Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 194-0 május 30-án, csütörtökön. 9 gazdasági és a jogi reformok után, hogy a népnevelés reformján keresztül, a szellemi, a tudásbeli és az erkölési jogcíme is meglegyen a legszélesebb magyar tömegeknek az előbbi radikális reformoknak az élvezéséhez. Ez rendkívül súlyos megállapítást és kitételt > jelent. Mélyen t. Képviselőház! Az én meggyőző- | désem szerint a magyar tömegekkel szemben olyan súlyos mulasztások történtek évtizedeken keresztül, hogy ilyen bírálatot mondani az állítólag műveltségében és erkölcsi színvonalában elmaradott magyar tömegekről nem szabad, nem illik és nem lett volna szabad ennek a törvényjavaslatnak indokolásába sem belekerülnie. Hiszen nem a tömegeknek kultúraellenes magatartása, vagy a kínálkozó alkalmak visszautasítása eredményezte azt, hogy azon a műveltségbeli szinten állnak a legszélesebb magyar néprétegek.^ amelyen sajnos, állnak, hanem az, hogy például az Eötvös-féle népoktatási reformot mind a mai napig a maga teljes egészében ' nem hajtottuk végre. Ott volt egy remek népoktatási alaptörvény; évtizedek futottak el az ország élete felett és volt idő, amikor pénzünk lett volna ennek a törvénynek végrehajtására, de a színmagyar vidékek mégis iskolák nélkül maradtak. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar százezerek háborúelőtti kivándorlásának a világháború katasztrófájának és az ország rommáválásámak kellett bekövetkeznie, hogy az 1930-as években végre a vezető magyar társadalmi rétegekben, illetőleg a felelős, a magát nemzetinek és kereszténynek valló kormányzatban is feltámadjon a felelősség ezek iránt az alföldi magyar tömegek iránt. Akkor indult meg Klebelsberg gróf akciója, aki tele kívánta ültetni az Alföldet iskolaépületekkel, tanítói lakásokkal. 5000 objektum volt a programúiba felvéve és több. mint 50 milliós áldozattal ezt az 5000 objektumot néhány esztendő alatt fel is építették. A tárgyi feltételek tehát legalább részben megvoltak az Eötvös-féle alaptörvény keresztülvitelére. Amikor azonhan organikusan kívánták volna annakidején rendezni a népoktatás kérdését, akkor a kultuszkormányzat újra megdöbbentő feladat elé került, mert kisült, hogy még legalább 3000 iskolaépületre van szükség ahhoz, hogy a legszükségesebb tárgyi feltételeket nyújtani tudják az illető magyar vidékeknek. Ez azt jelenti, hogy 8000 iskola hiányzott a magyar Alföldről ahhoz, hogy az Eötvös-féle elgondolásokat, az Eötvös-féle kultúrpolitikát meg tudjuk valósítani az ország szívében. Ezek a tömegeink a világháború előtt énpenúgy fizettek adót, mint ahogyan a háború után fizettek, mégis ebből az adóból, amelyből egy gazdag és kifelé mutatós kultúrájú, de nem népi és nem nemzeti kultúrájú Magyarország felépült, 8000 iskolai objektumot nem adtak meg kellő időben a széles magyar néprétegeknek. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen ezért kell a legélesebben hangsúlyoznom, hogy ez a »nem elég« bekezdése az indokolásnak súlyos sérelmük ezeknek a tömegeknek, akik nem szolgáltak rá erre a megbélyegzésre. Szerencsétlennek tartom ezt a szövegezést, mert mi tartozunk felelősséggel ezekkel a tömegekkel szemben. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nekünk kell éreznünk az áldozatot és nem szabad a szociális reformokért és jogkiterjesztésért a magyar élet ajtaján dörömbölő tömegeinkkel szemben, a legszélesebb magyar rétegekkel szemben ily^n megállapításokat használunk, illetőleg beikKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VI. tatnunk az új nagy népoktatási törvényünk indokolásába. T. Képviselőház! Ha korszerűbbé kívánjuk tenni a magyar népoktatást, akkor ennek valóban elérkezett a tizenkettedik órája. Nemcsak arról van szó, hogy egy kulturális tartozást kell tömegeinkkel szemben lerónunk, hanem arról, hogy egészen világosan meg kell állapítanunk; " bármennyire is kívánjuk és akarjuk a túloldalon éppenúgy, mint itt őszinte lélekkel mindannyian, — akik magyarok vagyunk, szeretjük ezt a földet, fajtánkat és magyar sorsunkat — akarjuk a nemzeti egységet, a lelki egységet; ez azonban bizonyos akadályokon mindig meghiúsul. A legszembetűnőbbek azok az akadályok, amelyek faji, nemzetiségi szempontok szerint mutatkoznak a nemzeti lélek egységének útjában. Még szembetűnőbbek a gazdasági és a szociális differenciák, a szociális akadályok, azok a gazdasági és szociális igazságtalanságok, amelyek lehetetlenné teszik egy homogén lelkű, egységes öntudatú nemzeti társadalom kialakulását. Ha azonban ezek nehézséget és veszedelmet jelentenek is, éppen olyan veszedelmet^ jelent a magyarság lelki egysége kialakulásának az útján az a kulturális, műveltségbeli óriási szakadék és ellentét, amely a magyar úgynevezett vezető társadalmi osztályokat a legszélesebb magyar népi rétegektől, a magyarság milliós tömegeitől elválasztja. Ha lelki egységet akarunk, ha a szellemi, az erkölcsi, ha a szociális munkák terén nagyszabású nemzeti integrálódást szeretnénk megteremteni, akkor nekünk mindenekelőtt a szociális igazságtalanságokat kell jóvátennünk, mert a kulturális reformoknak is a gazdasági és szociális reformok fundamentumán kell felépülniök. Milyen más hangulattal jönne ide a többségi párt és milyen más szemmel néznénk mi is ezt a javaslatot, ha nem a latifundiumok és hárommillió agrár proletár Magyarországában kellene ezt a nyolcosztályu iskoláról szóló törvényjavaslatot tárgyalni, hanem a kisparasztok, a milliókra menő számú független kisgazdák országában. Éppen azért meggyőződésünk szerint a kulturális reformnak, a kulturális éhséget, igényt kell ugyan kielégíteni, de a kulturális reformnak is, tehát a népoktatási törvénynek is a szociális reformok, a gazdasági reformok bázisán és fundamentumán kell felépülnie. Nagyon érdekes megállapítást tartalmaz az indokolásnak az a része, amelyik azt mon'dja (olvassa): »Céltudatos nemzetnevelésre 'és következetes kiválasztásra van szükség: a legszélesebb néprétegek minél alaposabb kiművelésére s a társadálom minden rétegében feltalálható magyar tehetségek állandó és folytonos kiválasztására.« A kevesek kultúrájának kedvezményben való részesítésével szemben ez a törvényjavaslat tehát a tömegek nevelését, kulturális színvonalának emelését tűzi ki céljául, a szellemi elittel szemben tehát a tömegek tudását szellemi és erkölcsi színvonalát kívánja magasabb fokra emelni. Ebben a nemzetnevelő munkában — a javaslat szerint — résztvesz az állam, a társadialom, az egyház és a hadsereg, de mindenekelőtt és elsősorban a népiskola. Ha most nem beszélünk egyéb nevelési tényezőkről, csak a népiskola eddigi szerepét kívánjuk vizsgálat tárgyává tenni, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a népiskola, amely 2