Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-112

110 Az országgyűlés képviselőházának niszter urat, hogy nem gondolja-e azt, hogy ideje volna ezt az asszonyok és nóták ellen ha­dakozó belügyi politikát abbahagyni? Ma, ami­kor egy végtelenül nagy világnézeti küzdelem­nek történelmi jelentőségű idejében élünk, amikor a magyar királyi kormány is hivatalo­san tengelypolitikát hirdet, talán nem tudja a belügyminiszter úr azt, hogy az ő miniszter­elnöke milyen hivatalos külpolitika alapján áll? Ha pedig nem tud a belügyminiszter úr ezekről a dolgokról, ha nem tud arról, hogy itt az alkotmányosság nagyobb dicsőségem a nemzeti szocialistákat most már nemcsak in­ternáló táborokba viszik, nemcsak rendőri fel­ügyelet alá helyezik, hanem még a legben­sőbb magánéletükbe is (betörnek és azt súlyo­san és kegyetlen módon feldúlják, ha ezt nem tudja, vizsgáltassa ki, de ha tudja, akkor has­son oda, hogy clZ cl kabinet, amelynek ő együk tagja, ne^ hirdessen itt nemzeti és szociális reformpolitikát, ne hirdesse a népi gondolat politikáját (Budinszky László: És alkotmá­nyosságot!) és ne hirdessen tengely barátságot. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, mélyen t. Ház, mert ennek a kétlaki politikának, amely ná­lunk mind bel-, mind külpolitikai téren megy, egyszer végének kell lennie és ennek a két­laki politikának a lehetetlenségét érzi min­denki, akinek az Isten nem itatóspapirost, ha­nem agyvelőt adott a fejébe. (Ügy van! Ügy van! Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Meg kell kérdeznünk, vájjon al­kalmasnak tartja-e a 'belügyi kormányzat eze­ket az időket arra, hogy most, a XIX. század minden elavult ideológiájának földrengése idején a tengelybarát politikát hirdető Ma­gyarországnak legyenek nemzeti szocialista üldözöttjei, internáitjiai, legyenek nemzeti szo­cialista perei és előfordulhassanak ilyen ese­tek, hogy egy magyar úriasszony házába, aki ott tisztán nőtársaságot lát vendégül az ő néviestéjén, éjszaka idején minden írásbeli fel­hatalmazás és bírói végzés; nélkül rendőri kö­zegek állítsanak: he. (Wirth Károly: Botrá­nyos állapot! — Budinszky László: Alkotmá­nyos állam! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hol a belügyminiszter úr? — Elnök csenget.) Meg szeretnénk mondani a belügyminiszter úrnak azt, hogy nem lehet minden felelősséget a végrehajtó közegekre hárítani. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mindezért ő, de rajta keresz­tül az egész kormány és elsősorban maga a miniszterelnök is, felelős. (Ügy van! a szélső­baloldalon.) Vegyék már egyszer tudomásul a belügyi kormányzatban, hogy eszméket, érzé­seket, rendőri felügyelet alá helyezni vagy le­zárni nem lehet. Most csak egy módot tudunk: vagy lemondani és menni, vagy a,magyar jövő és az elkerülhetetlen és mindenki által kívánt rendszerváltozás érdekében minden politikai pert felszámolni. (Zaj. — Elnök csenget.), a .szégyenteljes 3400-as írendeletet hatálytalaní­tani, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) a felügye­leteket megszüntetni ég a nemzeti szocialisták ellen folyamatba tett politikai pereket likvi­dálni. (Keek Antal: Szálasi Ferencet kien­gedni!) A nemzet egyetemének hite csak akkor fog az intézőiben megszilárdulni, ha a nemzeti szocialista tömegek megkapják az őket meg­illető politikai jogokat. Tessék á belügyi kor­mányzatnak csak két hétig normális és morá­lis politikai életet teremteni (Gruber Lajos: Ügy van! Ez a lényeg!) és akkor meg fogjuk látni, hogv mit akar és kié a tömeg. Ezekért az állapotokért a belügyi kormány, 112. ülése 19 W június 5-én, szerdán. de az egész kormány is felelős és azért csak egyet tudunk mondani, tessék mindezeket fel­számolni, (Gruber Lajos: És távozni! — Wirth Károly: Braziliába!) a nagykanizsai interuáló­tábort még ma megszüntetni... (Keek Antal: Szálasit miért nem engedik ki, amikor ugyan­azt a politikát hirdetik, mint Szálasi?) Elnök: Keek Antal képviselő urat kérem, hogy ne méltóztassék egy párhuzamos inter pellációt előterjeszteni. (Derültség.) Pröhle Sándor:... és tessék a nemzeti szocia­lista Európa megszületésének e történelmi órá­jában a magyar nemzeti szocializmus vezérének, Szálasi Ferencnek igazságot szolgáltatni. (Él­jenzés és taps a szélsőbaloldalon. — Gruber La­jos; Tessék tudomásul venni, Szálasi nélkül itt nem lesz kibontakozás! — Keek Antal: Ugyan­azt mondják, amit Szálasi mondott három vagy két évvel ezelőtt. — Egy hang a szélsőbjlolda­lon: Őket nem büntetik meg!) Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügy­miniszter úrnak. Következik Budinszky László képviselő úr interpellációja a miniszterelnök, valamint a belügy- és pénzügyminiszter urakhoz, a falu népét sértő közmunkaváltság megszüntet ÓK^ tárgyában. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): ^Hajlan­dók-e a miniszter urak a falu és a vidék népét sértő közmunkaváltságot megszüntetni és ezt az idejétmúlt adónemet végleg megszüntetni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Budinszky László: T. Ház! Kétségtelen, hogy a mai végtelenül komoly időkben az ál­lamnak, a nemzetnek rengeteg pénzre van szük­sége. Kétségtelen, hogy a történelmi idők be­következése esetén egy esetleges háborával kap­csolatban vagy a nélkül is, hadseregünket a leg­nagyobb mértékben fel kelti szerelnünk és min­den pénzt a hadseregre kell áldoznunk. Ezek­ben az időkben adóreformokat hozni és adó­könnyítéseket tenni nem helyes, mert hiszen mindenkinek bele kell nyúlnia a zsebébe és amije van, oda kell adnia a közös ügy érdeké­ben. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem érdek­telen azonban, hogy az egyes emberek hogyan nyúlnak bele a zsebükbe és ki adja oda a pénzt, az-e, akinek a legkevesebb van vagy az, aki­nek a legtöbb van és még nem sikerült neki Londonba, vagy Palesztinába vagy valahova kisíbolnia. (Keek Antal: London kezd oszlani!) Feltétlenül szükséges tehát, hogy az adózás progresszív módon eszközöltessék, hogy első­sorban azokat nyomja meg az adóprés és azok­tól vegye el az adót, akiknek van a zsebében és akik eddig is sokmillió pengőt síboltak ki ebből az országból. (Ügy van! a szélsŐbalolda­lon.) T. Ház! A közmunkaváltság a rabszolga­időkre emlékeztető adónem. Ez az adónem elsősorban az agrártársadalmat sújtja, még­pedig annak is a legnyomorultabb részét. A pénzügyminiszter úr a múltkor a progresszív adózás tekintetében azt mondotta, hogy kérem, ne tessék semmit se szólni, mert a 10 holdon aluli gazdák adóját a mezőgazdaság megse­gítésére szánt alapból téríti meg a kormány­zat, illetőleg a nemzet. Ez nagyon szép és na­gyon helyes, bár a nemzeti szocialista felfogás az, hogy tessék az állam polgárait, a nemzet tagjait olyan helyzetbe hozni, hogy mindenki meg tudja fizetni a maga adóját. De addig is, ameddig ez nem történhetik meg, hiába fizeti

Next

/
Thumbnails
Contents