Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-107

552 Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 19 UO május 7-én, kedden. szám alatt Spák Iván országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert az ungvári kir. törvényszék B. I. 5445/2—1940. számú megkeresése szerint ellene a bíróság, mint felelős szerkesztő ellen büntető eljárást indított, a »Ruszkaja Pravda« című időszaki lap 1940. évi január hó 26. napján kiadott 17. számában »Deny v. szeli, proszlavivszenszja krovavoj nocsju« című, a közrendet és köz­nyugalmat érinteni látszó, a kir. ügylészség előzetes engedélye nélkül megjelent cikk tar­talma miatt, melynek a kir. törvényszéki tol­mács fordítása szerint a hiteles magyar szö­vege a következő: »Egy nap a faluban, mely véres éjszaka által lett ismeretessé, Broclha faluja — az egészséges, tiszta és kedves nép faluja. — Kit terhel a felelősség az u'blyai tragédiáért? Mint a villám, úgy terjedt el a hír nemcsak Ungváron, de az egész ungi völgyben a nagy­bereznai járásban levő Ublyában, a kis ver­chovinai faluban történt véres tragédiáról. Mindenki a sajátja szerint magyarázza a vé­res táncestély okait és határozza meg az ál­dozatok számát. Ez indított arra, hogy Bródy A. I. volt miniszterelnök és képviselő kezde­ményezésével dr. Homicskó képviselő és az újságunk szerkesztője Ublyára utaztak. Témák a vonatban. A vasúti kocsikban mindnyájan az ublyai eseményről beszélnek. Mindenkinek megvan a maga véleménye, mindenkinek saját »pontos« információi vannak, a történtek okát mindenki a sajátja szerint magyarázza. Végre vita támad és mi nem várva be ennek végét, más témára tértünk át. Homicskó képviselő ezen lakosság jelleméről beszélt. Itt hegyek és sötét erdők vannak és a lakosság, akik örök harcot kénytelenek folytatni a vadállatokkal, melyek megsemmisítik nehéz munkájuk ered­ményét, — kétségen kívül befolyással bírt a nép jellemére. A verchovinai lakosság meg­erősödött és sok évszázad folyamán megszilár­dult, mint az acél, de az valóságban jó jelle­mű, finom és szélsőkig bizakodó. Természe­tesen érzékeny is, de ugyanakkor lobbanékony. Megérkeztünk Ublyára. Homicskó képviselő még a témájának fejtegetését sem 1 ért rá be­fejezni és mi már Nagybereznán vagyunk. Ná, de mi lesz tovább? A nagy hófúvások követ­keztében az autóbuszok nem közlekednek és így Ublya teljesen el van vágva a világtól. Egy ócska zsidóautót fogadunk és elindulunk a két­séges útra. Bajjal áthaladunk a gyönyörű, fehér takaróval borított és évszázados csendes erdők közti völgyön. Igen, ezek az erdők so­kat átéltek és sokat láttak. A világháború vé­res harcai, az ő suhogásuk összefolyt a sebe­sültek hörgéseivel, ők tanúi voltak a Bruszilov előretörésiének, összeorailásának és itt kapta az ihletet Broch Oláv. Broch Oláv faluja. 50 év­vel előbb ezekben az erdőkben és ezeken a ré­teken barangolt népünk egyik legnagyobb ba­rátja. Broch Oláv, az ismert svéd nyelvész, aki Ublyán töltötte a nyári pihenőjét, hogy ezekután híressé tegye a falu nevét, fi, »Ublyai tájszólás« nyelvészeti és folklorisztikus mun­kájával az egész kultúrvilágban. Minket üd­vözölnek a falusiak tiszta és^ barátságos 'há­zacskái, mintagazdálkodásai és az utcán el­haladó falusiak. Az Ő szemükben nem látjuk a vidámságot, amely oly jellemző a mi falusi népünknél. Ök mindnyájan meg vannak ijedve és szomorúak. Minden itten a nemrégi esemé­nyeket és az átélt csapást bizonyítja. Hisz ők tegnap temettek ... A bíró és az áldozatok. A falu magábavéve nem nagy. A házacskák szét vannak szórva a dombok gerincén és a nagy hóban csupán a tetők és a füstölgő kémények láthatók. A falu közepén a bíró fogad min­ket, ö valami bizottságot vár. Üdvözöl, min­ket. Meghív minket magához és meséli a tör­ténteket. Ö maga nem érti, hogy történhetett ez. Az ifjúság a »Hangya«-vendéglőben a szo­kásos táncestélyt rendezte. Ezen ház három helyiségre van felosztva, elől van a táncte­rem, mely össze van kötve a kocsmával. Az első részben támadt a nézeteltérés a »legé­nyek« közt. A rendezők kikergettek a terem­ből egy fiatalembert, aki nézetük szerint nem fizette meg a belépődíjat. E miatt verekedés támadt. Megérkezett a csendőrség, mely fel­oszlatta a táncestélyt és a helyiséget kiürí­tette. Amidőn a csendőrség a hátsó helyiségbe bement és a jelenlévőket felszólította, hogy oszoljanak, — néhány fiatalember, köztük Hlivka Mihály, Szirkó Mihály, Dorianin György és Osop András kezdtek ellenállni a csendőrségnek, megtámadván őket székekkel. A csendőrség kénytelen volt a folyosóra hát­rálni, a világosság elaludt és megkezdődött a lövöldözés. Megölték a 17 éves Geletics Anna sz. Hamrák, a 23 éves Tatics Györgyöt," sú­lyosan megsebesült a 65 éves Klimik Anna sz. Ivanik, aki a kórházban meghalt, Tereszilov András és Jánoska Mihály. Biztosan még má­sok x is megsebesültek, azonban ők mindnyájan szétszaladtak. Az egyik áldozat házában. Elbúcsúztunk a bírótól és elindultunk a Geletics-család há­zához. A küszöbön üdvözöl minket az Öreg 70 éves anyóka, Geletics Anna. a görnyedt, sovány, »kendővel« körültekert anyóka, nyújtja nekünk a reszkető, lefogyott kezeit. Könnyek­kel telített szemein észrevettük a hálát., A szo­bában, a különböző sarkokban 7—8 kis gyerek mozgolódik. Minden tiszta és kitakarított. Csak a félig elégett gyertyák és az asztal, amely ravatalul szolgált, tanúskodnak arról, hogy itt tegnap temetés volt. Az udvaron áll a fenyő­vel díszített szán, amelyen tette meg utolsó út­ját a ház 17 éves gazdasszonya. Annácska. A falon egyházi képek, mindenki királyának képe és ott lient az ágy fölött van a fiatal, üde és nevető arcnak a fényképe, ' az elhunyt Annáé. Az anyóka sír. Zokogva mesél az ő ked­ves lányáról. Az ő búsuló hangja, (beesett sze­mei és reszkető keze az átélt szomorúságot mu­tatják. Geletics vádol. A szobába bejön a fiatal férj és a meggyilkolt bátyja. Nem kérdezik, kik vagyunk, honnan jöttünk és mily célból, udvariasan üdvözölnek és nem várva a kér­dést, egyik közülük beszél: »Nekem az én ked­ves feleségemet senki sem adja vissza. Az én mély szomorúságomat senki meg nem gyó­gvítja és az én veszteségemet senki meg nem téríti. Ezért igazat fogok beszélni: Feleségem­mel az asztal mellett ültem és a táncteremben való verekedésről semmit sem tudtam. Hirtelen a \fcererabe jött két csendőr és (•megkezdődött a verekedés. A csendőrök a folyosóra hátrál­tak Akkor mi mindnyájan az ajtóhoz futot­tunk. Ezen üillanathan 'megkezdődött a folyo­sóról váló lövöldözés. A feleségem felkiáltott: »Mihály, fáj«. »En ki vittem őt az udvarra, ahol megláttam, hogy ő teljesen vérben van. Nem értem rá elvinni őt az orvoshoz, mert a karjaimban meghalt«. íme, mit beszél Geletics Iván. a meggyilkolt hátyja: »Mindennek a bíró az oka. A veszekedés békésen elintéződ­hetett volna, (ha rí nem hívta- volna a csend­őröket és mi mindnyájan hallottuk, amint c

Next

/
Thumbnails
Contents