Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-114

Àz országgyűlés képviselőházának HU. szeres kialakítására van szükség. Akiket a szellemi foglalkozások s az ipari pályák, mint szükséges és kívánatos utánpótlást el nem visznek a faluról, tehát a falun maradók öntudatosabban, hűségesebben és felkészültebben legyenek földmívesek és súlyt helyezek arra, hogy öntudatosabban, hűségesebben és felelősségteljesebben legyenek falusiak. Mert falusinak lenni neníípsupán kényszerű lakóhelyhez kötöttséget jelent; falusinak lenni sajátos lelkiséget jelent és ez a lelkiség a nemzettest egésze szempontjáéból annyira nélkülözhetetlen, hogy szegényedése végzetes lenne, ellenben gazdagodása egyetemes és elsőrangú nemzeti érdek. Amikor az agrárpedagógiai célkitűzésekkel ezt a falusi lelkületet, ezt a földmívelő, hivatástudatot szeretnők megerősíteni, akkor tulajdonképpen olyan gyökértápíaló és gyökérerősítő munkát végzünk, amely nagyon természetes, hogy a maga hatásaiban és következményeiben az egész nemzet fáját erősíti. Nem akarok itt" részletekre kitérni, dé hogy lássa a t. Ház, hogy nem egészen az elvont dolgok világában akarok mozogni az agrárpedagógia gondolatának emlegetésénél, igazán csak távirati stílusban említek meg néhány olyan konkrétumot, amelyek ezzel kapcsolatban vannak, vagjA legalábbis kapcsolatba hozhatók. Itt van például a dialektus kérdése. Kodály Zoltánnak kellett figyelmeztetnie bennünket arra, hogy milyen vétek ennek a zengzetes magyar nyelvnek zeneisége, gazdagsága ellen, hogy az iskolában igen sokszor — nem mondjuk, hogy szándékosan, de akaratlanul, a műveltség fogalmának hamis értelmezésével — különböző magyar vidékeinknek ezt a zengő szép zenei dialektusát az iskolai nevelés kiirtja. Nemcsak kiirtani nem szabad ezt, hanem egyenesen védelmezni kell. (Ügy van! a jobboldalon.) Felvetjük azt a szempontot, hogy ezzel szo

: ros összefüggésben van a meglévő népiskolai könyvtár-rendszer kiegészítése, gazdagítása. Ez jó alkalom arra, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az egész népiskolai könyvtárrendszer! mind tartalomjegyzék, mind a könyveket hordozó lélek szempontjából sokféleképpen átalakítsuk és módosítsuk. Nem egészen idetartozik, de megemlítem: jó, hogy a magyar kultúrkalendáriumban helyet foglalnak a könyvnapok is. Mi azonban nagyon szeretnők azt, ha egyszer megindulna a falusi könyvnapok intézménye is, ha megtörténnék a hadjárat a színes ponyvának és a különféle színű mérgeknek elsősorban a faluból való kiszorítására. (Ügy van! Ügy van! — Meskó Zoltán: Az álírók, akik idegen nevek alatt írnak! Zsidó gyerekek!) Bárhogyan nevezik is a mérgeket, akármilyen színűek, származásúak és adagolásúak is, kötelességünk, hogy tőlük elsősorban a falu lelkét mentesítsük és oltalmazzuk. (Meskó Zoltán: Ügy van! Úgy van!) Ezen a ponton említjük meg például az iskolarádiók ügyét. Milyen jó r lenne, ha ez a nyolcosztályos népiskoláról szóló javaslat is impulzust adna arra, hogy kiépíttessék a magyar iskolarádiók rendszere és ha az éppen pedagógiai szempontból annyira hasznos, viszont a rádió szempontjából majdnem terméketlen délelőtti órák felhasználhatók lennének ennek az áldott missziónak a szolgálatára! Azt hiszem, a rádió műsorszolgálatát nem mondhatjuk anynyira tökéletesnek, hogy ez a. tökéletesítés, ez a nemzeti misszió rá ne férne. (Felkiáltások jobb felől: Ellenkezőleg! — Paczolay György: Nemzetközi rádiónk van! Nem magyar és nem nemzeti rádió!) ülése 19 UO június 7-én, pénteken. 193 Csak utalunk arra, hogy ennek kiépítése magával hozná azt, hogy az előfizető-statisztikában végre nagyobb kontingensekhez jutnának az így megszerzett és megbecsült rádióval való megismerkedés folytán a (magyar nép tősgyökeres magyar tömegei is. Erre is igen nagy szükség van, mert a műsorpolitikát igen gyakran azzal védelmezik a jogos kritikák ellen, hogy a rádiónak ki kell szolgálnia a jelenlegi előfizetők táborát. Ha egy olyan megnövekedett előfizetői tábor hallatná szavát, amelyben döntő súlyra jutnának a magyar falvak becsületes, hamisítatlan, felvegyítetlen magyar táplálék után vágyó tömegei, akkor a rádiónak igenis —• akár akarja, akár nem — hallgatnia kellene erre az igényre. (Piukovicfc József: A rádiónak a nemzetet kell szolgálnia, nem az előfizetőket! — Paezolay György: Igazad van! A legnagyobb nemzeti nevelóeszköznek kellene lennie! Az nem üzlet! — 'Elnök csengeti) Ezen a vonalon még egy konkrétumot említünk meg: az iskolamúzeumok kérdését. Ez alatt nem azt értjük, hogy az országos jellegű nagy múzeumok aprólékosságával, tudományos gondjával, sokrétűségével és komplikáltsága val hozzák kapcsolatba ezt a gondolatot. Amikor iskolamúzeumra gondolunk, âkkor a falu kincseinek valamilyen szemléltető összeállítására gondolunk. Az iskolamúzeumban helyet kellene foglalnia a falu határának különböző részeiből vett talajmintáknak, egv pár felvilágosító szót, magyarázó szót tartalmazó cédulával; ha a falu erdős vidéken fekszik, akkor a fanemeknek, valamilyen levél-, vagy fűrészelt törzsszegmentum gyűjtemény révén; ott kellene lenni a falu szőtteseiből is egy-egy mintapéldánynak, hogy a szebbik nemet, a növekvő fehérnépet is animálnák és lelkesítenék az anyák szép munkájának, művészi érzékének megbecsülésére és továbbviteleié., Ott kellene lennie a falu értékes régi épületeiről, vagy a falu határában, közelében lévő várromról készült fényképnek, a legkézenfekvőbb történeti adatok 'megjelölésével. Nem külön helyiségekről van tehát szó. Néhány, a falusi asztalos áltál is összeácsolható szekrényben össze kell gyűjteni mindazt, amiről — tapasztalataink alapján 'beszélünk -~ igen sokszor maga a falu sem tudja, hogy milyen kincseket rejt magában. (Meskó Zoltán: Az utolsó zsidó földbirtokos fényképét is odàten ném! — Derültség.) Amikor ennek az agrárpedagógiának ilyen módon való kiépítését tartjuk kívánatosnak, nagyon természetes, hogy ennek a gondolatnak igen sok köze van a tanítóképzéshez is. A tanítóképzésben — az egész nemzet érdekében — szintén kapjon még erősebb teret, talán még az eddig vallott célkitűzésekben is túlmenő teret mindaz, ami a nép tudománnyal, a népismeretekkel összefügg, az etnográfiától, a tárgyi és szellemi néprajztól kezdve, egészen a hungarológiának oda el viendő elemeiig. örülök, hogy a kultuszminiszter úr éppen ebben a pillanatban jött vissza, mert szeretnék megemlíteni kissé bátortalanul egy gondolatot, amelynek megemlítése kötelességem is. Kérdem, hogy ha nem is minden tanítóképző intézetben, de egyik-másik tanítóképzőt — és itt elsősorban a vidéki tanítóképzőkre gondolok — nem lehetne-e olyanmódon átalakítani, — nem is tanrendi vagy szervezeti átalakításról volna szó — hogy kifejezettebben a falu számára nevelnék a tanítót. (Helyeslés a jobboldalon.) Egyetértek ugyanis a miniszter úrnak azzal az