Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-104

468 Az országgyűlés képviselőházának terpelláció a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a hegyközségi törvény sérelmes rendelkezései folytán az Alföldön a hegyközségeik nagy általánosságban még a mai napig sincsenek megalakulva?

1 Hajlandó-e a miniszter úr azokra a vidékeikre kiterjedően, amelyeken a hegyközségi törvény rendelkezései szerint a szőlők kiirtásra vannak ítélve, a ihegyközségi törvényt megváltoztatni, illetve hatályon Ikíviil helyeznil« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. B. Szabó István: T. Ház! A magyar törvényhozás 1938-bam alkotott egy törvényt, amely a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásről lett volna hivatva gondoskodni. Talán kevés törvény találkozott olyan ellenszenvvel és olyan meg nem értéssel a gazdálkodást folytatók körében, mint a hegyközségi törvény, amely pedig tulajdonképpen a támogatásukra lett szánva. Elsősorban azokon a vidékeken volt ez tapasztalható, amelyek nem tériméinek eladásra sem bort, sem gyümölcsöt, hanem a maguk kis szőlőjét odahaza saját maguk elfogyasztják és gyümölcsüket is saját használatra vagy a íhelyi piac ellátására termelik. Nemosalk ezeknek a vidékeknek a lakossága viseltetik azonban bizonyos ellenszenvvel a hegyközségi törvénnyel szemben, hanem országos viszonylatban is azt láthatjuk, hogy azokon a vidékeken is, amelyek már kimondottan bortermelő vidékeiknek számítanak és gyümölcsexporttal foglalkoznak, bizonyos meg nem értéssel találkozott ez a törvény. (Csoór Lajos: Erőszakkal kellett megalakítani a hegyközséget!) Talán azt mondhatnák, hogy a Msgazdlatársadalom. meg nem értése, maradisága, konzervatívsága hozza (magával, hlogy ennek a törvénynek a szellemét nem érti meg. Ez azonban nines így, hanem ennek a mqg nem értésnek és ellenszenvnek az az oka, hogy a törvény egyenes rendelkezései újabb anyagi megterhelést jelentettek számukra. A törvény világosan megmondja, hogy a kihirdetésétől számított bárom éven belül egyáltalán sehol szőlő nem örökíthető, három évien túl pedig csak azokon a területeken, ahol arra megfelelő homoktalaj áll rendelkezésre vagy pedig a hegyoldalalkon. Azokon a területeken tehát, mint például a Tiszántúlon, ahol nincsenek homokos földek, de nincsenek nagyobb összefüggő szőlőterületek sem, a szőlő- és bortermelés halálra van ítélve, mert a szőlő kipusztulása után új szőlőt örökíteni egyáltalán nem lehet. Amikor a törvény így rendelkezik, akkor valahogy érthetetlennek tartjuk, hogy a szőlő kipusztulásával egyidejűleg a hegyközségi törvény életbeléu ezeken a területeken is. ahol pedig szőlő egyáltalán nem örökíthető. A hegyközségi törvény megszabja azt is, hogy a direkt termő szőlőket semmilyen nagyságiban az ország egész területén ültetni nem szaibad, sőt a meglevő telepítéseket is ki kell irtani 1941. év végéig. (Csoór Lajos: Sok helyen csak az marad 'meg!) Ez végtelenül sértő éppen azokon a területeken, ahol «csupán saját használatukra termelnek horszőlőt vagy direkttermő szőlőt: vagy pedig vannak helyek, ahol éppen az Othellót, vagy a dirékttermő szőlők valamelyik fajtáját jobban szeretik saját használatra, mint az egyéb fajtákat. A törvény szerint pedig nincs meg rá a lehetőség, hogy ezeket az amúgy is WJf. ülése 19UO május 1-én, szerdán. kis területeken lévő direkttermő szőlőket még lehessen hagyni saját használatra. Még egy magyarázat lehetséges talán, hogy tudniillik a hegyközségi törvény nemcsak a szőlő védelmének, hanem a gyümölcstermelésnek a szempontjából is szükséges lehet. Ha a hegyközségi törvénynek ezt az oldalát nézzük, akkor megint csak azt kell megállapítanunk, hogy most a Felvidék visszatérése után olyan vidékeket kaptunk vissza, ahol a gyümölcstermelés — különösen a tiszántúli részekre vonatkoztatva — minden vonatkozásban sokkal kedvezőbb viszonyok között folyik. Kedvezőbbek az éghajlati viszonyok, kisebbek a kártévő rovarok kártevései és azok a nyári zivatarok, amelyek az alföldi gyümölcstermelést olyan súlyosan érintik, szintén inkább csak alföldi vonatkozásiban okoznak károkat, így ott a gyümölcstermelés sokkal élőnyösebb viszonyok között folyhatik és mi, alföldiek, aligha fogjuk tudni felvenni a versenyt a felvidéki gyümölcstermelőkkel úgy, hogy a gyümölcstermelést jövedelmezően űzhessük. Ezek alapján tehát a^ hegyközségi törvény még a gyümölcstermelés szempontjából sem fog semmiképpen hasznunkra válni. Mélyen t. Ház! Talán ezek az okok, amelyek felkeltették a bizalmatlanságot a hegyközségi törvénnyel szeroJben. Az Alföldön a legtöbb helyen ma is az a helyzet, hogy a hegyközségek nincsenek megalakulva, vagy ahol megalakultak, ott ez bizonyos erőszakos rábeszéléssel, vagy a közigazgatási hatóságok közreműködésével történt. Tudok olyan helyekről, amelyeken a hegyközségi törvényt olyan erőszakos módon és eszközökkel alakították meg. hogy még a költségvetésnél sem tudtak tovább jutni, mert már a költségvetési közgyűlést is karhatlommal kellett szétoszlatni. De nemcsak azokon a vidékeken, ahol — mint az előbb is említettem — csak^ saját használatra termelnek akár szőlőt^ akár gyümölcsöt, hanem még azokon a vidékeken is, ahol a termelés kivitelre történik, állandó ellentmondások és vívódások vannak a hegyközségi törvénnyel szemben. Kezemben van egy Mecsekalján megalakult hegyközség fellebbezése. Azt kérték a pénzügyminiszter úrtól, hogy miután ők a törvény intencióinak megfelelően megalakították a hegyközséget, a hegyiközséffi iárulék szedését vonnák hele az együttes adókezelésbe, hogy ezzel az állam segítse hozzá a hegyközséget ahhoz, hogy a hegyközségi járulék bevételéiből valóban fenn is tudja magát tartani. Ezt a kérést a pénzügyminisztérium elutasította azzal, hogy ezt nines módjában teljesíteni. Megalakultak a vármegyei hegyközségi tanácsok, mert hiszen meg kellett őket alakítani, de természetesen a -mai napig sem működnek. A törvény kimondja, hogy a hegyközségi tanácsok kötelesek egy hegyközségi tanácsi titkárt alkalmazni, aki a X. fizetési osztályban lévén, körülbelül 2500 pengő évi fizetéssel dotálandó. Miután — például az Alföld több részén — a hegyközségek egyáltalán nem működnek, a hegyközségi- tanácsok semmiféle anyagi eszközökkel nem rendelkeznek. Kérdem tehát, ki fogja viselni a hegyközségi tanácsi titkár alkalmazásával felmerülő költségeket? Ma a hegyközségek nem működnek, de ninesen gyakorlatban a régi szokás sem, amely azelőtt a különböző vidékeken érvényben volt. Akkor az egyes kerteknek megvoltak a kertgazdáik, akik elintézték (

a kert minden ügyét,