Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-104

474 Az országgyűlés képviselöházána, jövök ide, ugyanakkor kénytelen vagyok a belügyminiszter úrnak azt a ma tett kijelen­tését a leghatározattabban visszautasítani, hogy mi itt kizárólag pártpolitikai kérdésekkel foglalkozunk. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Ez igaz! Sajnos, igaz! — Zaj és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Arról van szó, hogy a közgazdaság eme ágával foglalkozó szakértők és termelők egybe­hangzó véleménye alapján megállapítható, iiogy az ország zsír- és núsutánpótlása veszé­lyeztettnek látszik, különösen azért, mert szak­értők becslése szerint sertésállományunk eddig egymillió darabbal csökkent. Hogy ennek mi a következménye, azt az idő hiánya miatt rész­letesebben nem óhajtom kifejteni, csupán egyes ellenőrizhető tények alapján óhajtok a dolog­gal foglalkozni. Az történt például és történik ezidőszerint is, hogy a budapesti sertésvásárra a felhajtás az utóobi idők folyamán 50 száza­lékkal csökkent. Hogy számszerű adattal is szolgáljak a t. Háznak, január folyamán az át­lagos felhajtás 20.000 darab volt, február folya­mán 15.000 darab, március folyamán 10.000 da­rab és április folyamán 9000, ami teljes mér­tékben igazol engem akkor, midőn azt állítom, hogy etekintetben az utánpótlás veszélyeztetve van. Veszélyeztetve van azáltal is, hogy a nemzeti vagyon igen nagy mértékben csökken, amit bizonyít az a körülmény, hogy nemcsak a Budapestre felhajtott állatok és az országos forgalom mutat sokkal kisebb számot, hanem ezzel legalább is arányosan, ha nem ezt túlha­ladó mertékben csökken az export is. Ez azon­ban lényegileg nem tartozik szorosan a sertés­utánpótlás kérdéséhez, tehát részletesebben nem is óhajtok vele foglalkozni, csupán mint tényt állapítom meg, amely az igazamat bizonyítja. T. Ház! Ugyanakkor, amikor ezt látjuk, meg kellett vizsgálnunk azokat, a szerény véle­ményem szerint, igen súlyos következményeket, amelyeket ez a helyzet előidéz a nemzetgazdál­kodás szempontjából az utánpótlást illetően. Különösen nagy számmal fordul elő tenyész­állat jellegű állatok felhajtása és ennek követ­kezménye a törzsállomány csökkenése. Aki ezekkel a dolgokkal szakszerűen foglalkozik, tisztában van azzal, hogy milyen súlyos je­lentőségű nemzetgazdasági szempontból a törzs­állomány csökkenése. A szakértők tisztában vannak ennek következményeivel és értékelni tadja azokat az aggodalmakat, amelyek ezzel kapcsolatban felmerülnek. A törzsállomány csökkenése szempontjából nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy például a nagytétényi hizlaldában 1500 te­nyésztésre kiválóan alkalmas anyakocát tettek a tenyésztésre alkalmatlanná és ezeket r a piacra dobták. Hogy ez mit jelent az után­pótlás szempontjából, azt megint nem kell ismertetnem szakértők előtt. Ez azonban csak egy példa. Gondoljuk meg, mit jelent orszá­gos viszonylatban, amikor nem egy helyen tör­ténnek ilyen események, hanem szerte az or­szágban s micsoda következményekkel jár­hatnak ezek az események talán nem pilla­natnyilag, hanem a későbbi idők íolyamán. A budapesti áll at vásár on is olyan jelen­ségek tapasztalhatók, amelyek az utánpótlást szintén nagymértékben veszélyeztetik. Amikor ugyanis a budapesti vágóhidakra felhajtott anyakocákat levágják, ezáltal magzatban annyit veszít az utánpótlás, mint amennyi az összes a héten felhajtott állatok száma. Mél­tóztassék elképzelni, hogy ez a (rablógaadálko­10h. ülése 19J/-Ö május 1-én, szerdán. dás ínég ma is folyik és hogy micsoda követ kezményekkel járhat ez. Egészen természetes, hogy amikor ezeket a tényeket megállapítjuk, ezek alapján joggal félhetünk attól, hogy utánpótlásunk nem lesz kellőkép biztosítva. Hogy e tekintetben aggodalom nélkül nézhessünk a jövő elé, ahhoz szükséges, hogy megtaláljuk ennek a kérdés­nek megoldását. Ebből a szempontból igen fontos lenne elsősorban az, hogy mivel a ter­melés — bizonyos mértékben éppen a terme­lési politika folytán — nem rentábilis, inter­venciós alap volna létesítendő, amely megaka­dályozná a fokozódó süldővágást és így gaz­dasági szempontból, tehát az utánpótlás szem­pontjából is, sokkal értékesebbé tehetné az előzőleg értéktelenebb állatokat. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy kicsi az állatállomá­nyunk, amint erre precedenst éppen a föld­mívelésügyi miniszter úrtól hallottunk már, ha cukrot tudtunk importálni külföldről, mert az utánpótlás nem elegendő, akkor mi, az agrár Magyarország, ne szegy éljük azt sem, ha a nemzeti önvédelem szempontjából újabb importtal segítünk magunkon. Most a Jugo­szláviából való importtal kellene nem kísér­letezni, — mert hiszen sikeresen beválandó kísérletről van szó — hanem behozni import­süldőket, amelyeket azután rentábilis hizlalás­sal — ezt hangsúlyozom — az utánpótlás szol­gálatába tudnánk beállítani. (Helyeslés a, szélsőbaloldalon.) Ehhez azonban az volna szükséges, hogy a hizlalást kifizetőbbé tudjuk tenni. Ez pedig szorosan összekapcsolódik a már említett ter­melési politikával, de azzal is, hogy a hizlalók számára megfelelő takarmányozást kell biztosí­tanunk, így válik ugyanis a hizlalás gazdasá­gilag is kifizetőbbé azok számára, akik ezzel szakszerűen foglalkoznak. (Meskó Zoltán: Ne kövér zsidók és sovány disznók szaladgálja­nak az országban! — Derültség.) Természetes, hogy amikor ezeket a jelensé­geket bíráljuk, nem szabad elhallgatnunk azt. — és vétkes mulasztást követnénk el, ha nem emelnénk kii ennek szükségességét — hogy a belső piac felvevőképességét fokoznunk kell. De ha tovább folytatjuk ezt a gondolatsort, akkor eljutunk egy olyan megoldásnak a szükséges­ségéhez is, hogy ezeket a kérdésieket, amelyek a nagy magyar sorskérdésnek csupán egyes, de fontos részikérdései, olyan kerek egészbe iktas­suk be, amely szerves és tökéletes módon, min­den vonatkozásban biztosítja ennek a nemzet­nek a gazdasági életét. Ugyanakkor, amikor az aggódó félelem, fő­ként a sertésutánpótlás szempontjából nyilvá­nul itt meg, nem mulaszthatom el néhány szó­val kitérni a szar vasmarhaállomány utánpót­lásának. kérdésével kapcsolatban egy jellemző s zimp tornára. Tudtvalévő 1 dolog, hogy a magyar mezőgazdasági életben ahorjúállomány és az ez­zel összefüggő gazdálkodás el nem hanyagol­ható tétel. Itt azonban szintén veszélyt látunk, olyan veszélyt, amelyet kormánypárti oldalról a többségi párt igen tekintélyes szakértője, Jurcsek igen t. képviselőtársam is megállapí­tott, a borjútenyésztés ma anyagilag még ke­vésbbé kifizetődő, mint az előbb említett ter­melési ágak. Egyszerű számítással kiszámít­hatjuk, hogy ezidőszerint az a gazda, aki bor­ját — mondjuk — csak nyolchetesre és nyolc­van kilósra neveli, illetve hizlalja fel, erre ala­posan ráfizet. Köztudomású ugyanis, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents