. Ártalmas egyfelől az az írásmű, az a regény, amely a pornográfia határán m? 20 ,^vagyis a rosszirányú szenvedélyeket kelti tel a kisebb gyermekekben, másfelől pedig amely bűnözésre csábít, tehát a nemes értelemben vett detektívregénytől különböző ponyva-detektívregény. Ezek terjesztését kell megakadályozni. (Meskó Zoltán: Irjlák meg peldauí Solymosy Eszter esetét! - Palló Imre: Ügy van! Az nagyon érdekes! - Tildy Zoltán: Meg kellene vele bízni Mesko Zoltánt. — Derültséa ) « Abban a kérdésben tehát, ami büntetőjogi elbírálás alá esik, az igazságügyminiszter úrral fogok érintkezésbe lépni ami pedig a ponyvák ellensúlyozását, illetőleg „üyen olcsó, ismeretterjesztő eis népszerűsítő jrodalimi műveknek kiadását illeti, ezt egyfelől a mas-am hatáskörében fogom teljesítem másfelől a nyomdavállalatokkal igenis fel fogom venni az érintkezést a népművelési törvény alapján, hogy hasonló irányban olcsó kiadványokat, kiadványsorozatokat létesítsenek. Igen szép példáját láttam ezeknek a kiadványoknak a legutóbb itt Budapesten rendezett' német könyvkiállításon, ahol az igen olcsó, nagyon ízlésesen kiállított, igen szép ilyen népszerű műveknek egész sorozata volt látható. Ugyanezt láttam Olaszországban a minap, amikor lent voltam: egészen olcsó kiadású, amellett ízléses műveket, amelyek nemcsak tartalmilag érdekelhetik a gyermeket és a népet, hanem arra is csábítják, hogy^ egy ki« könyvtárt létesítsenek, mert olyan szép kiállításúak ezek a kiadványok, hogy igyekeznek azokat beszerezni és kis könyvtárat tudnak maguknak belőlük összeállítani. Ez volna az ideal's végcél nálunk is. Természetesen az anyagi eszközök bizonyos fokig korlátot szab-
