Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-117

266 Az országgyűlés képviselőházának 117. ülése, 1940 június 13-ám, csütörtökön. Negyedszer megyei közigazgatásunk hibáit említettem, különösen a nemzetiségi nyelvek tudásának hiányát sok tisztviselőnél és ez az, amit hangsúlyozok ma is és hangsúlyozok amióta mint miniszterelnök járom az országot, mert magam is voltam kint az országban tisztviselő, de a nemzetiség nyelvét beszélő tisztviselő. Láttam, hogy a helyzetem mennyire más volt, mennyi szeretetnek és tiszteletnek örvendettem ennek következtében, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) és pedig nemcsak akkor, hanem m.n, 30 év után is Mint ötödik okot felhoztam azt. hogy törvényeket hoztunk, amelyeket nem hajtattunk végre. Joggal vetették szemünkre, hogy a jó törvényeket nem hajtottuk végre és természetesen szemünkre hányták azokat a rossz törvényeket is, amelyeket hoztunk, bár azokat azután nem alkalmaztuk. Hatodszor felemlítettem hogy, sajnos, nem törődtünk az ellenünk irányuló külföldi propagandával, mert hiszen akkor Magyarországnak nem voltak külképviseletei (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ma sincsenek!) és sem nem védekeztünk e propaganda ellen, sem tanulságait nem vontuk le. Végül, mint hetedik okot, felemlítettem a szociális kérdések rendezésének és a szociális adminisztrációnak hiányát, aminek egyes néposztályokkal vagy foglalkozási ágakkal szemben való elhanyagolását a nemzetiségi propaganda, különösen egyes helyeken, mint a nemzetiségek ellen irányulót állította be. Azért kívántam ezt felolvasni, mert ezeket 18 év előtt mondottam és azt hiszem, sok olyan posztulátum és sok olyan kritika van bennük, amelyeket ma, mint egészen modern posztulátumot és egészen modern kritikát hangoztathatunk. fŰgy van! Ügy van! jobb felől és a középen.) És ezt nemcsak itt. hanem a nagyvilág nyilvánossága előtt is el mertem mondani, •mint önkritikát. (Éljenzés jobbfelől és a középen.) Ezek voltak azok az okok, amelyek a nemzetiségi problémát és annak megoldását helytelen irányba terelték és az az érzésem, hogy e tekintetben még sok a tennivaló; sok a tennivaló nemcsak törvényalkotásokban egyszerűen, mert az egyedül nem használ a vilásron semmit, az csak keret, de lelkiekben és az embereknek egymáshoz való szoktatásálban, s a szeretetnek és főleg a kölcsönös (becsülésnek előidézésében. Ezért mondottam Kassán, hogy én akkor fogok ünnepelni, —• ha ezt egyáltalában koromnál fogva megérem — amikor a hazának minden fia és minden lakosa összefog és megszűnik a vállon keresztül való lenézés felülről és az irigység alulról. (Helyeslés és hoszantartó taps a jobboldalon és a közénen.) , Ez ugyanis nemcsak a nemzetiségi kérdésre és a különböző nyelvű állampolgároknak egymáshoz való viszonyára vonatkozott, hanem általában mindenre, mert ígv és csak így keletkezhetik megértés, béke és szeretet az emberek között, kölcsönös megbecsülés és a nemzetnek egysége. Mert csak ezáltal lehet egységes a nemzet és nemcsak formailag. Ha abból, hogy az utolsó évtizedek hibái széthúzást teremtettek, azt a következtetést vonjmk le, hogy ezt a széthúzást állandósítani és törvényekbe foglalni kell. akkor rombadlöntjük az országot és szerencsétlenné teszük annak öszszes rétegeit. (Úgy van! Űav van! a jobboldalon.) , • • T. Ház! Hallottam azt, hogy egyesek megjegyzés tárgyává tették azt a meghatározásomat vagy kijelentésemet, hogy németül, szlovákul vagy más nyelven beszélő magyarok fogalmát állapítottam meg. Nem én találtam ki, egy Budapest-környéki sváb községből veszem ezí a kijelentést, nem egy embertől, hanem egy sereg embertói, akik előttem ezt jelentették ki és ilyeneknek vallották magukat. Én csak egészen egyszerűen lemásoltam ezt, részben statisztikusaink szamara, akik tudományos vizsgálódással a nyelv es nemzetiség fogalmának egymáshoz való viszonyát nem tudták olyan pontosan meghatározni, mint maga a falu népe, amely az egyszerű meghatározásokban rendszerint világosabb es nagyon gyakran jobban adja a dolgok kvmteszenciáját. A nemzetek nem kövek, amelyek örökön maradnak es még a kövek sem maradnak örökön, legalább nekünk geográfusoknak és geológusoknak. Azonban a nemzetek mindenesetre nem azok — és házasságok, barátságok, életformák azonossága folytán, hosszas együttélés következtében bekövetkeznek asszimilációk. Bekövetkezik még egyeseknek vagy családoknak a nyelvcsereje is, amelynél csak az a fontos, hogy onkent következzék be és se az államhatalom, se az államhatalomnak a közegei ezt mesterségesen elő ne idézzék, ne próbáljanak ilyet mes tersegesen előidézni. Elvégre így keletkeznek az ujabb korban is egész nemzetek, mint példának okáért az Északamerikai Egyesült Államok nemzete vagy az egykori kolóniák területen nemzetek, amelyek mások, mint azok, amelyekből származtak. Ebben az értelemben és ebben a felfogásban élek s ez egy régi magyar becsületes és érzésem szerint lovagias felfogás. (ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezt a felfogást igyekszem érvényesíteni. Ez nem könynyű, nem egyszerű. Mert az utolsó 80 évre, de egészen a XIX. század elejéig visszamenve, mondhatnám, 130 éves ellentétes — még pedig nemcsak nálunk, hanem általában Európában ellentétes — társadalomnevelésnek az eredményeit kell itt megtörni és átvezetni az embereket egy megértőbb, konciliánsabb, több szeretetből álló és több szereteten alapuló gondolkodásnak a síkjára. Ez nemcsak állami feladat, ez társadalmi feladat is. (Ügy van! jobbfelől.) Ez nemcsak állami intézkedést kíván, hanem a társadalomnevelésnek a feladata is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) S ez a nevelés nem történhetik meg egyik pillanatról a másikra és a formák megváltoztatásával sem érhető el. Erős akaratnak kell lennie és az akaratnak egyik emberről a másikra való átplántálásának meggyőződés formájában s a meggyőződések erős kiéleződésével. (Ügy van! Ügy van! a jobb oldalon.) Ez az egyetlen út, amely arra vezet, hogy a különböző ajkú, különböző vallású, különböző életfelfogású emberek egymással egységet tudjanak alkotni, egységben tudjanak élni és közösen tudják szolgálni boldogulásukat, ha erre a közösségre szükségük van. S hogyne volna szükségük ilyen közösségre azoknak, akik egy területen élnek, egy levegőt szívnak, egy kenyeret esznek, egy életet, egy életformát élnek és akiket még hozzá a múltnak közös tradíciói és a jövendőnek közös akarata kell, hogy vezessenek. (Ügy van! Ügy van! — Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Amikor a régi országrészekből az első olyan országrész csatlakozott ide vissza, amely nagy többségében nem magyar anyanyelvüekből. hanem ruténekből állott, akkor ezt a feladatot, amely ezáltal elénk állt, így láttam és ilyen értelemben igyekeztem felfogni, jellemezni és a megoldása felé törekedni. Amikor az idén április 13-áii a kárpátaljai autonómia