Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-116

252 Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 19W június 12-én, szerdán. a drágaság és végeredményben odajutottunk, hogy a bíráknak maguknak kellett a cipőjüket foltozniok és talpalniuk, amikor az emberek nein tudtak, csak napjában egyszer étkezni és még akkor is nagyon silányan, mert nem volt elegendő keresetük és amikor az asszonyok, a feleségek sírva és keserűséggel fogadták otthon a férjüket, mert nem tudtak sem nekik, sem gyermekeiknek táplálékot nyújtani. T. Képviselőház! Természetes dolog, hogy ma még nem tartunk itt, t de félni kell attól, hogy ha nem lesz kellő erélyes intézkedés, akkor ugyanilyen szomorú helyzetbe jutunk. (Meskó Zoltán: Ügy van!) A mélyen t. kormány a mult év nyarán kijelentette, hogy rögzíti az árakat. Ezt az egész közvélemény megnyugvással vette: ha rögzítődnek az árak és rögzítve vannak a fizetések és keresetek, akkor nem lesz semmi hiba. (Meskó Zoltán: Az árdrágítókat kell rögzíteni! —• Matolcsy Tamás: Felfüggeszteni!) Amint azonban Malasits mélyen t. képviselőtársam kijelentette, a fizetéseket, a munkabéreket rögzítették is, de az árkormánybiztosság fokozatosan r és hétről-hétre újabb felárakat engedélyez és ma végeredményben ott vagyunk, hogy átlagban 20%-os drágulás állott elő. Már pedig mindnyájunknak be kell látnunk, hogy 20%-kai többet kifizetni ugyanabból a keresetből nem lehet. Igaz. azt mondia a kormány, hogy ez az árdrágulás a rendkívüli körülmények következménye, amelyek az életszínvonal leromlásával járnak. A dolgozó nép életszínvonala, a kistisztviselők, a munkások életszínvonala azonban ma már olyan mélyen van. hogy nem szabad tovább romolni engedni, (Ügy van! a baloldalon.) mert ez a társadalmi rend megbolygatására, a végzett munka romlására fog vezetni. Nem csodálkozhatunk, ha ebben az esetben a hivatalokban és egyéb helyeken a munkamenet, a munkateljesítmény nem üti meg a kellő mértéket, ha az amúgy is rettenetesen bonyolult közigazgatásban és a bürokráciában még további fennakadások lesznek, a munkásoknál pedig még gyöngébb lesz a munkateljesítmény, mint amilyet eddig lehetett tapasztalni. T. Ház! Csak egy-két példát akarok felemlíteni arra a helyzetre, amely ma fennáll és amely miatt feltétlenül intézkedésnek kell történnie ezekben a drágasági kérdésekben, még pedig vasry úgy, hogy az árakat kell leszállítani az 1939 nyarán volt állapotokra, vagy pedier a fizetésekhez és munkabérekhez kell a rlvásml ássál arányos drágasági pótlékot_ adni. Közi Horváth és Pándi képviselőtársaim és magam is már legalább ötször szóvátettük itt a képviselőházban, hogy az államvasutaknál, egy állaim intézménynél alkalmazott munkások óránként 24 fillérért dolgoznak. fMaróthv Karoly: Nincs családi pótlék! — Pándi Antal: Húsz évft szolgálnak!) Akárhány éve szolgálnak, 24 fillér az órabér. Ez eery napra nyolcszor 24 fillér, vagyis 1 pengő 92 fillért tesz ki. Ebből még lejön a betegsefrélyző. Tessék meggondolni, hogy 1 pengő 80 fillérből a mai árak mellett' hogyan és mivel lehet egv családot táplálni? (Űav van! tJqy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a kiáltó példa mutatja, hogy a mai helyzet teljesen tarthatatlan és ezen segíteni kell. A legolcsóbb húsnak, a gulyásnak való húsnak ára a múlté vi 80 füléről ma 1 nengő 80 fillérre emelkedett, a pörköltnek való Juhhú« multévi 1 pengős ára ma 1 pengő 60 fillér. És így tovább sorra lehet menni az összes árf»kon. a hivatalos megállapításokat véve alapul. (Meskó Zoltán: Végül bicsérdisták leszünk! — Egy hang a szélsőbáloldalon: A zöldség is megdrágult!) Ilyen körülmények között lehetetlen 1 pengő 80 filléres napi keresetből megélni. (Maróthy Károly: A zöldség még drágább!) A kevert zöldség ára 1939 június 21-én kilogrammonként 50 fillér volt, ma 2 pengő 40 fillér, tehát ötszöröse a tavalyi ár nak. vagyis, ma tényleg azt mondhatjuk, hogy drágább a leves, mint a hús. (Meskó Zoltán: Mit szólnak ehhez az üres bársonyszékek? -.Maróthy Károly: A siket kormány! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Most fog

1 lemondani!) Mélyen t. Ház! Ezeket az áremelkedéseket nekünk és a kormánynak tudomásul kel] vennünk. Nem vagyunk megelégedve az árkormánybiztos munkájával, mert ő kizárólag a haszonkulcsokat veszi számításba és ha kimutatják neki, hogy mennyi a termelési költség többlete, ő hozzájárul ezekhez az áremelésekhez. Holott neki nem abból a szempontból kell néznie ezt a kérdést, hogy az eladó, a nagyvállalat megtalálja-e a maga nyereségéi, hanem kizárólag abból a szemszögből, hogy a dolgozó ember megélhetése biztosított legyen. Ez legyen tehát a kiindulási alap és csak az jusson a termelő nagytőkéseknek és vállalatoknak, ami ennek leszámítása után haszonként megmaradhat. Az árkormánybiztos ne a haszonkulcsokat számítgassa és ne is azt, hogy mennyi kell a nagyvállalatok és nagytőkék jövedelmének fenntartására és biztosítására, hanem azt, hogy mennyi kell a dolgozó embernek, a tisztviselőnek, a munkásnak a megélhetéséhez és ehhez mérten szabja meg- az árakat. T. Képviselőház! Ismételten vagyok bátor rámutatni arra, hogy ha ezt a folyamatot most nem állítjuk meg, akkor egy vagy két hónap múlva ennek olyan súlyos következményei lesznek társadalompolitikai és gazdasági téren egyaránt, amelyekért a felelősséget nem vállalhatjuk mi és nem vállalhatja a mélyen t. kormány sem. (Maróthy Károly: Dehogy nem vállalja!) Méltóztassék Olaszországra tekinteni: amikor kimondták, hogy belépnek a háborúba, első intézkedésük az volt, hogy megakadályoznak minden áremelést, minden árváltoztatást és minden árueltitkolást. (Meskó Zoltán: Ügy van! Ügy van!) Ha belátták és tudják ott, hogy mi a megoldás módja, akkor Magyarországon is meg lehet keresni és meg kell találni azokat az intézkedési lehetőségeket, anielyek megakadályozzák egyrészt az ilyen áremelkedések bekövetkezését, másrészt pedig a nép tönkremenetelét. (Meskó Zoltán: A pénzbírság nem elég! Csak fegyház legyen!) Mi nem vagyunk háborúban, de mégsem hunyhatjuk be a szemünket azelőtt, hogy a mellettünk élő két nagyhatalom háborút visel, mert ennek a következményei reánk is kihatnak. A mi intézkedéseinknek tehát bizonyos mértékig összhangban kell lenniök az ott beállott viszonyokkal. Én a magam részéről abban bízom, hogy ezek a viszonyok talán nem fognak már sokáig fennmaradni és éppen ezért nem vagyok azon az állásponton, hogy a tisztviselői fizetéseket és a munkabéreket alapjukban emeljük. Én e helyett azt kérem és indítványozom, a kormány rendeletileg hasson oda, hogy az áremelkedés arányában drágasági pótlékot kapjanak meglévő alapfizetéseik mellé az összes tisztviselők és munkások. (Tauf

fer Gábor: A családtagok arányában!) Ez a gondolat indokolta interpellációmat is. Indítványom az, hogy az alacsonyabb fize-