Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-113

Az országgyűlés képviselőházának 11È. éppen ezek a kezdeményezések mutatják, hogy aránylag kevés költséggel és igen nagy eredménnyel meg is lehet oldani. A másik, amit fel szeretnék ihozni a 11. §-szal szemben, az, hogy bár itt általában arról beszéltek, hogy ez a szakasz lehetőivé teszi a népi tehetségeknek, a szegény osztályból kikerülő tehetséges gyermekeknek felemelésékez a szakasz ezt nem teszi lehetővé. Amit lehetővé tesz, az roppant kicsiny. Azt hiszem, hogy a problémát, amely ténylegesen megvan, az

1 intelligencia felfrissitésének problémáját sokkal mélyebben és sokkal radikálisabban kell megfogni. A kultuszkormánynak intézményesen kellene gondoskodnia arról, hogy a tanfelügyelőségeken keresztül kiválasszák a szegény gyermekek közül a tehetségeseket, de necsaíc kiválasszák, hanem lehetővé is tegyék számukra, hogy tovább, tanulhassanak. ' Vannak ösztöndíjaink az egyetemet végző tehetséges szegény gyermekek számára. Azt hiszem, ez nem elegendő, ha éppen a kezdet-kezdetén, az indulásnál nem tesszük lehetővé, hogy ezek az elemi iskolából a negyedik osztály elvégzése után átkerülhessenek a középiskolába. Erre azt lehet mondani, hogy hiszen aránylag sokan kerülnek be a középiskolába a szegény gyermekek közül és úgyis felverekszik magukat. Az igaz, hogy felverekszik magukat, de nagyon kevesen és ezek is annyira kifáradnak a mindennapi kenyérért való harcban, hogy amikor már tanulmányaikat elvégezték, éppen arra a feladatra lesznek képtelenek, amelyet pedig el kellene végezniök, hogy az intelligenciát felfrissítsék. Ezek sokszor négy-öt gyor meket instruálnak, hogy meglegyen a mindennapi betevő falatjuk és saját tanulmányaikat éjszakának idején végzik. Amikor pedig nagynehezen bejutnak egy állásba, boldogok, hogy kenyeret 'kapnak és a saját exisztenciájukat biztosíthatják. Ezeknek ekkor már nincsen kezdeményező erejük ahhoz, hogy az intelligenciába friss erőt, lüktetést, energiát vigyenek. A másik végletnek tartom az úgynevezett »kitűnőek iskoláját«, azt a gondolatot, amelyet mostanában propagálnak, hogy válasszuk ki a tehetséges gyermekeket s azokat valamely külön intézmény keretében iskoláztassuk azzal az öntudattal, hogy ti tehetségesek vagytok és vezetőkké fogunk tenni benneteket. Ez egészen beteg gondolat, mert — amint helyesen mondja Kajniss t. képviselőtársam — ezzel már a megindulásnál elrontanék ezeket a gyermekeket. Erre nincs szükség. Arra van szükség, hogy az egyenlő futás lehetőségét teremtsük meg a tehetséges szegénygyermekek számára, hogy bejuthassanak a középiskolába, meglegyen a kenyerük, a tanulási lehetőségük és akkor a versenyben mutassák meg, hogy ők csakugyan különbek, csakugyan tehetségesek. Nagyon helyes, hogy a nyolcosztályos elemi iskola bevezetését megelőzte a tanítóképzés reformja, mert hiszen kétségtelen, hogy a nyolcosztályos elemi iskola pedagógiailag, tudásban és nevelői készségben többet követel majd meg a tanítóktól, mint amennyit a hatosztályos elemi iskola megkövetelt. De ez nem elegendő. Feltétlenül szükséges, hogy a tanítóságot megnövekedett pedagógiai feladatai mellett mentetsítsük az aló! a rengeteg mellékkötelesség alól, amely mostanában reáhárul. A tanító nemcsak azt a 32 vagy 38 órát dolgozza át, hanem ezenkívül nagyon sok tanító kántor is külön fizetés nélkül, aztán leventeoktató, népművelő, a tűzoltóegyesület elnöke és minden, amit falusi ülése Í94-0 június 6-án, csütörtökön. 155 viszonylatban el leihet képzelni. Bizonyos különmunkáknál, összeírásoknál, népszámlálásnál, élelmiszerjegyek kiosztásánál mindig a tanítókat veszik igénybe. A tanító megnövekedett i munkáját csak akkor fogja tudni eredménnyel elvégezni, ha. iparkodunk őt minél jobban viszszaadni pedagógiai munkájának. Nem tudom eléggé helyeselni a miniszter úrnak azt az eljárását, hogy a törvényjavaslat előkészítésénél meghallgatta azoknak a tanítóknak a véleményét, akik a kísérleti hetedik és nyolcadik osztályok tanításában esztendőkön át résztvettek és a tanterv összeállításánál elsősorban az ő észrevételeiket hallgatták meg. Azt hiszem, ezt a tiszteletreméltó és bátor kezdeményezést nemcsak a kultusztárca keretében, hanem minden minisztériumban végig kellene vinni; nem volna szabad úgy eljárni, — pedig ma nagyrészt ez a gyakorlat — hogy először megcsináljuk a törvényt és utána próbáljuk ki. Ennek isszák meg a levét lent a jegyzők, a tanítók, a pénzügyi tisztviselők egyformán, az egész magyar közigazgatás. Lehet, hogy valami nagyszerű elméletben, de nem válik be a gyakorlatban. Lehet valaki kiváló tudósa elméletben egy-egy kérdésnek, esetleg lehet egyetemi professzor is, gyakorlatilag mégis el fog bukni az a javaslat, amelyet teljesen elméleti meggondolások alapján csináltak meg. A tanítóságnak külön megbecsülését jelenti az a mód, ahogyan ezt a törvényjavaslatot elkészítették. örömmel látom a javaslat indokolásában megcsillanni egy átfogóbb nemzetnevelésnek, kultúrpolitikának az alapvonalait, amikor az indokolás arról beszél, hogy a nyolcosztályos elemi iskolát kiegészíti egy leventeképzés, i\zí megint kiegészíti majd az új magyar népművelés felépítménye. Szeretném azonban felhívni a kultuszkormányzat figyelmét arra, hogy amint az iskolák terén a felekezeti iskolák nagy szolgálatokat tettek és tesznek a nemzetnek, ugyanúgy a leventeképzésnél, a népművelésnél, egyszóval a nemzetnevelés átfogó kiépítésénél sem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a nagy keresztény nemzeti mozgalmakat, amelyek eddig is, amikor az állam nem foglalkozott az ifjúság nevelésével és népműveléssel, igen nagy, szolgálatokat tettek az általános magyar kultúrpolitikának és általában a nemzetnevelés kérdésének. Ifjúsági vonalon, leány- és fiúvonalon egyaránt, van több olyan tízezres keresztény szervezetünk, amelyek mintaszerűen látják el feladatukat és az államnak egyetlen fillérjébe sem kerülnek. Egész helytelen dolog lenne, ha alkar a leventekénzés címén, akár áltsl&nos felnőtti népművelés címén ezeket egyszerűen, félretolnák és nagy anyagi befektetéssel kiépítenének hivatalos intézményeket, amelyek nagy anyagi áldozatokkal sem tudnának olyan eredményt produkálni, mint amilyet ezek a szervezetek tudnak produkálni anyagi hozzájárulás nélkül. A társadalom öntevékenységét ott, ahol az valóban megvan, ahol látjuk a készéget és az eredményeket, nem letörni, hanem fokozni kell. Az államnak természetesen nemcsak joga, hanem kötelessége is ezeknek munkáját ellenőrizni és irányítani. De ahol ez az ellenőrzés és irányítás elég, ott ne akarja az állam még az ifjúság- és a népművelés terén a részletmunkát is egészen a saját hatáskörébe venni. Az állam feladatai mostanában, ezekben a nehéz időkben annyira megnövekedtek, hogy a saját feladatát sem tudja teljesen ellátni es elegendően betölteni. Örülnie kell tehát az iskoláztatásban is, az ifjúság aevelése terén is, 23*